Idén eltűnik a Szaturnusz gyűrűje
Március 8-án szembenállásba kerül a Szaturnusz, ám a gyűrűs bolygó ékessége alig látható, mivel szinte pontosan az éle felől látunk rá.
Március 8-án a Szaturnusz a Napot és a Földet összekötő képzeletbeli egyenes meghosszabbításának irányában tartózkodik, ami azt jelenti, hogy Földünkről nézve a Szaturnusz az éjszaka közepén delel. Az Oroszlán csillagképben látszó bolygó fényessége ezekben a napokban a legnagyobb, és egész éjjel, estétől hajnalig megfigyelhetjük felhőit, gyűrűrendszerét, holdjainak keringését.
A bolygóval kapcsolatos igazi érdekesség azonban az, hogy a Szaturnusz gyűrűjét szinte egész évben az éléről láthatjuk. A látvány olyan, mintha két pálcika nyúlna ki a bolygóból kétoldalt. A következő hónapokban még lesz némi rálátásunk az égitest déli pólusa felől a gyűrűrendszerre, ám május közepétől rohamosan romlik a helyzet, majd kora ősszel, szeptember 4-én pontosan az élével fordul felénk. Ilyenkor a gyűrű eltűnik a megfigyelők szeme elől, de sajnos ezt a látványt már nem élvezhetjük, mivel ekkor túl közel, 11 foknyira lesz a Naptól, így az esti égen már eltűnik a Nap sugaraiban – írja a hirek.csillagaszat.hu.
Az éléről látszó gyűrű az 1995-ös átfordulás idején. A bolygó előtt látható mustársága színű hold a Titan, melynek árnyéka a bolygókorong szélére vetül. A bal oldalon a gyűrűhöz tapadó fehér színű hold a Tethys (kép: NASA/ESA)
Az előző gyűrűátfordulási esemény háromszor is bekövetkezett 1995 és 1996 folyamán. A következő 2025-ben lesz, de akkor is csak egyszer haladunk át a gyűrűk síkján. A gyűrűre való legnagyobb rálátás 2016-ban következi be ismét. A átfordulások 29,5 évenként kétszer történnek, közöttük 15,75 és 13,75 év telik el. A bolygó rálátási szögének periodikus változásának oka a Szaturnusz forgástengelyének, így gyűrűjének jelentős, 26 fokos elhajlása a pályasíktól. Bizonyos években nagyobb, más években kisebb a rálátásunk a gyűrűre. A 29,5 éves periódus pedig a Szaturnusz Nap körüli keringési idejével egyezik meg.
A gyűrűátfordulás jelentősége, hogy ilyenkor van esély koronagrafikus módszerrel (a fényes bolygókorong kitakarásával) az ilyenkor jelentősen elhalványodó külső (A és B) gyűrűkben rejtőzködő kisebb holdak (Epimetheus, Prometheus, Janus) megfigyelésére, melyek máskor a fényes gyűrűk miatt megfigyelhetetlenek. Ennek oka az igen vékony, 30-100 méter vastagságú gyűrű és az ennél jóval nagyobb átmérőjű holdak méretkülönbsége.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
