Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Szappanopera szorítja háttérbe a szigetvári hőst

2016.09.07. 17:03
Szigetvár védői a végső ostrom előtt lemészárolták asszonyaikat, nehogy a török kaparintsa kezei közé őket; az életükért eredményesen rimánkodó nők aztán hős várvédőként Európában ismert motívumként éltek tovább. A városka neve különböző okokból a magyar és a török történelem kiemelt jelentőségű helyszíne, emlékezeti ütközőpont, melynek birtoklásáért összeegyeztethetlen nemzeti mítoszok, diplomaták és történészek játszanak most a múlthoz képest békés csatákat.

Minden török érettségizőnek is el kell tudnia helyeznie a térképen Szigetvárt, a baranyai kisvárost, ahol napra pontosan 450 évvel ezelőtt pár óra különbséggel halt meg az ő Nagy Szulejmánuk és a mi (arról, hogy ez a mi itt kiket is jelenthet, egy picit később) Zrínyi Miklósunk. A krónikák szerint a hajnali órákban előbb Szulejmánért jött el a halál angyala, hogy a Paradicsom illatát árasztó zsákba tegye a lelkét, néhány órával később pedig a várkapu előtt gyalogosan küzdő Zrínyit terítették le a janicsárok. Holttestét a történet szerint a janicsáraga fosztotta ki, levágott fejét a császári sátor mellett tűzték lándzsahegyre.

A tavalyi év világsajtót is bejáró régészeti szenzációja volt, hogy a Szigetvár melletti szőlőhegyen nagy valószínűséggel megtalálták egy oszmán falu maradványaival együtt a XVII. században lerombolt szultáni türbét, Szulejmán eredeti, ideiglenes sírhelyét. Ide temethették el a szultán belső szerveit is; teljes titokban. Szulejmán halálhírét ugyanis gondosan eltitkolták az oszmán seregek elől, a katonák még hónapokkal később is úgy tért vissza Konstantinápolyba, hogy azt hitték, a szultán is velük tart. Ez már csak Szulejmán testére volt igaz: a kihantolt holttestet bebalzsamozták, elfátyolozott szultáni hintóba ültették, időnként meg is mozgatták a turbánját az elfátyolozott kocsiban, hogy kívülről élőnek tűnjön.

A hősök elárulása vagy kölcsönös tiszteletadás?

A most feltárás alatt lévő (a kutatásról itt lehet sok mindent olvasni) Szigetvár melletti türbe egyszer majd turisztikai és török zarándokcélpont lehet. A feltárás forrását részben török állami pénzek biztosítják, ugyanúgy, mint a szintén szigetvári Magyar - Török Barátság Park felújításáét. Utóbbit Szulejmán születésének az 500. évfordulójára hozták létre a kilencvenes években két kilométerrel arrébb – mint most kiderült, történeti szempontból rossz helyen, a szultáni szívet őrző aranyládika hűlt helyét tévesen képzelték oda.

Mucha defense of Szigetvar
Fotó: Wikipedia

A török történelmi tudatban az utóbbi egy-két évtizedben egyre fontosabb az oszmán kor, annyira, hogy az Erdogan-rezsimet szokás neo-oszmanistának is mondani. Ez többek között balkáni mecsetépítések és kulturális-politikai beruházások formájában jelenik meg – ebben a közelmúltig ebben egyaránt aktív volt a török állam és annak legfőbb ellenlábasa, a puccskísérlet után már terroristának bélyegzett gülenista mozgalom. De a neo-oszmán ambíciók más irányokban is egyértelműek. Egyrészt a posztszovjet Közép-Ázsia országaiban, másrészt pedig dél és délkelet felé: utóbbihoz elég csak az elmúlt hetekben felavatott új hídra gondolni a Boszporusz felett, melyet Rettegett Szelimről, arról az uralkodóról neveztek el, aki meghódította Szíriát, Bagdadot és Perzsiát – miközben Törökország ma hadviselő félként vesz részt a szíriai káoszban, fő térségi riválisa pedig éppen Irán.

A legfőbb kultuszfigura az oszmán korból Szelim fia, I. Szulejmán. Az Európában Nagy vagy Dicsőséges jelzővel illetett, Törökországban Törvényhozóként emlegetett szultán életét feldolgozó szappanopera nem csak Törökországban mutatja be őt kivételes képességű, bölcs és előrelátó uralkodóként; a sok országban műsoron lévő sorozat oszmánképe valamennyire nyilván nálunk is hat, attól függetlenül, hogy a történészek mennyire bírálják azt hitelességi problémák miatt.

