Árpád
-2 °C
9 °C

Csak az ENSZ-en keresztül

2003.03.13. 10:33
Az ember nehezen tudja elhessegetni magától az érzést, hogy az iszonyú trappolásba, harcidobpergésbe, élénk transzatlanti vitatkozásba és milliós háborúellenes tüntetésekbe, amik az iraki válságot kísérik, beleremeg az egész világ épülete. Először még csak a vakolat hullott, de most már az egész szerkezet recseg kicsit. Borúsabb kommentátorok szerint bármikor fejünkre dőlhet az egész globális biztonsági rendszer. Nem csak egy latorállam leszereléséről, jogos és valószínűleg szükséges megrendszabályozásáról van szó. A tét most már jóval nagyobb.

Az elmúlt hetek-hónapok eseményeiben komolyan megroppant az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a NATO, a második világháború utáni nemzetközi rend legfontosabb intézményei. Nyugat-Európában, ami szabadságát és békéjét köszönheti Amerikának, milliók tüntetnek George W. Bush ellen. Franciaország Kínával és Oroszországgal áll össze, csak hogy korlátozni tudja az amerikai politikát. Az Európai Unió tagállamai között akkora a bizalmatlanság, hogy Brüsszelben a falak mentén araszolnak a diplomaták, sarokról sarokra surranva. Szerdán már arról volt itt szó, hogy a "közel-keleti helyzet" hogyan fogja "felborítani" a teljesen más lapra tartozó bővítési menetrendet. (Egyébként sehogy, de hogy kerülhet egyáltalán szóba ilyesmi? Ez mutatja, mekkora zűr van.)

A felfordulásért, a bizonytalanságért mindenki felelős. Akármit gondolunk egyébként George W. Bush Irak-politikájáról - én történetesen azt, hogy az nagyjából-egészében helyes -, kétségtelen, hogy az amerikai adminisztráció arroganciája és önfejűsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idáig jussanak a dolgok. A semmiféle diplomáciai érzékkel nem rendelkező Donald Rumsfeld védelmi miniszter eddig több kárt tett a nyugati szövetségben, mint Szaddám Huszein valaha. Szerdán még a hűséges briteket is sikerült megsértenie.

A probléma egyrészt az, hogy a láthatólag nagyon határozott George W. Bush nem sok figyelmet fordított arra, hogy türelmes és áldozatos diplomáciával egységbe kovácsolja szövetségeseit és a világot Irak ellen. Ez nyilván nem is volna könnyű, mert a háborúban szinte senki nem hisz. De úgy tűnik, Amerika már nem is nagyon akarja. Minek? Úgyis mindenki ellenünk van, gondolják láthatólag. Megyünk egyedül, akár tetszik a világnak, akár nem.

Az Egyesült Államok nem egyedül hibás. Európa és a világ többi része láthatólag egyáltalán nem fogta fel, hogy Amerikát mennyire sokkolta szeptember 11-e. Hogy mindaz, ami most történik, jórészt annak a napnak a következménye. Hogy mennyire komolyan veszi ez a kormány a tömegpusztító fegyverek elterjedését, a terrorizmust közvetlenül is támogató rezsimek elleni küzdelmet, és talán a rothadó Közel-Kelet teljes átformálását is. Nem látjuk, hogy Amerika jórészt valóban létérdeknek fogja fel azt, amit most tenni készül.

Lehet, hogy ez mindez most nem olyan nagy baj, hisz az Egyesült Államok egykönnyen megnyeri a háborút. De mi lesz később? Az ország újjáépítése iszonyú energiába, pénzbe, politikai tőkébe fog kerülni. Ha Amerika komolyan gondolja azt, hogy Irakból stabil demokráciát akar építeni Szaddám után, akkor az évekig, talán évtizedekig tartó megszállással és rengeteg munkával jár majd. Az nem fog menni egyedül. Ehhez a világ, a közel-keleti államok és a helyiek legalább részleges jóváhagyása, támogatása kell. Még úgyse biztos, hogy sikerül. De ezek nélkül tuti nem fog.

De nem csak Irak újjáépítéséről van itt szó. Senkinek nem jó, ha az Egyesült Államok levonja azt a következtetést, hogy magára maradt egy tömegpusztító fegyverekkel felszerelt latorállamok és terroristák benépesítette világban. Kinek kell egy dühös és ijedt behemót? Csak baj lehet abból, ha a világ nem tudja ezt a dolgot közösen kezelni.

Irakot megtámadni lehet jogos és szükséges. Ha Szaddám Huszein nem hajlandó ellenőrizhetően, bizonyíthatóan elszámolni fegyvereivel - és eddig nem tette -, akkor akár erőszakkal is el kell távolítani. Bukásával mindenki jól jár, elsősorban a szerencsétlen, megnyomorított iraki nép. De ennek csak az lehet a módja, hogy Amerika megszerzi hozzá legalább az ENSZ felhatalmazását, mert ezzel a nemzetközi jog és a közvélemény jelentős része számára elfogadható köntösbe burkol egy olyan akciót, ami máskülönben ellenségességet, kételyt, megosztottságot szül, és bajt hoz mindannyiunk fejére. Az iraki válság már eddig is épp elég bizalmatlanságot ébresztett Amerika és a világ többi része közt. Nagyon magas ára lesz, ha fittyet hányva mindenkire, egyedül próbálja meg megoldani. Vagy a világ kényszeríti rá, hogy egyedül oldja meg.