A hidegháborús űrverseny legnagyobb lépése

Kétségtelen, hogy a Holdra szállás az emberiség történetének egyik „legnagyobb lépése” volt, az Apollo-program pedig minden idők talán legnagyobb szabású tudományos-technikai vállalkozása. Biztosan senkit nem lep meg az a némileg kiábrándító tény, hogy e nagyszerű program hajtóereje sem csupán a minden akadályon felülemelkedő emberi kíváncsiság volt.

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió a hidegháború éveiben éles versenyben volt a világűr meghódításáért, és 1961 tavaszán az amerikaiak vesztésre álltak ebben a küzdelemben. Az első műhold, a szovjet Szputnyik 1957-es pályára állítása gyakorlatilag sokként érte az amerikai vezetést és a közvéleményt is, 1961. április 12-én pedig Gagarin sikeres űrrepülése tépte fel újra a sebeket. Hiába lépett Gagarin nyomdokaiba május 5-én Alan Shepard, az amerikai technológiai felsőbbrendűségbe vetett hit helyreállításához valami sokkal nagyobb eredmény kellett.

Kennedy elnöknek pedig nagy szüksége volt valamilyen jó ügyre, amivel elterelhette a közvélemény figyelmét a szánalmas kudarcot hozó, április 17-e és 19-e között végrehajtott Disznó-öbölbeli invázióról. A választási kampányában Kennedy ráadásul azt ígérte, hogy Amerikát a rakétatechnológia területén egyértelmű fölényhez juttatja a szovjetek felett: „nem első, de; első, és; első, ha; hanem első, pont” – mondta. Az Apollo-program ötlete pedig már készen állt 1960 elejétől, de Kennedy először megijedt a várható költségektől, a fejlemények és alelnöke, Lyndon B. Johnson az amerikai űrprogram jövőjéről készített borúlátó jelentésének hatására viszont május végére eldöntötte, hogy „beleáll” a Holdra szállás ügyébe.

Csökkenő lelkesedés

A nagy pillanat 55 éve, 1961. május 25-én jött el, amikor az elnök az amerikai törvényhozás két házának egyesített ülésén intézett szózatot az egybegyűltekhez és a nemzethez. Különleges felhívás a Kongresszushoz sürgős nemzeti ügyekről című beszédében aztán kimondta a híres mondatokat: „Először is hiszem, hogy e nemzetnek el kell köteleznie magát amellett, hogy még az évtized vége előtt embert juttat a Holdra, és onnan biztonságban vissza is hozza a Földre. E korszak semelyik más űrprogramja sem lesz nagyobb hatással az emberiségre, vagy sokkal fontosabb a távoli űr felfedezése során; és egyik megvalósítása sem lesz ilyen nehéz vagy költséges.”

A lázas munka már ekkor megkezdődött, de a részletekről Kennedy is csak bő egy évvel később, 1962 szeptemberében, a program központjának kijelölt Houstonban beszélt. Az eredmény ismert: a tornyosuló akadályokat legyőzve az Egyesült Államok tényleg embert küldött 1969-ben a Holdra.

A színfalak mögött azért az elnök lelkesedése is csökkent némileg, amikor szakértői a bejelentés előtt ismert előzetes, nagyjából hétmilliárd dolláros becsült költségeket már az első körben 20 milliárdra módosították. A teljes, 1973-ban leállított program közvetlen költségei végül körülbelül 24 milliárd dollárra rúgtak, ez mai értéken számolva nagyjából 150 milliárd dollárnak (41,1 billió forintnak) felelne meg. Összehasonlításul: a NASA tavaly összesen 18 milliárd dollárt (4,9 billió forintot) költhetett összes programjára, alkalmazottjára és létesítményére.