Judit
-2 °C
8 °C

Árzabáló

2005.11.30. 09:39
Minden annyit ér, amennyit fizetnek érte, mondta a latin bölcs, akiről hamarosan kideríti a magyar tudomány, hogy nem bölcs volt, hanem vérszívó tőkekarvaly. De legalábbis érzéketlen liberáns, aki nem számolt a luxusprofittal.

Mondjuk ki végre: kizsákmány.
A luxusprofit különben kiváló felfedezés, csak nem a közgazdaságtant erősíti, hanem a butaságkutatást. A profit eleve gyanús dolog. Akinek profitja van, az nyilván csal, megvesz valamit olcsón, és drágábban adja el, a különbözetet zsebre teszi, és megy vele Kenyába gnúra vadászni, a mi pénzünkből megy a rohadék, és lövi a gnút halomra, akármi legyen is az. De ha maga a profit nem volna elég idegesítő, dobjunk rá még egy szívlapáttal: luxusprofit! Hogy nemcsak drágábban adja, hanem akár duplaannyiért, és egész nyáron géppuskázza a gnút Kenyában, amíg mi idehaza szenvedünk a szenvedő országban, vonszoljuk be magunkat a rémségboltba, megvesszük a szomorú-sós pogácsát a zokogó eladótól, jajveszékelve megesszük, és közben a Munkás-gyászinduló szól, és kopog a novemberi eső reménytelenül.

És ez így igazságtalan, visszaélet, sanyar. Mondjuk ki végre: kizsákmány.

Mi is akarunk gnút. Mégpedig ingyen. De legalább azt, hogy ő se menjen Kenyába, ha mi nem mehetünk. Mondom, hogy remek ötlet ez a szó, duzzad az irigy hónaljmirigy, büdös ugyan, de működik. A kurva anyját a luxusprofitnak. Meg a plutokratáknak is!

Na mostan nem az áramárba akarok belefolyni, részben mert az egy meglehetősen speciális iparág, amibe a világon mindenhol beleszólnak a kormányok, hiszen sötétben maguk a miniszterek sem találnak el Kenyába. Részben meg azért, mert áramfejlesztéssel utoljára tizenöt évesen foglalkoztam a motoros fémépítő kapcsán, és akkor még nem lehetett jó áron eladni. Mármint az áramot. Kizárólag arról a fejleményről, a ló elszaladásáról van itt szó, hogy ha majd az erőművi árdrágítóknak letörtük a szarvát, és háromhatvan lesz a kilowattóra, akkor jön a többi szektor. A temetkezés, többek közt, meg a mobilszolgáltatás, sorolja Deutsch Tamás, felvillantva a szebb jövőt, ahol minden olcsóbb lesz, mert nem lesznek árrések.

rohadt drága a temetés, úgyhogy mostantól legyen tízezer
Elmegy majd Deutsch Tamás a temetkezési vállalathoz, próbavásárlást végez, aztán kimászik, és megmondja a mikrofonnak, hogy rohadt drága a temetés ahhoz képest, amennyit ér, úgyhogy mostantól legyen tízezer. Ha jól értem. Meg odamegy a mobilszolgáltatóhoz, beletúr a könyvelésbe, megnézi, mennyiért csinálnak egy percet, és aztán majd ő mond egy árat.

A spekuláncs meg le lesz árkommandózva, ha sokat ugrál; jön a kommandó, régi árcédulát leveszi, újat-olcsót odarakja, ad két pofont, és megy tovább. Csak hogy el ne felejtsük ezt a másik szép piacbarát javaslatot. Az MDF még beszállhatna a róla elnevezett piacokkal; annak is az volt az értelme, hogy a gonosz kereskedő profitját negálja; viszont érdemes kordában tartani a parasztot is, legjobb lesz megfigyelni, mennyit kapál egy évben, nehogy luxusprofitáljon a hónapos retken. Meg a Bockhoz is oda lehetne már menni, hogy nem ér az a bor annyit, a bornak legfeljebb ezer forint litere, úgyhogy ne machináljon, ha jót akar.

Vigyük végig a dolgot, következetesen. Építsünk egy jó nagy minisztériumot, és az a minisztérium lásson neki az árazásnak. Árazzunk be mindent, az mégse járja, hogy mindenki a lehető legtöbbért akarja eladni a cuccát. Gazdálkodj hülyén. Porszívó ezerötszáz, szobabútor huszonötezer, könyvutalvány kettőszáz. Zabálni fogják. Tervgazdaságnak hívják egyébként, a köztudomás szerint megbukott, de csak negyven év után, most meg csak márciusig kell tervezni. Addig simán kihúzza.

Na de mi lesz akkor, ha Orbán Viktor a jól végzett munka után megint könyvet szerkeszt a beszédeiből, beköti keménybe, és keres vele húszmillió forintot?

Semmi se lesz, sőt jól végzett munka sem, mert addigra túl leszünk ezen a rémálmon.