De akkor most, miután a megesett miniszter előmászott a gonosz ellenséges lyukból, megtörölközött és farkát behúzva elpályázott a családi tűzfészek irányába, jegyezzük fel, hogy van itt egy másik lyuk. Nem csak arról az egy lyukról van itten nagyba szó, amibe a miniszter úr beleszédült. Hanem miután ő – önnön férfiúi kiválósága fölött örvendezve nyilván – beleszédült az elsődleges lyukba, akkor igen tiszteletre méltóan működésbe lépett a magyar kémelhárítás, és nekiláttak lehallgatni, aztán lejegyezni a miniszter és a kém enyelgését. Ez a dolguk, többek között, meg persze a kiszorítás is, vagy hogy ha másképp nem megy, akkor véletlenül elgázolja a kémet a kukásautó. Na és mindezeket a titkosszolgálat, nevéhez híven, titkosan csinálja. Amit a titkosszolgálat általában nem tesz, az az, hogy a lehallgatott beszélgetéseket szétteríti a román és a magyar sajtóban. Nem, a titkosszolgálat inkább még mindezek előtt, az első félreérthető lehallgatmány után jóindulatúan jelzi a miniszternek, hogy legyen szíves másfele hódítani, mert ez a Mucus nekik csöppet gyanús. Esetleg jelzi még a miniszterelnöknek is, hogy mucusosodás forog fenn a kormányában, figyelmezzen oda. A titkosszolgálat ugyanis alapjáraton nem érdekelt egy miniszter megbuktatásában, és nem is képzeli azt, hogy ilyesmi feladata volna. Ilyen – mondhatni normális – ügyvitel szerint a jegyzőkönyv nem szerkesztőségekben kering, arról legfeljebb a kémelhárítás, a behálózott miniszter, és a miniszterelnök tud.
Van egy másik lyuk. Olyan lyuk, aminek az elsővel ellentétben nem kéne lennie, mert az elsőről valljuk be, hogy jókedvében teremtette a románok istene, de ez a másik lyuk, ez bizony egy büdös férfisegg. Egy vagy több titkosszolga segge, kérem. És én bizony el tudom képzelni. Van nekünk BKV-nk, MÁV-unk, rendőrségünk, MSZP-nk, Fideszünk. Már miért lenne pont a titkosszolgálat különb? Csak azért, mert nincs szem előtt, és viszonylag ritkán hagyja a helyszínen az igazolványát? Már miért ne lehetne a titkosszolgálat is pont olyan korrupt, beteg, sunyi szervezet, mint a többi? Ha pedig az, akkor miért is ne támadhatna arrafele valakinek olyan bohókás ötlete, hogy feldobja ezt az unalmas augusztust egy kémszexbotránnyal?
Na és akkor már csak egy pici gondolatkísérlet maradt. Ha van egy titkosszolgálatunk, amelynek egy részlege jelvényeit sörpuccsokon hagyja szanaszét, egy másik részlege pedig a bulvársajtó táplálásával foglalkozik, akkor vajon mit kéne gondolni arról a részlegéről, amely lehallgatási jegyzőkönyveket készít?
Hogy ott viszont csak a színtiszta igazság, az fényeskedik, és amire rábélyegzik a sast, az úgy is van. Bármi mást legfeljebb gondolhatunk, mert a szolgálat, saját szerencséjére, titkos.