Az elveszett cirkáló

Ahhoz képest, hogy a Hír TV nézettségéről hiteles adat soha nem jelent meg, a most kerekedett viharral tele van a sajtó és a levegő is; persze főleg akkor, ha az ember szívesen szaglászik a jobbról jövő levegőbe. Pörzse Sándor, Kóczián Péter, Gulyás István és Kerényi Imre távozásával a bizonyosan azonosítható képernyős arcok többsége eltűnt, ami öntökönszúrásnak tűnik, és természetesen összeesküvés-elméletek tucatjának lett táptalaja az ilyenekre amúgy is fogékony közegben. A zavarnak biztos jele az a széles körben terjedő gondolat, hogy a Magyar Nemzet vezetőinek bevonulása a tévébe annak balratolódását jelenti, hiszen aki olvasott valaha Magyar Nemzetet, neadjisten más újságot is látott már, az a nemzetes urak behatolását balos agresszióként aligha magyarázhatja.

Pörzse, Gulyás és Kerényi eltávolítását különböző függelemsértések váltották ki, ha hinni lehet a hivatalos mosakodó-talkshow-nak. Mert ilyen is volt ám, péntek esti különkiadás, ahol Bayer Zsolt kedélyesen elcseveghetett főnökeivel, és ez a felállás eleve az oldott eszmecsere és az őszinte vita garancája. A Hír TV rákényszerült a magyarázkodásra, mert a bizalmi válság a létét veszélyezteti. De erről később.

Kerényit tehát nem azért bocsátották el, mert rájöttek, hogy ez az ellenszenves, buta bohóc nemhogy egy hírtévé, de bármilyen médium számára vállalhatatlan, hogy lassan már ciki lesz abban a flottában hajózni, ahol a zászlóshajó orrán ez az izé ül. Nem, a Hír TV-ben a függelemsértésen kívül nem lehet hibázni. Ha nem éli bele magát túlságosan a hőscincér szerepébe, és nem kezd szervezkedni saját akla ellenében, akkor még most is ott billegethetné a fejét.

Az igazán érdekes momentum Kóczián távozása. Persze már Kóczián, egy riporter jelenléte is furcsa volt. A riportert tábori körülmények közt úgy különböztethetjük meg a mikrofonállványtól, hogy ha a kész anyagból kivesszük a kérdéseit, a szöveg szétesik. A mikrofonállvány kérdései nem változtatnak a beszélgetés menetén, ő csak azért van ott, hogy a szónok ne legyen egyedül, amíg elmondja, amit már a múlt héten megírtak neki a tanácsadói. Kócziánnak ugyan első ránézésre nincs igaza, amikor felháborodik az interjú utólagos szerkesztésén – valóban bevett szokás mindenütt –, ám a vágásért felelős lakáj, Gajdics Ottó a Heti Válasznak nyilatkozva bebizonyította, mennyire fontos volt az a kérdés és az a válasz.

"Péter egynémely kérdésével nem értettem egyet. Az interjúalany válaszainak sugárzása ugyanis a politikai ellenfél által kihasználható helyzetet eredményezett volna." Ezek Gajdics szavai. Először is ugye a kérdéssel egyet nem értés műfaja, amit nálam jobban értenek azok a kollégák, akik a rendszerváltás előtt is tettek fel kérdéseket, amikkel aztán felsőbb szervek nem értettek egyet, elkerülendő a dolgozók hangulatának és a nemzetközi helyzetnek fölösleges fokozását. De még fontosabb: a politikai ellenfél. Eszerint neki, a Hír TV vezérigazgató-helyettesének újságíróként van politikai ellenfele. Eszerint a Hír TV-nek van politikai ellenfele. Sajátos médium, különös anyagból, büdös anyagból gyúrt újságíró az ilyen.

De ne keseregjünk azon, hogy a Hír TV Orbán Viktor javát akarja – még Orbánnál is inkább, túlbuzgó tyúkanyóként – , Zuschlag Jánosét meg nem annyira. Evidencia, mindenki tudta eddig is – Kóczián Péteren kívül. A Hír TV a Fidesz nevű érdekcsoportot szolgálja, nincs ebben semmi különös. Az ATV meg a hitgyülié. Abbahagyhatnánk már ezt az álszent játékot, és az érintett újságok meg tévék nyugodtan betagozódhatnának a nekik kedves párt vagy egyház sajtóosztályába. Akit zavar a függetlenség hiánya, az eddig is észrevette.

