Kell-e egy politikusnak weblog?

A jövő ősz felől közelgő amerikai elnökválasztási küzdelem előselejtezőibe kis túlzással már díszkard mellé csatolható tenyértoppal és zászlórúdra erősíthető műholdantennával lépnek a versenyzők. Na jó, nagy túlzással. Az idő szája retrót szólt: szörfölés, mondta, blogra hazafiak.

Az elnökválasztási küzdelem egyik érdekes fejleménye a blogok próbája lesz. A jelentős honlaptrendsodorról, a weblogokról, vagyis a netes magánpublikáció és zsurnalizmus egyre népesebb szférájáról, az a hír járja, hogy jelentős véleményformáló erővel bír. Amerikában, hozzá kell tegyük, az ismert és sajnálatos okokból.

Miért kellhet egy politikusnak weblog? Azért mert, naponta korlátlan számú ügyben nyilváníthat véleményt, korátlan témában. A munkássága után érdeklődők korlátlanul megtalálhatják és elolvashatják ezeket, ledorongolhatják őt, vagy híveivé szegődhetnek. Egyszemélyes fórumként vitatkozhat egyéb egyszemélyes fórumokkal (vagy többekkel). A médiaegyensúly világszerte nem létező problémája is megoldódhat, ha politikus önmaga mikrofonállványává válik. Egyszóval megkönnyítheti a közügyekben való elmélyülést, amelyet a tévépolitikáról szóló alábbi idézet is alátámaszt:

"A politikusoknak, ha egész történeteket akarnak egyetlen perc vagy annál is rövidebb idő alatt elmondani, meg kell tanulniuk [...] hangklipekben beszélni... A hálózatok hírműsoraiban használatos hangklipek elég különleges szerepet játszanak ahhoz, hogy számba vegyék és értékeljék őket. Gyorsulásuk figyelemre méltó: 1968-ban, amikor az elnökjelöltek népszerűsítésében alkalmazni kezdték, egy-egy hangklip negyven másodpercig vagy még tovább tartott; 1988-ra időtartamuk tíz másodperc alá csökkent... Ugyan milyen mély gondolatokat, a gondok miféle átélését vezetheti elő egy politikus 8,2 másodperc alatt?"

James Gleick: Gyorsabban

Bush elnök manapság öt másodperces hangklipekből álló beszédeket mond. Egységenként egy, lassan tagolt tőmondat hangzik el. Az egyre nagyobb mennyiségű információ gyors befogadására és feldolgozására berendezkedő nép számára, ettől tűnik úgy, hogy egy majom beszél hozzá a képernyőről. Pedig ott így kell hatékonyan beszélni.

Blogban mindenki jó fej, és árnyalt, mint egy génkezelt lugas. Ettől olyan jó az egész.

Amerika első blogger politikusa a demokrata Gary Hart. A liberális Hart utoljára 1988-ban futott emlékezetest. "Gary Hart gondolatai nem férnek el egy lökhárítómatricán" - mondták róla kedvelői. A liberális Hart azonban meggondolta magát és közölte: nem vállalja a jelöltséget, mert nincs kedve a hagyományos kampánypénzgyűjtéshez, és egyébként sem tudna megfelelően megnyilvánulni a tömegmédiában.

Ez valami hasonló lehet, mint amikor feltalálták a hangosfilmet.

Amerika azonban nem maradt blogger elnökjelölt nélkül, hiszen a demokrata Howard Dean jelenleg is komoly versenyben van kollégájával, John Kerryvel, hogy felzárkózhasson a főesélyes Al Gore--Wesley Clark--Joseph Biden csoporthoz.

Dean blogját ugyan kampánycsapata írja, de a jelölt megválasztása esetére beígérte, hogy elnöki bloggal kedveskedik a választópolgároknak, addig pedig egy stanfordi jogászprofesszor, Lawrence Lessig blogjára írogat. Online korszerűsködése az élénk érdeklődés mellett, hétmillió dollárnyi pénzadomány formájában, nagy örömöt is szerzett Deannek.

A tenger távolabbi partján, a hajsisakos Albionban ugyancsak izgatottan zúgolódott az a száz brit képviselő, akinek nagyobb terembe kellett átfáradnia, hogy a meghallgassa a Voxpolitics munkatársának gyorstalpalását a blogokról. A brit gombkezelők közül jelenleg ketten foglalkoznak weblogírással: Richard Allan liberális demokrata, és Tom Watson munkáspárti képviselők.

Németországban ugyancsak felütötte fejét a műfaj: a német parlament legfiatalabb képviselője a huszonöt éves Kristina Köhler kereszténydemokrata képviselőasszony vezet nyilvános naplót a világhálón. Ausztriában a zöld Peter Pilz honosította meg a politikusblogolást.

A hazai politikai paletta egyedei, mindannyiunk ismerősei sem húzódnak el a számítógépezés előnyeitől. A megannyi politikushonlap megjelenése és hangvétele a naivtól a vérhivatalosig terjed. Politikai naplójával weblog formához talán Eörsi Mátyás szabaddemokrata képvselő jutott legközelebb.

Panaszra tehát nincs ok, egyelőre nem tartunk sehol. Egy felmérést idéznék, hogy érdekes információval zárhassam soraim.

Az angol és portugál nyelvek után lengyelül írják a legtöbb weblogot. Lengyel testvéreink körülbelül negyvenezer webnaplót üzemeltetnek. Magyarország számuk az ötszázhoz közelít, és véleményformáló erejük ezzel arányos, vagy egy kicsivel erősebb.

A címkérdésre egyébként az a válasz, hogy a japánok szerint nem kell a politikusnak blog, mert folyamatosan írni kell, amitől egyszerre éghet ki a képviselő és haragíthat magára egy csomó embert. Hát igen, az internet veszélyei, tessenek vigyázni.