A két torony
Ha Gyurcsány Ferenc lesz a másik Egy Gyűrű, az aztán érdekes egy országot csinál ide nekünk. |
De vigyáz ő rá magától is: pártelnöknek nem jelöltette magát, az nem méltó hozzá, és nem is igazán hálás szerep a szocialistáknál. Érdekes különben, ahogy az ikonizálódásra szakosodó erős emberek igyekeznek távol tartani maguktól a pártelnöki pozíciót. Ők egész népüket fogják, nem pettingelnek a felével. Máris párhuzamot vontunk véletlenül.
Ha Gyurcsány Ferenc lesz a másik Egy Gyűrű, az aztán érdekes egy országot csinál ide nekünk. (Persze ez most a kontextusból való kiragadottság minősített esete, a szocialista pártban bármi megeshet, de azért játsszuk most azt, hogy mégsem Nyers Rezső lesz a befutó.)
a médiatudatos, képernyőképes, jólfésült, sportos politizálás Orbán Viktor nevéhez kötődik |
Nomármost ez a médiatudatos, képernyőképes, jólfésült, sportos politizálás Magyarországon Orbán Viktor nevéhez kötődik, tehát egy hasonló fegyverekkel operáló újdondász ellenfél könnyen megkaphatja, és meg is fogja kapni őszintén és egyszerűen, hogy utánozó majom, ott mászik a falon. A szónoklat műfaja itt Orbán Viktorhoz tartozik, ő találta ki újra, szabadalmaztatta a duplaklikket - mert amikor bárki más szól emberekhez, azt jobb esetben sima beszédnek lehet nevezni, vagy beszámolónak, netán hibaüzenetnek. Ha az ilyesmire szintén hajlamos Gyurcsány Ferenc ebbe beleveti magát, ha alternatív kristályosodási csomópont akar lenni, akkor egyetlen lehetősége van a plágiumvád elkerülésére. Ez pedig az agresszív támadás. Ha meg akarja különböztetni magától azt a másik emberkét, aki a tér túloldalán szintén akaratról és tettekről és jövőről meg álmokról prédikál, akkor neki minden adandó alkalommal élesen szembe kell helyezkednie vele. Vagy alkalmat kell teremteni rá. Amihez speciel akár jól is jöhet a miniszterelnöki státus, most azonnal.
ha két torony közt dől el a meccs, akkor mindkét csapatnak lesz egyenruhája |
A jobbik forgatókönyv szerint addigra mindenki tudni fogja, hogy az urak odafönt csak játszásiból kakaskodnak, és ahogy a gyerekeknek is elmagyarázzuk, hogy igaziból nem halt meg a kutyus, csak egy film volt, úgy tudomásul vesszük róluk is, hogy valójában nincs harag, csak ez a szerepük, és persze azért tudnak olyan schlagfertigek lenni, mert meg van írva a szöveg előre Hacseknek is, Sajónak is. A bölcs azt is mondja, hogy a nád meghajlik a szélben. Talán nem fogunk művészi teljesítményeken összeverekedni, mint kisiskolások a Depeche Mode-on anno. Meghallgatjuk őket, bólintunk, és hazamegyünk. Aztán majd egyszer egy informatikus hős átköt egy kábelt a hálózatukban, ők ottmaradnak a játékukban a nagy kupac játékpénzzel, mi meg kimegyünk a Lajos-forráshoz piknikezni. És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat; a tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik; és gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Vélemény
Németország nem vész el, csak átalakul
Weidel fogadásával kemény üzenetet küldött a magyar miniszterelnök Európának.
február 17., 11:08
- Vélemény
Variációk a népirtásra
Izraelt népirtásban bűnösnek tartja Karsai László, ismert hazai holokauszttörténész. Joggal teszi? Pelle János írása.
február 20., 06:11
- Vélemény
Koporsószeg vagy mászókötelet rögzítő szegecs lesz az EU új hétéves költségvetése számunkra?
