Hedvig
7 °C
23 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Visszafoly

2002.03.15. 20:43
Állami ünnepély, Budapest. Állami, nem ám pártos magánfröcsögés, hanem maga a központi ünnep, úgymond a nemzet közös főhajtása, a mindenkinek szóló, aktuálpolitikától mentes emlékezés aktusa. Tulipánillatos szívvel ébred az ember már kora reggel, siet a népbe, foglalkozni kicsit az ünnep tematikájával, össznépi meditáció. Még ha magában mindig hozzá is teszi a "forradalom" kifejezéshez, hogy "...és fosztogatási hullám", akkor is rászánja az amúgy is szabadnapot, hogy gondoljon a múltra egyet-egyet. Kokárda felkattintása balra, és irány a hivatalos ünnepség.
Ez némi zászlóbontástól eltekintve a Múzeumnál pörög fel, mégpedig azzal, hogy egyes színészhallgatók népszínművet adnak elő a timpanon alatt, olyan igazi hetyke félpantomimot, dokumentáló jellegű életképek a forradalomból vagy valami hasonló alcímmel.

Számottevő tömeg hemzseg a múzeumkertben és a körúton, a kivetítők előtt is érdeklődve nézik a népi kurjongatást, amely az áltisis ünnepségek feszült érdektelenségével idézi a közös gyermekkort. Gyerekek, lufik, zászlók, kedélyesség és perec, már-már majális. A Nemzeti Múzeum oszlopai piros nájlonba csomagolva rímelnek a piros kígyólufikra, a Skála áruház karácsonyi jelmezére emlékeztető dekoráció azokkal a kedves virágokkal bájos, húsvétinyuszis házikóvá varázsolja a szigorú épületet. Pártembléma nemigen látható, csak a kerítésen kívül sertepertél fel-alá egy úttörőörs a MIÉP zászlójával. Fene komolyaknak néznek ki, ahogy kiabálgatnak, épp csak a feneküket nem csapkodják, hogy lovat is képzeljünk alájuk.

A kerítésen belül olajosabb, gyakorlottabb nyelvek képviselik az ünnepi pártreklám műfaját. A pódiumon a nagyszerű Áder János, aki - állami ünnepség lévén - nyilván közjogi, s nem pártbizottsági méltóságként van jelen, mint az Országgyűlés elnöke. Hosszúra nyúlt beszédének a végére került a bojt, mint a karikás ostornak: nemcsak az ünnepreklámból megismert "mink vagyunk Kossuth örökösei is" teóriát ragozza tovább, de azt is megmondja, mit kell tenni, ha nem akarjuk leköpni a hősök sírját. Oda kell szavaznunk, személyesen őrá és barátaira, nyilván. Mi mást. Merthogy a márciusi forradalom az áprilisi törvényekben élvezett el, mondja a közjogi méltőság, és "ma is törvényszerű, hogy márciusra április feleljen". Aki még mindig nem érti, annak egy másik dialektika segít: eljött az idő, amikor a nemek után igent kell mondani ahhoz, hogy "befejeződjön a rendszerváltás". Illetve ez akkor lesz, ha már "nemcsak valami ellen, hanem valami mellett is tudunk választani."



Lányok egymás közt azt mondanák erre: tök édi. Ahogy nem mondja ki, mi mellett, meg ez az egész ideológia, hogy most a változatosság kedvéért mondjunk igent, mintha a történelem valami kötött sál volna, és most egy sima öltés illene bele. Most ez a sláger, ez az igenkultusz, ezt találták meg maguknak. Alig várom, hogy az országsminkcenterben összerakjanak egy deszkásrepper-csapatot, és ők magyarázzák, hogy mondj igent, mert az baró. Ganxsta Zolee meg majd tercel nekik - de ez már félreérthető látomás, ne folytassuk.

Ja, és a másik kötelező elem is elhangzik: a jövő elkezdődött, mármint 1848-ban, ahogy elkezdődött valószínűleg 1956-ban, 1989-ben, meg a Tunguz-meteorral is - ilyen a jó kampányjelszó: mindenhez megy, mint a kis fekete ruci. Országgyűlési elnök elköszön, menjetek békével huszárt nézni.

Ez volna tehát az állami ünnepély első felvonása: egy buta propagandabeszéd. A szünetben alkalmunk nyílik belehallgatni Demszky Gábor elavult androidra emlékeztető retorikájába; úgy pottyannak ki a szájából a szavak, mintha újszülött egereket kellene felöklendeznie. Pártjelszavak repülnek itt is, semmivel sem jogosabban, hiszen ez sem az SZDSZ ünnepe, hanem a fővárosi önkormányzaté, vagyis nem elég, ha csak a szadeszeseknek jön be. És még ez is erősen kétséges, mert a beszéd után következő utcaszínjáték olyan arcpirítóan kínos, hogy feledteti a múzeumnál látottakat. Gipszfejű figurák gólyalábon nyomorult sorsukon keseregnek, elkeveredett színészek pedig pestivicc-utánlövéseket olvasnak fel az erkélyen. Na az például száz százalék, hogy ezt a partirendezést sem pályázaton nyerték el. Gyorsan uzsgyizunk az állami népvidámításra, nézzük, hogy vigad a magyar.

A magyar először átvillamosozik a ferencvárosi partokon, majd a Nemzeti Színháznál gyülekezik, ahova nem engedik be. A színház mellett modern vonalvezetésű bunker várja az esti megnyitót. Hogy ne csüggedjenek az ünneplő polgárok, számos szórakozási lehetőség várja őket a szent épület körül. Ezek a következők: lónézés, lóra ültetett gyerek nézése, huszármaskarában vegyülő emberekre "hülye" morgása, sörsátorban sorállás, valamint hangszórók előtt ácsorgás-ücsörgés.

"És vissza nem foly az időnek árja" - de azért meg-megállni látszik a színpadon. Operettdalok, már mért is lehetne bármi mást csinálni ilyenkor, mint operettet hallgatni. Ez is a polgárosodás egyik félreértése, ez az idióta révedés a húszas évekbe, mintha az lenne a mi kulturális spájzunk, olyannyira, hogy előbb-utóbb a fejünkre szorul az a csupor, aztán bömbölhetünk, hogy sötét van, mint szegény Micimackó.

Szóval szórakoztatónak egyáltalán nem nevezhető ez a pár sátor, a színházba bemenni nem lehet, a történelemhez meg semmi köze az egésznek. Gyakorlatilag értelmetlen dolog ide kibumlizni, amit jelez a visszafelé haladók nagy száma is: a sörözők tele, de akik később jöttek, csak fordulnak, és indulnak haza. Jól teszik: azért ki lehet provokálni, hogy az ember nemet mondjon, ha mégoly polgár és mégoly bizakodó is; reméljük, mindig joga lesz megsértődni azon, hogy fűrészporral próbálják etetni. Sőt, joga van otthon ünnepelni, ahogy csak ő tud, magamagának. Ezért is éljen a köztársaság, például.