Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Forradalomkufárok

2003.03.15. 23:43
nemzeti ünnepeken általános iskolássá hülyül az egész ország
A nemzeti ünnep nem más, mint ingyen műsoridő mindenkinek, aki képes tizenöt percen belül eljutni a márciusi ifjaktól az aktuális politikai céljáig. Kétezerháromban a kormány az uniós csatlakozást, ellenzéke a szokásos kommunistázást, a főváros pedig a progresszív elmebajt találta méltónak a történelmi évfordulóhoz.

Pontosan egy éve, kampányfinisben, Áder János próbálta a feje tetejéről talpára állítani Petőfi Sándort. Akkor úgy működött az ünnepértelmező gépezet, hogy mivel a márciusi forradalom az áprilisi törvényekben teljesedett be, most is muszáj, hogy márciusnak április feleljen, vagyis tessék minket újraválasztani, amiért ilyen folyékonyan hazudunk. Az ugyebár nem jött be, de hát saját kárán tanul a hülye, úgyhogy most ugyanezzel a módszerrel próbálja a buzgó szövegíróhad elcseszni a csatlakozásunkat.

Szili Katalin beszédében a Brüsszelbe menetelő márciusi ifjak ordító torzítása a tündérmesék gejl szókincsével elegyül; mutatóba néhány: tündöklő ikerfonál, fénylő idus, szellemóriás (ipar nélkül a nemzet, ugye), valamint csillagóra (!). Ugyanott patetikus commedia dell'arte főiskolásokkal, de ezt már megszokhattuk: nemzeti ünnepeken általános iskolássá hülyül az egész ország. A Nemzeti Múzeum oromzatán új felirat: "Haza és haladás akkor és most", mintha eredetileg az lett volna ráírva, hogy "kérjük nyomtatott nagybetűkkel kitölteni". Végül pedig uniós tizenkét pont.

Mindig is a pofátlanság tetejének tartottam az aktuális tizenkétpontokat, beleértve természetesen a miépes gerincagytröszt dolgozatát, miszerint "Minden lélek- és erkölcsrombolás hatósági megszüntetését!" Mert kérem tisztelettel, most vagy hajlandóak vagyunk megünnepelni, hogy százötven éve megszületett az a bizonyos tizenkettő, és akkor nem javítgatunk bele, vagy ha nem, akkor húzzon mindenki haza, úgyis hideg van.

Batka manó és körei, az elbocsátott légió, a gazdátlan sereg
Látni fogjuk: senki sem tartózkodott ma az öngesztenye sütögetésétől, de azért van itt egy komoly difi. Ha én mondjuk az Emeletes Magyarország Mozgalom nevében augusztus 20-án kijelentem, hogy Szent István is úgy akarta, építsünk még egy hazát száz méter magasban, és ott már kizárólag rizsát termeljünk, azzal csak magamat minősítem, és a saját zsebpénzemet vertem el. Az állam, vagyis a nemzet nevében és pénzén viszont nem illik részigazságokat lobogtatni, legkevésbé halott hősök sírján, ha mégoly kruciálisak is azok.

A már említett színpadi égés Demszkynél hág a csúcspontjára: az uniózós szózatot követően túzoknak öltözött színészek felolvasószínháza következik Jordán Tamás vezényletével. A történet többek között egy huszonnégy éves sales managerről szól, akinek a pasija azonnal bekapcsolja a tévét, amikor hazaérnek, miközben egy párhuzamos dimenzióban fortyanópontra kúszik a népharag. Végül azonban mégiscsak lemennek sétálni éjjel háromkor, amit csak néhány mutáló betanított gyermekmunkás szavalata zavar meg, és a szomszéd létsíkon egy fiatal pincér golyót kap a szíve fölé a szolnoki csatában, miután hazaküldte menyasszonyának a Seneca-kötetet. Az üzenet világos: negyvennyolc velünk él, csak túl sokat tévézünk. Meg túl sokat járunk ünnepélyre.

Még mindig nem ábrándultunk ki a forradalomból, úgyhogy irány a Vár, ahol már gyülekszik Batka manó és köre, az elbocsátott légió, a gazdátlan sereg: Kerényi Imre és haknibandája.

mindig előkerülnek az aktuálspiritiszták, akik tudják, melyik rég halott celebrity hova adná voksát
Úgy ám, itt van az úgynevezett nemzeti újságírás színe-java, meg az úgynevezett holdudvar, de a holdból csak egy öcsisajtnyi van, maga a Jel, Orbán Viktor fantomvégtag Belgrádban temet. Sebaj, ettől még jól érezhetjük magunkat: egymás után sorjáznak a magyarság legnagyobb kakastollforgatói, briliáns beszédekkel. Seszták Ágnes például elmondja, hogy a BKV direkte nem indított várbuszokat, továbbá bejelenti, hogy leveszik a műsorról a Big Brothert, ami ugyan rövid hatótávolságú hazugság, de legalább utána kurjantható, hogy van még remény. Szegény szerencsétlen: a Való világ szárnyal, pedig ott két meleg is van. Lovas István vicces kedvében van, ezért azzal nyit, hogy ha itt két homoszexuális egy hordó takonyban szeretkezne, akkor bezzeg jelen lenne minden kerekedelmi tévé. Az újságírókat egytől egyig úgy konferálja fel Kerényi, hogy táncsicsok, vagyis "itt van a következő táncsics: Bencsik András". Névjegyre kívánkozik: Bencsik András, táncsics. A táncsicsokból amúgy kettő nő, szóval lehet, hogy csak a takony hiányzik.

A másik transzvesztita táncsics, Torkos Matild von Magyar Nemzet azon siránkozik, hogy perelnek. Szerinte ugyanis felháborító, hogy akár valótlan tényállításért is beperelnek lapokat bizonyos politikusok. Ugye-ugye, az volna csak a gáz, ha átment volna a Lex Répássy! Tolcsvay Béla elénekli sokszor, hogy "legyen úgy, mint régen volt", amivel össze is foglalja az itt kikristályosítható eszmerendszert, nagyvonalúan lemondva az SMS-forradalom lehetőségéről.

Erről ennyit, kifelé még megcsodáljuk a Petőfi nemmel szavazna feliratú transzparenseket (ilyenkor mindig előkerülnek az aktuálspiritiszták, akik tudják, melyik rég halott celebrity hova adná voksát), belehallgatunk a sajátos nemzeti csajozószövegekbe, aztán uzsgyi. Megint jobban jártunk volna, ha leszarjuk, ki milyen akciós termékkel akarja egybefóliázni 1848-at. A gyerekemet meg direkte távol fogom tartani az ilyen eseményektől, nehogy azt higgye, a magyar történelem és a magyar szabadság csak azért készült, hogy ezek a nénik és bácsik, akik még ügyesen hazudni is lusták, eladják vele magukat.