Most kellene tökösebb európai kiállást követelnie azoknak, akik szlogenként harsogták: „Make Europe great again!”
február 21., 07:57
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Vélemény
Pax Americana II. – Európa ki, Oroszország be
Az új tengely könnyen jelentheti Európa vesztét és akár a NATO szétesését is.
6 órája
- Vélemény
Kigúnyolták a doppingellenes küzdelmet a világ legjobbjának látszatbüntetésével?
Megtörtént az a kivételezés, aminek soha nem kellett volna megtörténnie.
február 17., 15:10
- Vélemény
Mennyire píszí nyelvileg a metoo? – ideje lenne egy újabb nyelvújításnak!
Ezért baj, hogy új szavaink már politikai filteren keresztül jutnak el hozzánk.
február 22., 18:25
- Vélemény
Kaphat-e Donald Trump Nobel-békedíjat?
Trump sem nevezhető amerikai konzervatív, vallásos politikusnak, inkább a politikai mainstreamen kívüli „parvenü fekete hattyúnak”.
február 18., 08:03
- Vélemény
Mindenki látja a „magyar problémát”, de senki sem próbálja megérteni
Csizmadia Ervin véleménycikke.
február 21., 17:35
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Vélemény
A házasság pokol vagy kovácsműhely?
A feleség vagy férj által okozott fájdalom egyfajta tükörré válik.
február 15., 17:30
- Vélemény
Magyar Péter és az ellenzéki sajtó viszonya bántalmazó kapcsolat
Ha a NER-t leváltani kívánó ellenzék végül a NER-ből választ egy NER módra működő figurát, abból nem tud más kijönni, csak a NER. Németh Róbert írása.
február 17., 07:31
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
3 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
10 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
7 órája
- Vélemény
Demeter Szilárd: Krasznahorkai és a magyarok
Mink, mucsai magyarok azon dolgozunk, hogy Krasznahorkait is túléljük – az ő érdekében.
február 3., 15:44
- Vélemény
Az egyetemi rangsorok megítélésének dilemmája
A felsőoktatási ranglisták nem határozzák meg egyértelműen, melyik a legkiválóbb, mégis van értelme – Szakos Enikő írása.
február 16., 10:19
- Vélemény
Hódító állóháború indulhat Magyar Péter és Orbán Viktor között
Ebben a rendszerben a magánélet védelme fontosabb, mint az igazság kimondása.
február 25., 18:22
- Vélemény
Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
február 10., 08:00
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Mégiscsak föl kéne oszlatni ezt a parlamentet!
Olyan meggyőzően mondta Magyar a Partizánban, hogy kampányüzemmódban vannak, hogy elhiszem, őszintén követeli.
február 12., 08:16
- Vélemény
Az éber ész két villanása közt
A politikusoknak is jó érzékük van a szürreális performanszokhoz.
február 15., 08:59
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Vélemény
Ezen a négy kérdésen áll vagy bukik Trump „gázai Riviéra” terve
Az amerikai elnök rendezési tervét mindenki elutasította – Nagy Dávid írása.
február 14., 07:35
- Vélemény
Krasznahorkai László válasza Kollár Árpádnak – és a viszontválasz
A két levelet az írók engedélyével közöljük.
február 9., 08:09
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Vélemény
Torban az igazság
Szidják a „kommunista” szomszédot, „Brüsszelt”, ezzel pedig még otthonosabb lesz számunkra ez a világ. Otthonosan elcseszett. Szarka Károly írása.
február 13., 09:37
- Vélemény
A Soros- és demokrata boszorkányok elleni harc helytelensége
Olyan állami intézményrendszer kell, amely minden politikai, közéleti nézet terjesztését azonos feltételekkel támogatja.
február 10., 15:30
- Vélemény
Kóka János: Az egészségügy megújításának 10 pontos, 10 ezer milliárdos programja
A politika úgy vigyáz e korhadt rendszernek az érinthetetlenségére, mintha valamiféle kincs lenne. Vitairat.
február 7., 08:03