Judit
2 °C
7 °C

Ami az Istené

2002.12.05. 08:36
Rommel, a II. világháború egyik legkiválóbb hadvezére egyszer némi furnérlemez és kályhacsövek segítségével harckocsinak álcázott egy csomó VW Bogarat, hogy az ellenség ne merjen támadni, amíg meg nem érkeznek a valódi tankok. A vészhelyzetben felfuvalkodó incifinci gallérosgyíktól Szaddám Huszein gumirakétáiig minden háborúban alapvető fontosságú volt, hogy az ellenfél, de lehetőleg a szövetséges se tudhassa, hányan is vagyunk. Az ismeretlen számú sereg ugyanis mindig bizonyulhat nagyobbnak, mint amivel a túloldalon számolnak; az ilyen erővel udvariasan bánnak, amíg fel nem mérhetik izomzatát. Kifinomultabb csatában, de ugyanezt a taktikát követik a magyar nagyegyházak is: az angol megszámlálhatatlan főnevek mintájára pattan le róluk a collstok, a logarléc, a röntgensugár.
Csak az hozhatna megoldást, ha az Úr maga hajigálná le kőtáblán a saját nyilvántartását.

Üzletben nincs felebarátság, márpedig itt pénzről van szó. Ha valaha is fény derülne arra, hányan rajonganak mondjuk a katolikus egyházért annyira, hogy előnyben részesítsék a hontalan emberekkel, kutyákkal, macskákkal és gekkókkal szemben, vagy hogy hány polgárnak jut eszébe a kereszt alá tenni az ikszet, amikor ikszelni kell, akkor a politikai stratégák képessé válnának arra, hogy helyén kezeljék a katolikus faktort. Mivel a nagyegyházak vezetői egyáltalán nem hülyék, mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a megszámoltatást, nem beszélve a könnyűnek találtatásról. Éppen úgy, ahogy egy kereskedelmi tévé vagy egy olajvállalat PR-osztálya, a legtetszetősebb számokat kommunikálják, a kellemetlen adatokat pedig rituális mozdulatokkal tuszkolják vissza a páncélszekrénybe. Amíg beleférnek.

Istenem, a kör ördögi. Amíg nem tudható, pontosan hány szavazatot veszít, aki elszánja magát a kivételezett egyházak jogainak kiegyenlítésére, addig egy kormány sem mer nekivágni a köztársasági államformához egyébként definíció szerint hozzá tartozó intézkedéseknek. Ha viszont csak felmerül, hogy képet alkossunk a valóban elkötelezett hívek számáról, az máris kiváltja az egyházellenesség vádját. Kormánykurázsi nélkül csak az hozhatna megoldást, ha az Úr maga hajigálná le kőtáblán a saját nyilvántartását, egyenesen a Kossuth téri jégpályára.

Volt persze egy népszámlálás tavaly, s annál nagyobb merítésű felmérés el sem képzelhető. Akkor azonban szó sem volt arról, hogy a "milyen vallásúnak tetszik lenni" kérdésre adott válasznak anyagi vetülete képződhet; többek között emiatt is döntött úgy több felekezet, hogy eltanácsolja híveit a színvallástól, mert hát úgy általában nem bizonyult nyerő stratégiának az elmúlt évszázadban, hogyha kisebb vallások hívei jó előre feliratkoztak a csizmatalpra. További komplikációt jelent, hogy a vallási hovatartozásnak több grádicsa is vagyon, így tehát a félvállról leszólított állampolgár katolikusnak vallhatja magát, amiért egészen kicsi műanyagbaba korában benedvesítették, annak ellenére is, hogy azóta se látott templomot belülről, péntekenként pedig direkte disznótorossal és hosszúlépéssel zárja a tikkasztó munkahetet. Ő a tankká maszkírozott Volkswagen.

A népszámlálási eredmények tehát a javak elosztása szempontjából nem relevánsak. Igazuk van azonban a történelmi egyházaknak, amikor az adófelajánlásokon alapuló támogatást kifogásolják. A nagyegyházak elöregedése egész Európában érezhető, bár ezért tulajdonképpen mindent megtettek: lomhaságuk és merevségük miatt generációk léptek át a kotont kiátkozó főpapságon, Róma fenségét pedig hatékonyan helyettesítik a multiplexekben megcsodálható csillaghajók és goblinseregek. Ettől azonban még nem hagyható figyelmen kívül az adót nem fizető nyugdíjas vagy a szintén adómentes minimálbérből élő hívő; az ő akaratuk ugyanúgy egy szavazatnak felel meg, mint az életerős neoprotestáns gyülekezetek tagjaié. Tovább árnyalja a hitfinanszírozási körképet, hogy az állítólag hátrányos helyzetben lévő kisegyházak élmunkás-krupiéként söprik be a spiritualitás ellenértékét - ki tizedként, ki sok százezres tanfolyamok tiszteletdíjaként. De ez valóban csak árnyalat, a vita az állami tőgy körül kerekedett, nem a magánadományok fölött.

A durcás arcú főpapokat pedig nyugodtan le lehet ültetni a váróban.
A szocialista kormány zavarodott konfliktuskerülését mutatja, hogy egyelőre akármi lesz is, az egyházak megkapják a csokimikulást akkor is, ha az adózók nyilatkozataik alapján legfeljebb levéltetvekkel tömhetnék be azt az édes szájukat - az állam, tanácstalanságában az önkényhez folyamodva kiegészíti a felajánlott százalékokat, vigyétek Isten hírével, csak csillapodjatok végre. Mindez azért, mert ők maguk sem tudják, négymillió vagy csak ötszázezer olyan katolikussal kell-e számolniuk, akiknek politikai irányultságát befolyásolja vallási hovatartozásuk.

Pedig ezt előbb vagy utóbb meg kell mérni. A jelenlegi egyházügyi államtitkár, Szalay István tett már egy bátortalan, bürokratikus, ám a fentiekhez képest a lehető legigazságosabb javaslatot: nyilatkozzon mindenki maga arról, hogy melyik egyházat támogassa az állam. Igaz, hogy ehhez már aktív cselekvésre van szükség: a nyilatkozókártya nem jön házhoz, el kell menni érte. Mondjuk a templomba, kérem alássan. De hát az istenért, a templomba eleve el kell mennie annak, aki nem akar a pokolbéli mikróban széjjelpukkanni.

S bármilyen papírszagú - és költséges - is ez a módszer, jobbat aligha találhatunk. Aki tényleg szeretné, ha megadnák az ő istenének, ami az övé, az emelje fel a lottyadt fenekét, és sétáljon el nyilatkozni. Az üdvösséghez vezető akadálypálya ennél jóval szövevényesebb, márpedig az fel sem merülhet, ugyebár, hogy csupán üzleti vállalkozások lobbitevékenységéről van itt szó, s nem az örök életről, ahol meg már úgyis ingyen osztják majd a mirelit mannát. A durcás arcú főpapokat pedig addig nyugodtan le lehet ültetni a váróban. Hogy amikor majd tárgyalóasztalra kerül a készpénzes bőrönd, akkor ne a vágyott tízmillió holt lélek, hanem a bizonyított, valós, élő és szentségekre vágyó támogatók nevében követelhessék a császártól, ami tényleg az isteneké.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?