Ki szívott meg mit?

Mi történt volna, ha a D-209-es elhárítótiszt kinevezési okmányának napvilágra kerültekor Medgyessy Péter csak annyit tesz, hogy ártatlan tekintettel belenéz a kamerákba, és azt mondja: "Igen, hölgyeim és uraim, elhárítótiszt voltam. És?" Majd a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. Az ellenzék ugyanúgy verné a tamtamot, mint most, az MSZP szavazótábora viszont könnyű sóhajjal könnyebbült volna meg, és legott napirendre tért volna a dolog felett. Az SZDSZ parázott volna néhány kört, nem jobban, mint most.

A miniszterelnök köntörfalazását akár tiszteletreméltó emberi tulajdonságok - lelkiismeret, szégyen, ilyesmi - megnyilvánulásának is hihetjük (már ha sikerül kisajtolnunk magunkból annyi jóindulatot, amennyinek szekréciójára egy nómenklatúravitézzel kapcsolatban egyáltalán képesek lehetünk), bár valószínűbb, hogy azt jelzi, ideje kirúgni a sajtófőnököt. Politikailag mindenesetre teljesen fölösleges volt. Ebben a hazában ugyanis egyetlen olyan számottevő politikai-közéleti erő sincs, amelyiknek volna, lehetne erkölcsi alapja arra, hogy bármelyik harmincévesnél öregebb közéleti szereplő pártállami múltjába beleköthessen. És ennek az erkölcsialap-vesztésnek csak egyik eleme az a bolhacirkusz, ami a III-as főcsoportfőnökség archívumai körül a rendszerváltás óta folyik.

"Ez az ügy háromciklusnyi szorgos simlizéssel el lett cseszve"

Mivel a rendszerváltó erők nem méltóztatták 1990-ben kiteregetni az archívumokat, viszont az elmúlt tizenkét évben a nemzetbiztonság paravánja mögött az MDF is, az MSZP is és a Fidesz is - titokminisztert adván - vígan turkálhatott bennük, nehéz mást várni az ügynöktörvény - különféle államérdekek örve alatt már most láthatóan amúgy is kiherélt - bármilyen módosításától, mint nevetséges összpárti terített betlit. Ez az ügy háromciklusnyi szorgos simlizéssel el lett cseszve. Ebben a buliban talán csak az SZDSZ nem vett részt, vagy ő a legkevésbé. De ez csak a technikai vetület. Sokkal lényegesebb azonban a történelmi tisztázás feladatának morális ellehetetlenítése, amiben viszont a szabad demokraták is kivették részüket, derekasan.

A magyar választópolgárok ugyanis 1994-ben kerekperec rehabilitálták a kádári elitnek a közéletben maradt részhalmazát. Az SZDSZ pedig rokokó pukedlival emelt kalapot a népakarat előtt (izé, a koalícióval legitimálta a rehabilitációt). Onnan kezdve a Szadesz bölcsebben tenné, ha a létezett szocializmus morális aspektusait illetően befogná a száját. Azóta tapasztalhatjuk, hogy az ügynöktörvénynek a besúgójelentések megrendelőire, olvasóira vonatkozó passzusainak az égadta világon semmi értelmük, jelentőségük nincs. A parlamentbe, kormányra került hajdani káderek rendre megkapják az érintettségükről szóló határozatot, majd nem történik semmi. Hiszen mindenki tudta, hogy meg fogják kapni, úgy választották meg őket. Zavar ez valakit? Az ország egyik felét zavarja, a másik felét nem. Aztán van még egy maroknyi szabad demokrata, akiket zavar, de nem úgy. Pech.

"Az átkosbeli elitet szőröstül-bőröstül elfogadó fél ország"

Az talán kevéssé szorul magyarázatra, hogy az átkosbeli elitet szőröstül-bőröstül elfogadó fél országnak egy büdös szava sem lehet senki három-per-akárhányasra. Olyan nincs, hogy a kisgengszter bűnös, a bandavezér meg hótiszta. Ugyanígy, egy ember életrajzán belül sem rendjén való fordítva súlyozni. Az rendben van, hogy M.P. tagja volt a rendszer legfőbb hatalmi testületeinek, de az nem, hogy alsóbb szinteken is molyolt ezt-azt. Rossz vicc.

Nagyobb baj az, hogy a mostani ellenzék is vastagon eljátszotta a jogát arra, hogy feltolja magát az erkölcsbírói pulpitusra. Nincs annál röhejesebb, mint amikor valamelyik deli fideszes pengeszájjal, komor tekintettel történelmi távlatú morális verdikteket ereget - háta mögött az elmúlt négy év összes közpénzszórásos, adórendőrséges, közmédiás, ilyan-olyan bankos ügyeivel. És közben piti kis csúsztatásokkal demonstrálja etikai fölényét. Széltében-hosszában sorolhatnánk ennek a társaságnak a morálisan - sőt jogilag is - illatos ügyeit (teszik is sokan szakadatlan), amelyek finoman szólva felmorzsolták az urak hitelét. Az adott kérdésben elég egyet kiemelni.

Leszólhatja-e a szocializmusnak nevezett levitézlett államkapitalizmus szerkezeti elemeit az a politikai erő, amelyik mindent megtett, és még most is megtesz azért, hogy egy kísértetiesen ismerős törésvonal mentén szakítsa ketté az országot. A vége felé már a verbális szög is kibújt a zsákból, a "polgárok" prolizni kezdtek. Emlékszünk? A "bolsik" meg burzsujoztak. A Deákné meg a vászna. (Ha a nemzetnek az orbáni nemzetbe nem tartozó fele magára venné a rá kiosztott szerepet, akkor azon se lehetne csodálkozni, ha úgy találná, a "polgári" kormány kőkemény osztálypolitikát folytatott, a piros-fehér-zöld álompolgári köd mögött a legszűkebb, legásatagabb értelemben vett polgárság, a burzsoázia kormánya volt. Az biztos, az orbáni újelitnek erős késztetése van arra, hogy belepasszoljon a marxista rendszerkritika legprimitivizáltabb brosúrasablonjaiba.)

"Az ítélet súlytalan, mert a bíró egy hajszálnyival sem emelkedik a vádlott fölé, sőt"

Amíg a jobboldal létezőnek, sőt természetesnek és jónak tartja, hogy "két Magyarország" van, amíg a "Szent István-i haza" és a kunbélák csürhéjének kettőségére, a soha nem lesz polgári jövő és a soha nem volt liberálbolsevik múlt antagonizmusára építik politikájukat, addig pont olyanok, mint a munkásság és a dolgozó parasztság (plusz a velük szövetséges értelmiség) kontra imprilista osztályellenség egyre fokozódó harcán fenekedő kommunisták. Mondhatjuk (szerencsére), hogy az diktatúra volt, ez meg (olyan, amilyen) demokrácia. Még szép. De az emberi méltóságtól megfosztó ellenségképzés ugyanolyan erkölcstelen, még ha nem is használ bűnös, végletesen antidemokratikus eszközöket. Ilyen alapokkal nyugodtan lehet felháborodott arccal csapkodni a parlamenti padokat, az ítélet súlytalan, mert a bíró egy hajszálnyival sem emelkedik a vádlott fölé, sőt. Bármelyik besúgó, ügynök, szt tiszt belenézhet az urak szemébe: "te beszélsz, öcsi?" Nem kéne annyit szívózni. Már késő.