A budapesti srácok

A budapesti srácok nem akarnak balhét október 23-án. Nem érdeklik őket pártok, a politika olcsó katarzisra törekvő giccsszínháza, a történelem remixei. A budapesti srácok a jelenben élnek, és tudják, hogy érdekeiket, mint eddig, most sem képviseli senki. Nem mutatja őket a televízió, nem játsza zenéjüket a rádió, a sajtó nem ír róluk. Klubjaikat bezárják, rendezvényeiket betiltják, a rendőrök ok nélkül motozzák őket az utcán. Tanulmányaiknak nem veszik hasznát, munkájukat éhbérrel fizetik. Életüket eszement bürokrácia, egy mentálisan és morálisan szétesett társadalom ragadós őrülete keseríti.

A budapesti srácok hallgatják a Tilos rádiót.

A budapesti srácok nem akarnak balhét október 23-án. Nem akarnak erőszakot, elszabadult indulatokat látni, unják a XX. század illúzióit. Inkább szörfölnének a neten, vagy bólogatnának DJ NoMore ambient mixére a többiekkel. Ha tömeget látnak az utcán, elkerülik. Ha csatába küldi őket Toportyán Tóbiás szomszéd, ígérnek neki egy jávai szivart, de köszönik szépen, kérem ne tessék feljelenteni... Inkább magányosan folytatják az evolúciót. A budapesti srácok hallgatják a Tilos rádiót.

A budapesti srácok nem vágynak lovagkeresztre, tiszti kardra, sosem voltak Köpeczi Béla-díjra felterjesztve, és a jövőben sem kívánják feleségül venni Biszku Bélát. Kényszerűségből részt vesznek ugyan a szabad versenyben, árulják testüket a globális munkaerőpiacon, mint mindenki más, de ők ingyen is tudnak kedvesek lenni, és erre rajtuk kívül nem képes senki más.

Szökési terveken dolgoznak, csak saját élettervüket akarják teljesíteni. Hamisan énekelnek, amikor a rabszolgák kórusa, nagy korbácscsattogás mellett, az Appelplatzon előadja az Örömódát. A budapesti srác nem cserél karaktert, ha pozícióba kerül, és akármilyen magasra repíti a popmennyország, akkor is maga preparálja ételét, és nem kér senkit, hogy imádkozzon helyette. A budapesti srácok nem halnak meg, csak aludni mennek egy éjjel.