Indulhat az első privátgép az űrállomásra

2011. december 9., péntek 22:43 |

Egy új korszak, a kereskedelmi alapú szállítások nyitánya az űrkutatásban – a NASA is így vélekedett saját pénteki bejelentéséről, de akár általában a kereskedelmi űrhajózás indulásáról is beszélhettek volna: februárban ugyan még csak rakományt visz a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX ember nélküli űrrepülője, de mint a cég elnöke, Gwynne Shotwell hangsúlyozta, a céljuk, hogy 2014-ben már embert is szállítsanak.

SpaceX Dragon 02

Ehhez persze az első áruszállító küldetéseket is kell teljesíteni: a februárra időzített, de persze még az addigi teszteken és egyéb körülményeken is múló start során felőtt gép egyelőre nem landol majd, hanem a Csendes óceánba érkezik meg. Az első visszahozott gép éppen egy évvel és egy nappal a mai bejelentés előtt szintén az óceánban landolt.

A Pay-Pal fizetési rendszer társalapítója, Elon Musk tulajdonában álló SpaceX (Space Exploration Technologies Corp) kapszulája éppen a biztonsági kockázat miatt nem is szállít majd kritikusan fontos anyagokat. A Dragon, azaz Sárkány nevű kapszula előbb kétmérföldes távolságra közelíti meg az állomást, és ellenőrzik minden rendszerét. Ha minden rendben van, az űrhajósok egy robotkarral húzzák be a dokkoláshoz a gépet.

NASA-Reports-Progress-for-Its-CCDev2-Program-2
090820-dragon-berth-02.jpg.ashx

Amióta a NASA nyugdíjba küldte az űrsiklókat, az űrállomást orosz és japán gépekkel érik el, az amerikai űrkutatási hivatal pedig dollárszázmilliókat költött a privát űrhajókat fejlesztő cégek támogatását szolgáló programba. 2012-re a kongresszus csak 406 millió dollárt szavazott meg a programra a kért 850 millió helyett, a jelentős különbség ellenére Lori Garver, a NASA egyik vezetője szerint a hivatal is szeretné felgyorsítani a folyamatot, aminek a végén az amerikai űrhajósok privát űrreplőkön mehetnek az űrállomásra.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Magáncégek hódítják meg a világűrt  - 2011.09.11.
A NASA, az ESA, és az államilag támogatott nagy űrügynökségek kora lassan leáldozik, jönnek a magáncégek, a magánűrhajók, és a kereskedelmi űrutazás. Unatkozik? Vásároljon űrállomást!
Fellőtték a világ első kereskedelmi űrhajóját  - 2010.12.09.
A Dragon űrkabin kétszer megkerülte a Földet, és gond nélkül leszállt a Csendes-óceán vizére.
Novemberben magánűrhajó dokkol a Nemzetközi Űrállomáson - 2011.07.27.
A SpaceX Dragon nevű teherszállító űrhajója lesz az első új amerikai űrhajó, amely az ISS-hez repül.