Magyar Magic

Na, melyik miniszterünk tréfálkozik magát önfeledtnek álcázva a Magyar Televízió arcpirító haknishow-jában, amelyet Szuperriporter kerestetik címen találunk a műsorújságban? Melyik miniszter bohóckodik együtt a fél Heti hetessel valami egészen beteg, óvilági viccgyűjteményben?

Hát persze, hogy Gyurcsány Ferenc.

Ilyenkor hagyományosan Gálvölgyi, Bajor, Verebes meg végül és utolsósorban Farkasházy Tivadar teljesítményére szoktunk reflektálni, összenő, ami összetartozik, mondanánk; nem is tagadják már, milyen jól érzik magukat a nómenklatúra társaságában, ez az ő világuk, gyökérkapcsolt gombák.

De most ők nem fontosak.

Most Gyurcsány Ferenc a fontos.

Gyurcsány nem hülye. Nem úgy került a show-ba, ahogy félig ismert közszereplők vagy szingliregényüket promótáló nyeretlenek csöppennek bele néha, hogy aztán lebőgjenek rövid úton. Nem is azért ment oda, mert szívességet tett régi barátainak. És nem is azért, mert nem tud nemet mondani.

Gyurcsány Ferenc gyakorol.

Nem nemzetstratégiáról kell süketelni, hanem receptekről és háziállatokról.

Orbán Viktor 1998-ra rájött, hogy nem elég ügyesen politizálni, alkalomadtán összefeküdni egészen lehetetlen figurákkal a hatalomért, nem elég legalább kicsit használható rendszert építeni. Mindezt kommunikálni is kell. Össze kell szedni, amit lehet, így egyben elnevezni Széchenyi-tervnek, teleplakátolni vele az utcát, és beszélni róla zászlóerdő előtt. Imázsközpont, szeretet és összefogás, együttmozdulás, álmok álmodói.

Gyurcsány eközben figyelt, ravaszul. Nem gyalázta, hanem nézte a kereskedelmi televíziókat, a bulvárlapokat, a nézettségi adatokat, Zsanettet, Mónikát és a többieket, akik naponta és valóban összehoztak kétmillió embert. Igaz, nem a Kossuth térre, hanem a képernyő elé.

Aztán levonta a következtetéseket. Nem kell ügyesen politizálni. Nem az a lényeg. Jelen kell lenni a magazinokban, a szórakoztató műsorokban, a popkoncerteken. Nem nemzetstratégiáról kell süketelni, nem is a költségvetésről, nem hidakról, ezerévről, turulmadárról meg ilyen avíttas és elvont hülyeségekről. Hanem receptekről, háziállatokról, családról (arról csak óvatosan!), öltönyökről és nyakkendőkről, teázási szokásairól és horgászatról.

Gyurcsány Ferenc már tudja, amit kollégái és ellenfelei még legfeljebb sejtenek, de ha eszükbe is ötlik, zavartan és hitetlenkedve elhessegetik a gondolatot, távozz tőlem, pfuj, az nem lehet.

Gyurcsány végül előnyére fordíthatja a baloldal siralmas perspektívátlanságát

De lehet. A következő választást nem a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben fogják megnyerni, hanem a Blikkben és a Színes Mai Lapban. És Gyurcsány ráadásul elégedetten dörzsölheti tenyerét már előre, mert igaz ugyan, hogy a baloldalnak nincs víziója, nincs koherens ideológiája; de hiába van a jobbnak, azt egykönnyen bulvárkompatibilissé tenni nem lehet. Egy olyan félszent, mint Orbán Viktor, nem engedheti be a Nők Lapját a konyhájába, hogy fotózzanak a körömpörkölt-recept mellé. Az ő imázsához szervesen hozzátartozik, hogy nem ereszkedik idáig. Szárnysegédei pedig őt majmolva szintén távol maradnak a "felületes szórakoztatástól". Ők nemzetben gondolkodnak, meg Krisztusban, meg egyéb fenséges fogalmakban. És közben a nemzet - mit sem sejtve arról, hogy benne most gondolkodnak -, vadul tovakapcsol. Kezdődik a szappanopera.

A szoci viszont a "mink is emberek vagyunk, mélyről gyövünk" kezdetű kurjantással bármikor, bárhol bevethető. Ott tud lenni Alföldi Róbert talkshow-jában, ahogy Lévai Katalin pár hete. A szocialista politikus, akinek nincs nagybetűs küldetése, s így számára a pátosz sem kötelező, nem disszonáns egy népszerű blockbuster-műsorban: nem veti ki magából a formátum. (Most feltételezzük róla, hogy tud beszélni.) Gyurcsány Ferenc végül előnyére fordíthatja azt a siralmas perspektívátlanságot, ami az utolsó vörös csillag lehullta óta jellemzi a baloldalt: szövetkezhet a szintén perspektívátlan, szintén - saját törvényeinek engedelmeskedve - a mának élő bulvármédiával.

Sokkal egyszerűbb, mint új világképet építeni. És sokkal hatékonyabb is.

Ha sikerrel jár, a politikai témák belefulladnak a sztárhonatyák sztorijaiba.

Orbán Viktorra - többek közt a kommunikációra lapátolt hangsúly miatt - sokszor mondták, hogy veszélyes és demagóg. Amit most Gyurcsány Ferenc gyakorol, az nem kevésbé veszélyes. De nem demagógia a szó szoros értelmében. Nem csúsztatásokra alapuló érvekkel, nem is hangzatos szlogenekkel készül a csatára; épp azon van, hogy a klasszikus politika témáit háttérbe tolva szerepeljen. Sztárként dolgozik, épp úgy építi fel magát, mint a képernyős arcok, akikről tudjuk, hogy mindenáron szerepelniük kell, magánügyekkel, apró, de happyendes balesetekkel - bármivel, amit címlapon hoz a Blikk. Mert ez így működik.

Ha ez a stratégia sikerrel jár, a releváns politikai témák belefulladnak a sztárhonatyák sztorijaiba. Kit érdekel, ki volt ügynök? Az az érdekes, ki mentette ki az időben odaszállított fuldokló kislányt!

És miért ne járna sikerrel? Gyurcsánynak jó a szimata. Lehet, hogy 2006-ra még nem áll majd készen. Ráér, fiatal és szívós. De már most igaza van. Miért győzködne végtelen vitákban pár ezer szkeptikust, amikor egy kiskutyás címlapfotóval százezreket hódíthat meg? Miért bonyolódna zavaros és rosszul bevilágított iszapbirkózásba, ha helyette elmondhat egy viccet főműsoridőben? Hiszen minden szavazat ugyanannyit ér. Sajnos.