Miért kell megállítanunk Amszterdamot?
Most, hogy mindjárt kigurulnak az első magyar hadosztályok Hollandia irányába, érdemes még gyorsan tisztába tenni, hogy miért is indította legújabb háborúját Szijjártó Péter. A hivatalos magyarázat ugyanis, mint a legtöbb háború esetében, billeg.
Szijjártó tábornok azon akadt ki, hogy „a nagykövet a terroristák és a magyar kormány közé egyenlőségjelet akar tenni a motivációban vagy a módszer tekintetében”. Miközben a távozó holland nagykövet valójában arról beszélt, hogy mi az ellenségkép gyártásának bevált módszere.
Levezetése az egybites politikai közbeszédben megszokottnál egy fokkal bonyolultabb jelenségre vonatkozott. Szó szerint azt mondta:
„Autósmerénylet bárhol történhet, a legtöbb a Közel-Keleten. És akkor most bombázzuk le a Közel-Keletet? Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet.”
Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.
Azaz a magyar kormány és a terroristák is az ellenségkép gyártásban érdekeltek. Azt, hogy a magyar kormány az ellenségképgyártás vezető nagyhatalma, talán Jeszenszky Zsolton kívül már tényleg senki nem vonja kétségbe Magyarországon: migránsok, Brüsszel, Soros stb. Nem is soroljuk, mert a közpénzből finanszírozott óriásplakátokról úgyis mindenki tudja, épp ki van soron.
A holland diplomata nyilatkozatában annyi lehet új információ Magyarországon, hogy rámutat:
Nem az iszlám dicsőségéért robbantanak, hanem hogy elidegenítsék az embereket egymástól, frontvonalakat képezzenek, majd a radikalizált tömeg velük szimpatizáló felével a saját hatalmukat erősítsék.
De nem csak ennek a logikus gondolatnak a kiforgatása teszi gyanússá Szijjártó kirohanását, hanem már az is, hogy Scheltema szavai milyen médiumban jelentek meg. Nem a holland követség sajtóközleményében, nem valamely jelentős napilapban, nem egy konferencián, hanem egy alig tízezer példányban megjelenő hetilapban. A 168 Órát ráadásul tényleg csak a hardcore balos közösség olvassa. Nem a cikkeik minőségéről szól, de a 168 Órában megjelentek valószínűleg sosem jutottak volna el nemhogy a szélsőséges Fidesz-rajongókhoz, de a moderált közönséghez, azaz a szavazók közel feléhez sem. Hacsak Szijjártó stábja direkt nem ássa elő ezeket a mondatokat, hogy a szövegkörnyezetből kiragadva gyorsan zászlóra is varrják.
A logikus következtetés azonban csak elsőre az:
Bűnbakot gyártanak, most nem Sorosból, Brüsszelből vagy a menekültekből, hanem Hollandiából.
De miért? Hollandiában nincsenek EU-s intézmények, Hollandiával nincs olyan élénk gazdasági, pláne politikai kapcsolatunk, mint Németországgal. A holland választásokban – Macron francia kampányával ellentétben – nem riogattak a magyar példával. Sőt, a szélsőjobbos Geert Wilders kiszorítása miatt a kampányuk sem volt éppen barátságos a bevándorlókkal.
A választ az interjú azon része adja meg, amelyet egyáltalán nem idézett Szijjártó Péter.
Scheltema azt mondta: „Igyekszünk erősíteni a civil szervezeteket, azokat is, amelyek kritikusak a kormánnyal. De nem ezért tesszük, hanem mert remek munkát végeznek, attól függetlenül, hogy mit gondolnak a kormányról” – szolgáltatott ürügyet a hadüzenethez akaratlanul is a volt nagykövet. Majd megadta a kulcsot a háború okához:
Mondtam is néhány támadott civil szervezet vezetőjének: vállalják büszkén, hogy a holland kormány támogatja őket.
Ha tehát a magyar kormány ellenséggé teszi a hollandokat, ha néhány hétig Állítsuk meg Hollandiát feliratú plakátok lepik el az országot, már lehet a civilekre mutogatni. A kormány egybites üzenete ez lesz:
„Magyarok, itt van a minket terroristának nevező Hollandia, és lám, az ő pénzükből, az ő zsoldjukban dolgoznak a civilek. Aki a civileket támogatja, az a magyar kormányt nevezi terroristának.”
A választási kampányban várhatóan sűrűsödnek a kormány durva húzásai, próbálják majd elhallgattatni a független véleményeket, és ez ellen gyakran a civil szféra fogja felemelni a hangját. Ahogy Putyin Oroszországában is leginkább a civil szervezetektől szerezhető még hiteles információ a bíróságok befolyásolásáról, a sajtószabadság megnyirbálásáról, a szabadságjogok elleni támadásokról.
Ha sikerül elhitetni a magyarokkal, hogy a civilek, a gaz hollandok szolgálatában, egész nemzetünket terroristázzák le, akkor érveik hamisan szólnak majd. Emiatt indul most háború Hollandia ellen.