A kommunikációnál megáll a tudomány

Amikor minden napra több felfedezés is jut, szinte bármelyik tudományos hírről kiderülhet később, hogy lavinát elindító első hógolyó volt. Lehet, hogy már megtaláltuk az emberiség felét kiirtó vírust, és az sincs kizárva, hogy a globális felmelegedésről szóló figyelmeztetések pár évtized múlva visszanézve érthetetlenül figyelmen kívül hagyott pontos előrejelzésnek tűnnek. Nem egyszerű pontosan kezelni az esemény súlyát, ha a közérthetőség határait feszegető kérdésről van szó. Mostanában különösen nehéz az élet, mert az eddig többnyire megbízható tudósok, úgy tűnik, megkergültek.

Egyre-másra jönnek a féligazságokon alapuló hírek, az utólag sima mérési hibának bizonyuló bejelentések. A fénynél gyorsabb részecske egyszerű tévedés volt tavaly, istenem, bárkivel megesik, hogy elszámol, elmér dolgokat. Néha a konyhakredenc lesz ferde, néha Einsteint cáfolja meg valaki alaptalanul. Nem feltétlenül ezzel van baj, a tudomány része az ismert információk megkérdőjelezése, még ha ez időnként olyan blamákkal is jár, mint az arzént a DNS-ébe építő baktérium, amiről aztán kiderül, hogy mégsem létezik. Ennél jóval zavaróbb, amikor egy eredményt a saját súlycsoportjánál jóval feljebb küldenek ringbe. Előzetesen történelmi fontosságúnak, komoly áttörésnek, egyedülálló eredménynek, biztos bizonyítéknak nevezett bejelentésekről derül ki, hogy azért nem teljesen úgy van az, sőt, egyáltalán nem úgy van.

Vegyük csak a marsi homok elemzése körüli tragikomédiát: két hete világgá szalad a hír, hogy a NASA most aztán belenyúlt a tutiba, olyat mondanak december 3-án, ami külön lapot kap a történelemkönyvekben. Aztán szépen lassan elkezdtek jönni a félcáfolatok, a korábbi magabiztos nagyotmondást pontosító nyilatkozatocskák és Twitter-bejegyzések, végül a beharangozott sajtótájékoztatón bejelentetették, hogy igazából semmi olyat nem találtak, amiről korábban már ne sejtették volna, illetve abban sem teljesen biztosak, hogy mit is találtak valójában. Ennek megfelelően aztán azt sem sikerült érthetően elmondani, hogy mi is van a marsi klórral, és miért fontos a talált szerves, de valójában tök élettelen vegyület.

Ez az egész persze nem feltétlenül azért van, mert a NASA figyeleméhes ribanc, hanem mert manapság nem a kerék vagy a tükör felfedezését kell elmagyarázni, hanem például a szuperszimmetriát, a húrelméletet, a nanotechnológiát vagy a meteorokkal terjedő mikrobákat. Az univerzum keletkezését leíró folyamatok nagyrészt gondolatkísérletekkel igazolt elméleteken alapulnak, amiket még csak mostanában sikerül gyakorlatban is leellenőrizni – néha belefér, hogy valami nem pont úgy sül el, ahogy az a papírokból kinéz.

Ráadásul akármennyire is fontos kutatási területek ezek, a hétköznapi élet problémáin túl tekinteni képtelen embereket időről időre meg kell győzni arról, hogy igenis fontos dolgokra megy el több ezer lélegeztetőgép ára. A társadalom támogatása nélkül a gazdasági válság szorítását a nyakukon érző politikusok komolyabb ellenállás nélkül nyesik meg olyan projektek költségvetését, amelyek inkább a boszorkánysággal és a varázslással mutatnak hasonlóságot. Már mi a fenének kéne több milliárd euró egy 27 kilométer átmérőjű csatornának, amiben protonok, vagy mik ütköznek? Miért indítanánk európai Mars-missziót? Tiszta hülyeség, amikor éppen évekig hazudozó országokat kell megmenteni a gazdasági összeomlástól.

Szóval néha kell egy-egy nagyobb durranás, ami magával ragadja az embereket. Olyasmi, mint a magát épp kínos fiaskóba hajszoló Curiosity-projekt, ami eddig álomszerűen működött. A NASA a Hold-missziók óta nem látott hisztit épített arra, hogy megint eljuttatott egy rovert a Marsra. Jól felépített brand lett a tokkal-vonóval két és félmilliárd dollárból kigazdálkodott, Ötös számú robotba oltott labor, de ezt a népszerűséget most egyetlen, amúgy egyszerűen kivédhető kommunikációs hibával eljátszhatja a világ vezető űrhivatala (aminek amúgy a világ még csak nem is vezető kémszolgálata röhögve passzol le két olyan csúcskategóriás űrtávcsövet, amiről az csak álmodhat). Saját olvasottsági adataink alapján is kijelenthető, kevés tudományos hír érdekel annyi embert, mint az, hogy akkor most van-e élet a Marson, vagy nincs. Elég csak azt kiírni a címbe, hogy élet meg Mars, és akkor is tízezrek kattintanak, ha a link mögött egy óra böfögést rejtünk el – mint ahogy azt nagyjából meg is tettük két hete.

Ebben a kitüntetett médiafigyelemben a NASA a tudományos öntökönrúgás bajnoka lett azzal, hogy előre bejelentett valamit, ami végül csak azt a ködöt hizlalta, ami az átlagember és a tudományos világ kommunikációját nehezíti. Mostantól megint több ember lesz, aki minden tudományos felfedezést azzal rendez el, hogy „ettől sem lett olcsóbb a kenyér”. És ez nem csak az ő hibájuk, sőt. A meggondolatlan kutatói szószátyárság az elmúlt néhány évben trend lett. Hányszor lebegtették meg a fizikusok a Higgs-bozon felfedezését, mielőtt valóban találtak egy Higgs-szerű részecskét? És vajon hányszor lehet még fura baktériumokat, a relativitáselméletet maga mögött hagyó részecskéket és történelmi jelentőségű felfedezéseket kiáltani, mielőtt még az elszánt érdeklődők is a Brit tudósok rovatban kezdik el keresgélni a legfrissebb eredményeket?

A tudomány eredményeinek közérthető közlése talán sosem volt még annyira fontos, mint korunkban. Minden egyes ember, aki megérti, hogy működik a telefon vagy az elektromotor, megnyert csata az ostobaság ellen folytatott háborúban. Minden egyes alkalom, amikor valaki kiábrándul a NASA-ból, a CERN-ből, és a többi, az élet, a világmindenség meg minden legfontosabb kérdését kutató, de a 42-nél bonyolultabb választ adó szervezetből, ünnepnap a kreacionizmus-, a felekezettől független teremtésmítosz-, a nullsík-, a világvége- és az összeesküvéselmélet-hívők számára.