Most egy kicsit menjetek hamar a fenébe

A harag rossz tanácsadó, első indulatból újságcikket írni amatőr dolog, mégsem bírok magammal. Nem láttam Schmitt Pál köztársasági elnök beszédét a televízióban, szombat reggel olvastam, hogy mit mesélt a kedves embereknek, és csak csodálkozom. Nem állíthatom, hogy nem találok szavakat, ellenkezőleg, jönnek kéretlenül, ki kell cenzúráznom egyiket a másik után. Azt sem feltételeztem, hogy a fideszes államfő nem minősíthetetlen, hanem minősíthető lesz ebben a kérdésben, mégis.

Pénteken ott tartottam, hogy oké, ideje megállni egy pillanatra, megvárni, mi sülhet ki ebből, rendszerré szerveződik-e a hülyeség, oszt később lehet konkrétabb következtetéseket levonni. Ez végül is Orbán V. és a fideszes államfő állásfoglalása után is rendben van így, de közben eszembe jutott, érdemes legyorsfényképezni az aktuális helyzetet magát.

A tavaszi választások előtt nem keveset morfondíroztunk azon, hogy mi lesz, ha jön a Fidesz, és pláne mi, ha kétharmadhoz jut. Nem vagyok olyan kiváló jós, mint a balos váteszek: röhejes figyelni, hogy veregetik egymás vállát, hogy látjátok, szóltunk előre, rettegni kell, igazunk lett, milyen pompás. Ráadásul retteg a pokol. Annál nagyobb balfaszság nincs. Azt viszont mondtam én is: eltelik néhány hónap, és kezdhetünk káromkodni, a legkevésbé sem fogjuk szeretni ezeket.

Persze ki az a majom, aki szerelmes a poltikába és a politikusba. Az ikszet nem azért húzzuk be, mert pontosan ugyanazt gondoljuk a világról, mint azok, akik neve mellé behúztuk. Hanem többnyire azért, mert elegünk lett azokból, akik nem tudtak okosan élni a felhatalmazásunkkal. Hogy azoknak menniük kellett, nem képezi vita tárgyát.

Az, hogy ott tart ez a szerencsétlen ország, ahol, elsősorban nyolcévnyi szocialista idétlenkedés, töketlenkedés – a súlyosabb jelzőket képzeljék ide ízlés szerint – következménye, a felelősség az övék. Ez azonban már nem mentség mindenre ezeknek. Ennek a nagyjából véget ért hétnek a történéseire főképpen nem. Nem mentség a tettekre, annál is kevésbé mentség a szavakra. Egyáltalán nem mentség Schmitt Pálra. Az oszthatatlan akarat működik, mindenkinek megvan a szerepe, de nem mindenkinek áll jól.

Mindegy, az első düh hamarosan elmúlik. Alkotmánymódosítás lesz, Orbán V. nem áll meg, a karaván halad, mi meresztgetjük a szemünket, ha pofázni kell, pofázunk. Máris arra vagyok kíváncsi, hogy tökéletesen egységes marad-e a Fidesz a csatolt részeivel együtt. Igazán meglepne, ha nem támogatnák százszázalékosan a beterjesztett javaslatokat, azon is elámulnék, ha bárki másképp szavazna a frakcióból, mint a többség, de hosszú a táv, apránként bármi megtörténhet. Vagy ellenkezőleg.

Van egy remek idézetem a végére a Nemzeti ügyek politikája c. szövegből, a fejezetet – "Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat!" – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes jegyzi, köszönöm annak, aki felhívta rá a figyelmemet: "Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen. A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény. A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét."