Nem Magyarország, Madagaszkár lehet a becsapódás helye

2012. január 13., péntek 06:21

Vasárnap vagy hétfő, Afrika keleti partvidéke és Madagaszkár között a tengerbe csapódhat a Phobosz-Grunt űrszonda, pontosította korábbi adatait az orosz űrkutatási hivatal. A becsapódási idősáv közepe közép-európai idő szerint 14 óra 12 perc, a helye pedig a keleti 47. hosszúsági és a déli 7. szélességi fok fok. korábban a Roszkozmosz vasárnap 11:18 percre tette az idősáv közepét, a becsapódás helyét pedig Jakartától nyugatra 1700 kilométerre valószínűsítette.

Az ennél is korábbi becslésekben még azt sem zárták ki, hogy az űrszonda Magyarországra zuhanhat.

A hivatal csütörtöki közlése szerint a módosítás a keringési magasság csökkenésének, a napi tevékenység és a légköri viszonyok változásának tudható be.

A Phobos-Grunt űrszondát november 9-én Zenit hordozórakétával juttatták Föld körüli pályára Bajkonurból, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, a Phobosról, és azt a Földre szállítsa. Eddig ismeretlen okokból azonban a szonda automatikája nem reagált a hajtóműindítási parancsokra, így Föld körüli pályán ragadt, nem tudott kilépni a bolygóközi térbe.

Az indításkor 14 tonna össztömegű szonda lezuhanó darabjainak teljes tömege mintegy kétszáz kilogramm lesz. Orosz szakemberek szerint nem kell attól sem tartani, hogy a szonda 7,5 tonnányi mérgező üzemanyaga a légkörbe kerül, mert alumíniumtartálya 100 kilométeres magasságban kilyukad, és tartalma elég.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Magyarországra is eshet a Phobosz-Grunt  - 2012.01.06.
Két mázsa hulladék zuhanhat le az irányíthatatlan szondából, nem kizárható, hogy ránk.
Látványos véget ér a Phobosz-Grunt  - 2011.12.19.
Az orosz űrszonda januárban a Föld légkörébe csapódik, 11 tonna üzemanyaga elég.
Január közepén zuhan le a Phobosz-Grunt - 2012.01.04.
Valószínűleg 15-én, de a végleges időpont a külső tényezők hatására még változhat.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Zanzibár
    Zanzibár Itt magas, vízbe nyúló sziklaszirtek törték meg a homokot, apálykor el lehetett sétálni a sziklák...
  • Jordánia Úszkálhattunk a korallok között. Csodaszépek voltak,különböző formájúak, színűek, különböző nagyságúak....
  • Indonézia Egy biztos,hogy nem stresszelnek,komótosan és lassan élik a mindennapi életüket és teendőjüket...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
ÚJ Gillette Fusion ProGlide
A borotválkozás korszaka lejárt! A Gillette legvékonyabb pengéi az akadálytalan siklásért!