Miközben a sorozat nézői feltehetően képesek feldolgozni, hogy a magyarországi hadjáratok is a dicsőséges hódítók szempontjából jelennek meg, az már komoly vitákat keltett az elmúlt hónapokban, hogy Szigetvár ostromának idei, 450. évfordulóján milyen gesztusokat tesz a magyar állam Törökországnak. A magyar állam Zrínyi Emlékévet tart (az Emlékbizottság elnöke Dr. Hóvári János volt ankarai nagykövet), aminek kapcsán több kényes kérdéssel kerültek szembe. A szigetvári várrekonstrukció, a minaretépítés terveiről szóló, kritikák után cáfolt hírek, a török Szulejmán-kultusz és a magyar történelmi emlékezet elkerülhetetlen ütközése a közvéleményben is keltett hullámokat – van, aki azt is nemzetgyalázásnak veszi, hogy Zrínyi Miklós most török pénzből kap Szulejmánéhoz hasonló bronzszobrot.

Hússzoros túlerő ellen

Miközben Szulejmán szigetvári temetkezési helye meglehet, Zrínyi sírját várhatóan soha nem fogják már megtalálni. Erről legutóbb Katona Csaba beszélt; mint a történész megjegyezte, a várkapitány végső nyughelyéről nem születtek pontos feljegyzések; az is elképzelhető, hogy tömegsírba került. Mint Fodor Pál és Varga Szabolcs tanulmányából kiderül, csak annyi bizonyos, hogy Zrínyi megcsonkított testét nem vetették tűzre, bár a Szigetvár érdemi védelméről lemondó magyar seregek győri táborban eleinte ez a hír röppent fel.

Tisztességet tettem nekie; testét is eltemettettem, kár volna olyan vitézlő úrnak testét, hogy az madarak ennék

– írta Szokollu Musztafa budai pasa Zrínyiről Habsburg Miksa magyar királynak.

Szigetvár a keresztény világban nem csak Magyarországon volt ekkor különösen fontos helyszín; Itáliától a német nyelvű területekig figyelték a híreket, sikerül-e feltartóztatni a török sereget. Az 1566-os oszmán előrenyomulás már Szulejmán hetedik hadjárata volt Magyarországon. Otthon is fontos volt, hogy eredményes háborúval csitítsa el az elégedetlenkedőket, akik szerint ifjabb, ereje teljében lévő császárnak kellett volna váltania az akkor már 72 éves uralkodót. Nagyon szokatlan volt, hogy Szulejmán ilyen idősen is személyesen vezeti seregét; a szervezete ezt már nem is bírta el, az ostrom utolsó napján „betegségtől s vénségtől is megnehezedvén, s megveszett első szárcsontjának fájdalmához hasa folyása is rája érkezvén” otthagyta a földi világot.

Bár a hatvanas években volt olyan történészi értelmezés, hogy nem is volt olyan nagy a török túlerő, és Zrínyi rossz katonai döntéseivel maga is bőven tehetett a vereségről, a ma uralkodó álláspont szerint 2500 védőjének nem volt esélye a várost körbezáró, legalább 50 ezer katonával és 300 ágyúval érkező oszmán sereggel szemben.

Szép küzdelem, tisztes halál

A mocsaras vidéken igazából csak az esőkben bízhattak a várvédők, a szeptember elején megváltozó időjárás lényegében megpecsételte a sorsukat. A védők fele már az igazi várostrom előtt, az óvárosban folyó harcokban meghalt, a Külső-Vár eleste után Zrínyinek alig 200 katonája maradt – a feljegyzések szerint ekkorra már a várban lévő asszonyokkal is végeztek, kivéve azokat, akik inkább maguk is beálltak férfiként harcolni a védők közé.

A pontos eseményrekonstrukció az ellentmondásos források és a beszámolókba szőtt fantáziaképek miatt nem teljesen lehetséges, de azt azért biztosan tudjuk, hogy a Szigeti veszedelemben megénekelt történet arról, hogy Zrínyi maga vágta le Szulejmánt, csak kitaláció. „A mieink a legvégén a fegyverek és a láng nyomására annyira összeszorultak, hogy elhatározták: kitárják a kaput, kirohannak a külső várba és ott körbe tömörülve harcolnak, hogy a szép küzdelmet tisztes halállal fejezzék be” – olvasható Forgách Ferenc váradi püspök művében az ostrom végéről.

