Gyurcsány Ferenc semmilyen árat nem fizetett
"2006 augusztusában nagy árat fizettünk, tanultunk belőle" – mondta Gyurcsány Ferenc azután, hogy a budapesti szélvihar miatt lefújták március 15-i nagygyűlésüket.
Az igazság ezzel szemben az, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferenc és kormánya semmilyen árat nem fizetett azért, mert a készülő vihar ellenére sem fújták le a tűzijátékot. Egy meteorológus és egy katasztrófavédelmis ügyeletest első felindulásból kirúgtak állásukból, a Miniszterelnöki Hivatal egyik osztályvezetőjét lefokoztak.
Ennyi. Nem értem, miért fizetett nagy árat Gyurcsány a 2006-os tűzijátékért. Mert szar érzés volt ezzel szembesülni? Mert mardosta a lelkiismeretét? Mert ez támadási felületet jelentett éveken át?
Az öt halálos áldozatot és több száz sérültet követelő tragédia miatt politikus le nem mondott. (A nálunk százszor európaibb Lettországban – figyelem, egy szovjet utódállamban! – bezzeg tavaly ősszel egy bevásárlóközpont összeomlása miatt mondott le a miniszterelnök.)
A kormány kártérítést nem fizetett, sőt, hagyta, hogy addig pereskedjenek ellene a túlélők és az áldozatok hozzátartozói, míg meg nem buknak.
De hagyjuk a múltat. Szanyi Tibort például semmilyen felelősség nem terheli a 2006-os tragédiáért, így a múlt kísértése nélkül gúnyolhatta ki még délelőtt az orbánista meteorológiai szolgálat borús előrejelzését: "Kicsit csodálkozom, hogy az európai előrejelzés mára gyakorlatilag kizárja a vihar lehetőségét."