Az viszont egy érdekes csapda, amibe ez a tévé bemanőverezte magát gyakorlatilag a létrejöttekor. Két piaci rést próbált betömni egyszerre. Azt felismerte már Orbán Viktor is, hogy nekik jár egy tévé, hogy szükség van egy jobboldali tévére, és a lelkesedés azt mutatta, igény is van rá. Ahogy nem rossz üzlet trianonos matricát árulni a polgári körök partijain, meg szűzanyás gyertyát. Ez a franchise elbírhat egy kisebb tévét. Vannak külön rajzfilmcsatornák is, miért ne lehetne egy ilyen bocskais-ákosos. Koronás-keresztényes, az jó. Szerintük. Legyen meg az akaratuk, ha a pénz összejött rá.

Emellett azt vették észre az alapító atyák, hogy nincs Magyarországon hírtelevízió, pedig az menő és komoly. Nosza, nekiláttak csinálni egyet.

Nyilván fából vaskarika objektív hírtévét működtetni, ha egyben pártcsatornának is kell lenni. Nyilván nem hírtévé az, amelyik megelégszik az egyik oldal híreivel és arcaival. Az a másik fele, hogy technikailag sem sikerült megfelelni ennek a kihívásnak: a Hír TV világrengető eseményekről maradt le órákkal, mert éppen halaszthatatlan magazinműsor volt a napi tervben.

A Hír TV saját nevével láncolta le magát. A politikai célnak, a jobbos tévének sokkal inkább megfelelne egy szórakoztató kereskedelmi adó. Sőt csak az felelne meg, mert csak az versenyképes a többivel. Állott hírekért, humortalan beszélgetésekért, pátoszos Philip-misékért csak a kemény mag hagyja ott a szappanoperát és a Megasztárt. Az, hogy a tévé elnökének, a Magyar Nemzet főszerkesztőjének ki kellett ülnie a képernyőre, és bizonygatni, hogy nem kommunista, mulatságos fejlemény, de egyben annak is a jele, hogy ez a tévé ma csak annak köszönheti nézőit, hogy azok elfehéredett ujjakkal csakazértis odakapcsolnak, mert a sajátjuknak érzik. Politikailag. Az egyetlen motivációjuk, hogy ez a polgári tévé, tehát nekik ez a jó. Viszont megvenni a Demokratát nem ugyanaz, mint naponta órákig a Hír TV-t nézni, mert az újságot be lehet gyűrni a kanapé háttámlája alá, ha van jobb dolgunk, a csatornáról viszont el kell kapcsolnunk, ha van jobb műsor. Azt helyesen érzi a jobb, hogy kell egy tévé, de azt még nem eléggé, hogy nem ilyen. Nem olyan, amelyiknek a nézettsége hétpecsétes titok, nem olyan, amelyet csak az odaszentelt vitézi rend képes tartósan kibírni. Show kell, pajkos népdalfesztivál (igen! jobboldali erotika kell, helytelenkedés és huncutság! patinás régi szavak, mint a kebelcsoda!), Fábry Sándor kell, vagy legalább Maksa Zoltán, vagy mindegy, hogyan, de valami lazulás, mert karót nyelve még sírva vigadni sem lehet, pedig a tévézés elsősorban – halló! – szórakozás. Nem munka és nem forradalmi kötelesség. Tessék lemászni a plexioltárról, kézen fogni Borbás Marcsit, és végiginni vele a Szépasszony-völgyet, anekdotázni borról és zsírosdeszkáról. Vagy ha ez nem megy, „akkor valószínűleg nem arra a gondolkodásmódra van szükség, amit én képviselek. Akkor súlyos konzekvenciákat kell levonni. (…) Akkor valóban igaz, hogy én nem nagyon tudom szolgálni a más irányú gondolkodásmódot. Tehát nem ilyesfajta emberekre van szükség a magyar közéletben.” In: kontextusból orvosi csipesszel kiragadott Orbán Viktor sirámai.

Azzal kéne már leszámolni, hogy a népben van a hiba, ha nem nézi a szakadatlan észosztást és ájtatosságot. Nem mintha a nép rendben lenne, de mégiscsak bonyolultabb leváltani, mint a tévé vezetését.

A hírtelevízió nem a megfelelő fegyverzet egy Gyurcsány Ferenccel szemben, csókolom. Átöltözik, domborít, szórakoztat, leereszkedik. Felemelni négy év nem elég. Ez a játékszabály.