Az Atlantis kabinjában: A parancsnok, aki dobos
Az STS-135 legénységének parancsnoka Christopher J. Ferguson, igazi veterán űrróka. Harmadszor indul az űrbe, és már másodszor az Atlantis fedélzetén.
Az 1961. szeptember 1-jén született, philadelphiai Ferguson űrhajóskarrierje tipikusnak mondható. Miután 1979-ben leérettségizett, és a szintén philadelphiai Drexel Egyetemen 1984-ben gépészmérnök szakon végzett, a haditengerészetnél folytatta képzését. Bekerült az ROTC (tartalékos tisztek kiképző testülete) programba, ahol 1986-tól F-14-esekkel repült, később ennek a vadászrepülőnek és fegyvrezetének szakértője lett. 1989-től tesztpilóta, 1991-ben a haditengerészet posztgraduális iskolájában aeronautikai mérnöki diplomát szerzett.
Szolgált a Forrestal repülőgép-hordozó fedélzetén a Földközi-tengeren és az Indiai-óceánon, a kilencvenes évek közepén pedig a Nimitz repülőgép-hordozón a Perzsa-öböl térségében. Századosi rangig vitte.
1998 augusztusában kezdte meg űrhajóskiképzését a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában. Eleinte az űrsiklók hajtóművei és hordozórakétái körül dolgozott, majd több misszió során a földi iránytás kommunikációs tisztjeként szolgált. 2006. szeptember 9-21 között járt először az űrben az Atlantisszal az STS-115 küldetés pilótájaként. Az STS-115 legénysége egy új vázelemet és két új napelemet szálltott a Nemzetközi Űrállomáshoz.
Ferguson második űrrepülésén már parancsnok volt: az STS-126 misszió 2008. november 14-30 között zajlott az Endeavour űrsiklóval (a legénység tagja volt ekkor az STS-135 egyik mostani küldetésspecialistája, Sandra Magnus is). Fergusonék új modulokat vittek az ISS-hez, amelyeknek köszönhetően a továbbiakban az űrállomáson már akár hat asztronauta is tudott lakni egyszerre. Az STS-126 küldetésben a start és a landolás is szokatlan volt: az Endeavour sötétben indult útnak, és nem Floridában, hanem Kaliforniában szállt le.
A parancsnoknak három gyereke van feleségétől, Sandrától. Szereti a golfot, szabadidejében szívesen készít tárgyakat fából, és dobol a Max Q nevű, csak űrhajósokból álló rockbandában.
- Ferguson twitteroldala
- A NASA küldetés előtti interjúja a parancsnokkal