Parancsolatreform

"Némely uralkodóról azt mondták: igen szeretetre méltó magánember lett volna, csak épp királynak nem volt megfelelő. Nem így vagyunk a Bibliával is? Nem egyszerűen afféle szeretni való magánkönyv ez, csak éppen Bibliává nem kellene válnia?"

úgy vélik, jogi enklávét képeznek az államon belül, amelynek mellesleg kötelessége őket jó kövérre kitömni

Ezt a gondolatot valamikor a tizenkilencedik században vetette papírra Friedrich Schlegel, nyilván az akkor divatos optimista jövőképtől kapott gyomorrontásban, azzal a hittel, hogy egyszer eljön az idő, amikor a Biblia már nem törvény lesz, hanem amolyan aforizmagyűjtemény, a civilizáció egy értékes emléke, amelyet úgy mutatnak majd be, ahogy ma a 424-es gőzmozdonyt vagy a Tigris tankot: "korának élvonalát képviselte, számtalan újszerű megoldás, színrefújt kerekek, rendkívüli teljesítmény".

Kétszáz évvel Schlegel után, kétezer évvel megírása után - ne számoljunk most az utólagos toldozással - a Biblia még mindig törvénykönyv. Olyan kódex, amelynek használói úgy vélik, jogi enklávét képeznek az államon belül, amelynek mellesleg kötelessége őket jó kövérre kitömni, holott erről speciel nem értekezik az írás. Úgy vélik, a Biblia az alkotmány felett áll, elvégre az alkotmányt emberek szerkesztették, a Bibliát pedig a Jóisten, aki minden alkotmánybíróságnál jobban tudja, mi a kóser.

a kereszténység úgynevezett törvényei rég megértek egy generáljavításra

Minden szentnek tartott irat, bárhol válogatták is egybe, az adott kor tükre, jogi, tudományos és történelmi ismereteinek gyűjteménye. Mindenekelőtt pedig törvénykönyv, amelyet a környéken fellelhető transzcendens entitással nyomatékosít a törvényt betartatni kívánó hatalom. Hiszen célszerűbb a mindent látó főnyomozóval ijesztgetni a népet, mint az esetleg megvesztegethető, lusta és béna hadsereggel és rendőrséggel. Így ment ez szerte a világon, amíg képződtek szent iratok. Jézus jókor érkezett: a birodalmi betegségben szenvedő Róma felismerte, hogy egy erős egyistenhit segíthet egyben tartani az országot, hogy ha egy isten van, és az megadja a császárnak, ami az övé - megadja magát a császárnak -, akkor a lázadóknak csak az ördög marad.

Ott kezdődnek a bonyodalmak, amikor a vallás túléli a törvényeket, amelyeknek mellékesen rendőre és tolmácsa volt, de mivel változni saját kódja miatt szinte képtelen - Róma megaszonta ezerkétszáz éve, vitának helye nincs -, muszáj tovább fújnia a régi nótát.

Hogy Krisztus óta - részben neki köszönhetően - történt egy s más? Oda se neki. A homoszexuális diák kizárása a Károliról csak apró iniciálé abban az ítéletben, hogy a kereszténység úgynevezett törvényei rég megértek egy generáljavításra. Nem a kiirtásra. Nem is az eltörlésre. A vallás, amíg csak létezik - és ma már nem hisszük, hogy egyszer elmúlik, mint valami betegség - mindig alkalmas eszköze lesz a hatalom gyakorlásának, tehát a hatalom meg fogja találni a megfelelő hitrendszert, amellyel aktuális üzeneteinek súlyt adhat. De a hatalom üzenetei rugalmasan követik a jog és a tudomány fejlődését, és nem alkalmazkodnak az évezredekkel előtte regnálók törvényeihez.

a zsidó papság, a római császár, a führerpápák törvényeiből összetákolt támfalak nem bírják el a mai kort

Azokat a törvényeket ma már nem lehet büntetlenül hirdetni - paradoxon: törvény, amit büntetnek. A büntetés persze csak annyi, hogy hirdetői hiteltelenné válnak, és hiteltelenné teszik az egész hirdetményt, a fürdővízzel együtt kidobatik a kisded, az egyszülött. Recseg és ropog az egész épület, mert a zsidó papság törvényeiből, a római császár, a középkori führerpápák törvényeiből összetákolt támfalak nem bírják el a mai kort tengeralattjáróstul, atomreaktorostul, tévéstül és űrutazásostul. Nem bírják el, ami ma természetes és egyedül járható út: hogy az eretneket, a meleget, a házasságtörőt nem kövezzük meg, már csak azért sem, mert bűnösök vagyunk mindannyian. Az velük a baj, hogy olyan politikai rendszerben, olyan rendszer szolgálatában épültek, amit ma diktatúrának nevezünk, és előbb-utóbb lebombázunk.

Még vitára bocsátani is fölösleges, hogy a különféle szent iratok törvényeit ma semmilyen intézmény nem alkalmazhatja annak az államnak az alkotmányával szemben, azt felülírva, amely az intézményt elismeri és támogatja. Éppen azért ismeri el a magyar állam a Károli Egyetemet, mert a magyar állam törvényeit betartja - azaz eddig betartotta. A nemi, faji vagy szexuális diszkrimináció pedig e törvények szerint tilos. Az is épp elég egérút, hogy az egyetem után, a lelkészi szolgálatban már szabad kezet kap az egyház, és mondhatja azt - mint a másik történelmi -, hogy nőket márpedig nem veszünk fel.

A kereszténység körülbelül Galilei óta állandó defenzívában van, arcvonal-kiegyenesítésekről és rugalmas elszakadásokról szól a történelme. Az élet egyre több területéről kényszerültek kivonulni a papok, és foglalták el helyüket a tudósok. A papok visszabújtak könyveik közé, és megmagyarázták mindezt, új értelmezéseket kerestek és persze találtak: tulajdonképpen írva vagyon, hogy gömbölyű a föld, és a Nap körül kering. Ideje volna ezt megtenni újra. Ideje volna beismerni, hogy az Ószövetség nem törvénykönyv, hanem törvénymúzeum. Ideje van a jogharmonizációnak. Különben lassan tényleg múzeumba kerül az egész hóbelevanc, és a hatalom keres más szamárvezetőt. Kellemes bablevesezést kívánok mellé. Csülökkel, ha azt már szabad.