Volt egyszer egy Mehemed

Él a világon körülbelül egy-másfél milliárd muszlim. Ennyi ember sohasem gondolkodik pont egyformán, még a kínaiak sem, így muszlimból is van egypúpú, van kétpúpú, sőt több. Van azonban egy - korántsem törpe - kisebbség is, amely szeretné, ha nemcsak ők egymilliárdan, hanem a nem muszlim maradék is pontosan ugyanazt gondolná; például hogy gépkarabélyt lóbálni vagy követséget gyújtogatni illő és helyénvaló dolog, továbbá hogy a világ minden szegletében be kell tartani az ő sajátos törvényeiket. Senki ne egyen disznót, igenis húzzon minden nő zsömlészacskót a fejére (még a tökéletes arcúak is), és senki ne merje lerajzolni Mohamed prófétát, de még Mohamed Aidát se. Akkor se, ha az illető dán. Vagy magyar.

Más muszlimok természetesen szarnak magasról a Jylland-Posten karikatúráira, megint mások pedig ugyanígy tennének, ha kalasnyikovlóbálás helyett nézhetnének pornót vagy bonyolódhatnának házasságon kívüli kapcsolatba anélkül, hogy a forradalmi gárda furkósbotjára kellene gondolniuk a sajátjuk helyett, de hát ez nekik nem adatott meg. Marad a lóbálás és a gyújtogatás.

A karikatúrák körüli botrány természetesen mindenekelőtt annak köszönhető, hogy egy nem túl bonyolult és nem túl tapasztalt államfő úgy vélte, ha szabadon engedi a korlátlan számban rendelkezésére álló M. Giorgio Richárdokat, akkor addig ő nyugodtabban kotyvaszthat atombombát; aztán az ötlet megtetszett a Hamásznak és a szír diktatúrának is.

Mivel a most megsértődött muszlimok már régóta meg akartak sértődni, annak az esélye nulla, hogy egyszer csak a homlokukra csapjanak: de hülyék is vagyunk, hát ez csak egy vicc, menjünk haza. Hiszen már az is nonszensz, hogy magát a dán államot teszik felelőssé, mintha nem akarnák felfogni, hogy Európában nem a kormányok szerkesztik a lapokat.

Továbbá hogy Európában nem kötelező az istenfélelem. Ha ezek a karabélylengető fiatalemberek egyáltalán tudnák, merre van Európa, akkor az is feltűnne nekik, hogy saját, tősgyökeres vallásunk, a kereszténység figuráinak is bőven kijutott a tréfából. A nyugati kultúrkincs büszke darabja például a Monty Python csoport briliáns és rendkívül blaszfém munkássága, meg a South Park még blaszfémabb poénjai is. A tisztelet opcionális, hiánya nem büntetendő, illetve az ügyeletes istenségre van bízva. Aki röhögni akar Jézuson, az megnézi az arra alkalmas rajzfilmet, aki meg nem akar, az nem. Ez a szabadság.

Ugyanaz a szabadság, amely lehetővé teszi azt is, hogy Európában mecsetet építsenek, sőt egyáltalán élhessenek muszlimok. Meglehetősen öngyilkos gondolat volna kikezdeni ezt a szabadságot, testvéreim.

De gyertek egy kicsit közelebb, mondok még valamit. Ezek a karikatúrák ritka paraszt megnyilvánulások, igen. Se nem humorosak, se nem találóak, ugyanolyan ostoba, szimpla gúnyrajzok, mint amilyenek megjelennek magyarokról, keresztényekről, melegekről, minden létező embercsoportról. Jóérzésű ember ezeken se nem röhög, se nem esik gondolkodóba, hanem megállapítja, hogy az alkotójuk egy egyszerű surmó, aki gyűlölettel helyettesíti a humorérzéket. Ilyenek például a komcsi újságok papábrázolásai vagy azok a rajzok, amelyeket némely arab lapban lát az ember, és zsidókat vagy amerikaiakat sztereotipizálnak. Ezeket a silány munkákat a társadalom értelmes részének megvetése sújtja, ez a büntetésük. Micsoda képtelen butaság Mohamedet, vagyis magát az iszlámot azonosítani a terrorizmussal! Hát csak körül kell nézni, és észrevenni az elemi tényeket: az iszlám - jelen fejlődési szakaszában - a béke szigete, a világ minden sarkában békés arcát mutatja, csak a hülye hiheti azt, hogy a muszlim ember, az alapjáraton idegbeteg, aki épületeket gyújt fel és embert öl holmi rajzok miatt, hogy így tegye teljessé a karikatúrát. Nyilvánvaló és teljesen alaptalan csacskaság. Szabadságunk lehetővé teszi, hogy a Jylland-Posten karikatúráin kívül még számos más forrásból is tájékozódjunk, a híradóból pedig tudjuk, hogy máris akadt egy darab arab: asz-Szisztáni nagyajatollah, aki szerint nem kéne terrorkodni, és akkor nem lenne értelmük az ilyen rajzoknak.

És ugyanez a szabadság teszi nehézkessé az iszlám vadhajtásai elleni védekezést. Egy olyan szabadságfokú, de nem iszlám állam, amilyet az itt élő radikális mohamedisták álmodnak, már rég szögesdrót mögé küldte volna őket. A mai Európa azonban még le se vette a fehér cérnakesztyűt, és rasszizmust kiált, ha valaki felemlíti, hogy a kalifátus hirdetése és a mi kellemes demokráciánk sehogy se fér össze, és e kettő közül nekünk mindig az utóbbit érdemes választanunk. Sőt van, aki úgy véli, nincs is olyan, hogy Európa - csak ezt el kéne magyarázni azoknak, akik épp el akarják pusztítani. Stockholm-szindróma, a vírus iránti reménytelen szerelem, önmagát feloldó tolerancia. Pedig a teokratikus, szabadságellenes, monomániás offenzívával szembeni ellenállás nem fasizmus, hanem pont az ellenkezője. Antifasiszta harc.