A történelmi szemlélet nemcsak botrányos, de veszélyes is lehet

Diplomáciai botrány lett a Magyar Honvédség újonnan kinevezett vezérkari főnökének szavaiból. Böröndi Gábor egy kedd reggeli tévéműsorban értékelte az ukrajnai háborút, az interjú során pedig elhangzott: 1939-ben a német–lengyel háború „lokális háborúnak indult”, nem volt azonban békefolyamat, ami időben megállíthatta volna a konfliktus eszkalációját. Ez vezetett el Böröndi szerint a második világháborúig, ami fontos lecke a szomszédban most zajló konfliktus kezeléséhez, s alátámasztja a kormány mielőbbi békekötést sürgető, az ukrán erők katonai fegyveres rosszalló politikáját. Sebastian Keciek, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete nyílt levélben tiltakozott. Mint írta, a magyar vezérkari főnök szavai Lengyelországot globális konfliktus eszkalációjáért és bűnrészességgel való megvádolásaként értelmezhetőek, számukra ez a történelem elfogadhatatlan elferdítését jelentik.

Szakály Sándor például márciusban az Origón értékelte az Ukrajnában zajló háborút, ahol Böröndihez hasonló következtetésre jutott. A Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója a huszadik század elmulasztott, Lengyelország és a náci Németország közötti békekötés lehetőségére emlékeztet. Az elmulasztott történelmi lehetőségre figyelmeztetve sürgeti a békekötést, még mielőtt – a törököt mélybe rántó Dugovics Titusz legendájához hasonlóan – valamelyik atomhatalom a kölcsönös megsemmisítés eszközéhez nyúlna. Schmidt Mária a CPAC Magyarország konferencián a hidegháborús időkből vezette le a jelenlegi magyar külpolitika környezetét. A Terror Háza Múzeum és a 21. Század Intézet főigazgatója szerint a Szovjetunió eszköztárát idézi az a Nyugatról nehezedő politikai nyomásgyakorlás, melynek célja, hogy Magyarország behódoljon „az újleninista amerikai woke-ok által kitalált ideológiáknak”.

Létezik persze egy másik, ezzel ellentétes történelmi emlékezet is. A kormánnyal szemben kritikus, a nyugati elköteleződés mellett érvelők is a XIX., XX. század eseményei mentén vezetik le az ukrajnai háborút, figyelmeztetnek a különutas külpolitika veszélyeire. Ungváry Krisztián tizenkét részes előadás-sorozatot szentel a modern kori magyar történelem, illetve annak utóhatásainak értelmezésére. A CEU-n tartott eseményekről terjedelmes cikkekben tudósít a 444 és a Telex, de az ukrán és orosz fasizmus témakörét a történész saját véleménycikkben is feldolgozta. Ennek sötét végkicsengésében tér rá Ungváry a magyar kormányra. Mint írja, az Európai Unióban bizonyára csak a magyar lakosság körében terjedtek el az ukránokat támadó álhírek, az pedig „nemzeti szégyen”, hogy nem csak az EU-ban de a NATO-ban is egyedülálló módon a kormány orosz propagandát terjeszt. 

A napokban jelent meg a Szabad Európa hírportálon egy Romsics Gergely történésszel közölt interjú. Ennek középpontjában a nemzetközi kapcsolatok és a magyar kormány külpolitikai értékelése áll, s a történész is a két világháború közötti magyar külpolitikából, illetve Teleki Pál tragikus halálából vonja le következtetéseit. Romsics szerint a nemzetközi rendszerben kialakuló blokkok közötti lavírozás (vagyis a jelenkori magyar külpolitika) végzetes kockázatokat rejt. A rendszeren belüli feszültségek növekedésével ugyanis – mutat rá a történelmi példa – a kisállamok mozgástere beszűkül. Ha azonban kilépünk a történelmi kontextusból, ennek ellenkezőjét látjuk. Számos ország, de elsősorban a délkelet ázsiai államok épphogy eredményesen kihasználják a rendszerben növekvő feszültségeket: évtizedek óta lavíroznak Kína és az Egyesült Államok között, márpedig ha valahol, az indopacifikus térségben van feszültség a két nagyhatalom között. 

Ezek a példák a magyar nyilvánosság két sajátosságára mutatnak rá. Egyrészt a világban zajló rendszerszintű átrendeződés és annak kísérőjelenségei, mint az ukrajnai háború és a különutas magyar külpolitika elemzése, nálunk elsősorban történelmi alapon történik. A másik sajátosság az értékvezérelt gondolkodásból eredő végletes megosztottság. A történelmi szemlélet és az értékközpontúság pedig különösen veszélyes kombináció – erről azonban kicsit később. 

Mit jelent az, ha történelmi szempontból közelítünk nemzetközi jelenségekhez? Azt, hogy a történelemben azonosított minták alapján vonunk le következtetéseket a jelenre vonatkozóan, vetítünk előre jövőbeli eseményeket. A nemzetközi kapcsolatokban e nézet képviselői a tradicionalisták: nem hisznek abban, hogy a világpolitika általánosítások, rendszerszintű mechanizmusok mentén megismerhető volna. Ezzel szemben amellett érvelnek, hogy különböző történelmi tények, események, folyamatok vizsgálatán keresztül alkothatunk képet arról, ami a nemzetközi kapcsolatokban történik. Első ránézésre nehéz fogást találni ezen az érvelésen. A belpolitikai, társadalmi események elemzése kétségkívül fontos kirakóelemei a nemzetközi kapcsolatoknak, ahogyan a most zajló világrendi átalakulásnak is. Nem mellesleg 

Ennek a tradicionalista megközelítésnek azonban megvannak a maga korlátai. Követőik múltbéli eseményekből indulnak ki, az aktuális helyzet elemzéséhez, jövőbeli események előrevetítéséhez tehát korlátozott az eszköztáruk. Ráadásul felmerül a kérdés, hogy mely történelmi tényeknek, eseményeknek tulajdonítsunk jelentőséget, és melyeket hagyjuk figyelmen kívül? A történelmi szemlélettel szemben felhozott legsúlyosabb vád ezért az, hogy képviselőik cseresznyéznek a múltbéli tények és események között. A jelenről adott értelmezésük ezért törvényszerűen szubjektív. 

Ez a kritika, vagyis a történelmi szemléletre jellemző szubjektivitás felerősíti a hazai nyilvánosság második sajátosságát, az értékvezérelt gondolkodást. A magyarság ugyanis a történelmi emlékezetet illetően is szélsőségesen megosztott, ráadásul a vita átpolitizált – a kormánnyal kapcsolatos értékítéletünk torzítja a múltról bennünk élő képet. Ezt pedig hiba kivetíteni a világban zajló folyamatokra. Ha így teszünk, törvényszerűen félreértjük a jelent, és téves következtetést vonunk le a jövőre vonatkozóan – sorsfordító időkben ez komoly kockázattal jár.

El kell-e vetnünk a történelmi párhuzamokat a nemzetközi kapcsolatok, a magyar külpolitika elemzésénél? Természetesen nem, de nem ragadhatunk le a tradicionalista szemléletnél. Fontos, hogy a nemzetközi rendszer átalakulásáról a társadalomtudományok, a filozófia, a közgazdaságtan, a geopolitika és más szakterületek lencséjén keresztül is tájékozódjunk. Ez a sokszínűség akár a magyar nemzetközi kapcsolatok elméletének új korszakát is elhozhatná.

A szerző Tajvanon élő újságíró, a National Sun Yat-sen University PhD-hallgatója. 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: Böröndi Gábor. Fotó:  Illyés Tibor / MTI)