A Riporter: Gyurcsány Ferenc

Vitának nem ezt nevezzük. Vitázni ott lehet, ahol a kitérő vagy semmilyen válasz után mód van újra megkérdezni: de mégis, miért? Miből? Miért nem? Ez a rendszer direkt úgy készült, hogy ne lehessen senkit sarokba szorítani.

Gyurcsány ennek ellenére, a gömbben is megpróbálja beszorítani Orbánt a sarokba, ami nincs. Hű, de milyen istenesen nekiesett, kérem tisztelettel, akár úgy is mondhatnánk politikailag inkorrekten, hogy oláh az anyjának. Kedves közönségünk, itt állunk a csatatéren, füstölgő kráterek között: itt egy Torgyán csapódott be, ott a szakadék, ahol a hétfejű körmöst adott a legkisebb fiúnak, és amott vetette be a nukleáris lárifárit. Olyan volt, mint a Gyűrűk Ura végső csatája. Sőt százharminc százalékkal olyanabb.

Szóval erre nem számított senki. Hogy a miniszterelnök kvázi odakeni a falhoz Orbánt, nyolc év bűnlajstromát olvassa fel neki, épp csak a sintérhurkot nem teszi a nyakára. Rizikós stratégia. Egyetlen hatása biztos, hogy az Orbán-rajongók tuti elmennek szavazni. Hát hiszen báncsák a Viktort.

Sikeres ezzel csak azok közt lehet, akik szeretik, ha valaki nekimegy Orbánnak padlógázzal, tolólappal. Van bizonyára ilyen is – a kérdés, hogy mennyi. Gyurcsány alighanem úgy ítélte meg, több, mint a rajongókból. Már abban a rétegben, amely megnézi az ilyen vitákat. Merthogy ennek a show-nak az emléke, veleje az lett, hogy "Gyurcsány alaposan kiosztotta Orbánt", illetve "bunkózott vele a faragatlan, nyegle, idegbeteg miniszterelnök".

Pedig voltak jópofa ígéretek is. Olyanok, amik a programokban nem szerepelnek; Orbán simán bemondta a Budapest-minisztériumot (főpolgármester is van ám, szólok előre, hogy gyanús ötlet felülírni az önkormányzat elvét), meg a százezres minimálbért, amitől bizonyára őrületes munkahelygyarapodást vár, a befektetők meg nyilván nem húznak el bárhová máshova, hanem még adnak a százezer mellé ingyenkurvát is. Szolidaritásból. A műsor csúcspontját azonban nem ezekért köszönhetjük neki, hanem mert megpróbálta a panelprolizást Gyurcsányra kenni. Kikéri magának a panelprolizás említését, mert ő maga is, egyszer, egy másik életében panellakó volt. Hát elnök úr, ilyen égig érő pofátlanságot tényleg ritkán hallani. De legalábbis eddig alsóbb szinteken volt kiosztva. Ezért nemhogy verbális támadás, hanem két emberes frász járna. Nem mintha példa nélküli volna ebben a kampányban a szégyentelen hazudozás.

Az viszont igen, hogy élő adásban üzenje meg a miniszterelnök egy miniszterének, hogy ennyi volt.

Orbán úgy döntött, elég lesz ide a haknikon begyakorolt szöveg. Odament, és belemondta a kamerába. Nem számított erre az agresszióra. Kudlik Julihoz szokott hozzá. Hirtelen nem is tudott jobbat kitalálni, mint hogy ignorálja Gyurcsányt. A miniszterelnök pedig – szűkös és félreértelmezett színészi eszköztárával – megpróbált eljátszani egy szerepet, amit egyébként nemigen játszott még el senki magyarul. A riportert. Aki nem tapintatos, aki szemérmetlenül odakérdez, ahol legjobban fáj, felteszi a soha meg nem válaszolt kérdéseket, amikhez nem szokott az elnök úr, és aki, ha tehetné, nem tágítana. Egy riporter, aki nem esik hanyatt a nagyembertől. Olyan szokatlan, olyan hiánypótló volt, amit produkált, hogy végül is megérdemelten vitte el a show-t. Kár, hogy nincs ilyen magyar riporter, és Gyurcsány kollegának kellett eljátszani. Ha esetleg a miniszterelnökséghez mégsem lesz ez elég, vagy netán túl soknak bizonyul, a magyar médiában biztos akad neki hely.