A legközelebbi szemtanú Zrínyi apródja volt, Cserenkó Ferenc hosszabb idő után megírt beszámolója azonban önmagában szintén nem pontos, fordításában pedig jó néhány önálló betoldás van, többek között csodás időjárási jelenségekről és Zrínyi lándzsára tűzött fejéről. De mivel arra már úgyis hivatkoztunk, nézzük, mi derül még ki innen az utolsó órákról.

Eszerint Zrínyi a török roham kezdete után kezdett a halálra készülődni, átöltözött, elmondta katonái előtt a beszédét, majd jött a kirohanás. Vitézei élén szablyával és pajzzsal rohant a hídra; a janicsárok háromszor is eltalálták, a halálos sebet egy fejlövéstől kapta. Egy másik forrás, a spanyol követ beszámolója szerint ellenben Zrínyi egyedül maradván egy ajtónyílásban húzta meg magát, ahol a szultán (mint láttuk, valójában Szulejmán ekkor már nem élt) megpróbálta rávenni a megadásra. A hajthatatlanságáért életével fizető Zrínyi testét a történet szerint ezután a szultán elé vitték, aki ezekkel a szavakkal búcsúzott volna tőle:

Horvát, horvát, sokszor kértelek, hogy add fel a várat, s te vonakodtál, íme, most fejeddel együtt átadtad.

De miért ilyen hatalmas a legendák Zrínyije?

A várvédő főúr egy kicsit valószínűleg annak is köszönheti a mai nagyságát, hogy egy korabeli rivális esemény időközben eléggé kiesett az emlékezetből. Miközben az 1566-os török hadjárat előtti évtizedben megerősített Szigetvár kétségtelenül a Dunántúl legfontosabb kapuja volt, a Dél-Alföld és Erdély szempontjából Gyula volt a fő erősség, és Szulejmán serege ugyanabban az évben azt is megtámadta – és azt is nehezen, kilenc hétnyi ostrom után tudták csak nagy túlerővel bevenni. Hogy mégsem Gyula hős védőiről kell ma többnyire felelni az iskolában, az a pragmatikusabb szempontok szokásos megvétésével is összefügg: a várkapitány ugyanis ott a a védői életét védve végül fegyver nélkül vonult ki a várból. A török a megállapodást megszegve Nándorfehérváron lefejeztette Kerecsényi Lászlót, akit a korabeli magyar krónikák is gyávaságáért csepültek – mai megítélés szerint Kerecsényi is hős volt, nem csak a nagy nemzeti mártírok mítológiába jól beilleszthető Zrínyi.

Zrínyi Miklós tisztelete persze dédunokája eposzának (és a Szigeti veszedelmet újrafelfedező Kölcseynek) köszönhet a legtöbbet – és a politikai kultuszoknak is. Nem csak a magyar nemzeti emlékezetben; a XIX. században a Habsburg birodalomépítés irodalmi szövegeiben is szívesen használták az alakját – erre az is alkalmassá tehette, hogy a figurája jól passzolt a nemzetek feletti katolikus Habsburg imázsba. A XVI. században bécsi-osztrák kapcsolatai révén emelkedett üstökösként a Zrínyi család; ezért is mondhatja Pálffy Géza történész, hogy „a 16–17. századi királyi Magyarország elitjének függetlenségi nézőpontú értékelése tudományos szempontból tarthatatlan”.

Horvátul megénekelve

Taj Zrinski Mikula i tretić van pojde
s dobrimi vitezi, dobrimi junaki
Kleti janičari na nje navališe,
Sigetske junake vse je postriljaše.

(Aztán Zrínyi Miklós harmadszor is kitört
Az ő jó vitézeivel, jó harcosaival
Az átkozott janicsárok rájuk rohantak
A szigeti hősöket mind agyonlőtték.)

(Horvát hősi ének, Frankovics György cikke alapján)

Arról nem beszélve, hogy Zrínyi, alias Nikola Šubić Zrinski – aki csak néhány évvel korábban tette át székhelyét Zágráb környékéről a Magyar Királyságba – a horvát történelemnek legalább annyira része, mint a miénknek. Ezt a hátteret a mostani emlékévben abba az irányba fordítják, hogy ő legyen a népeket összehozó közép-európai „közös hős”; aki most a vele összeilleszteni próbált ősellenség Nagy Szulejmán mellett pózol, hogy mindenki elmondhassa rajtuk keresztül a maga párhuzamos történetét háborúról és békéről, történelemről és diplomáciáról.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.