Jusztina
11 °C
22 °C

Fideszen kárörvendeni = NEM MENŐ

2010.07.26. 12:46 Módosítva: 2010-07-26 19:15:27

Kevés olyan ember él Magyarországon, akinek az utóbbi egy-két hétben ne dörgölte volna az orra alá valami ismerőse, hogy na ugye. Hazautazott az IMF-delegáció, Stumpf István alkotmánybíró, Schmitt Pál meg államfő lett, Pintér Sándor volt cége őrzi a Magyar Fejlesztési Bankot, na ugye, hogy ugye. És bizony ilyenkor sokan, akik egyébként nagyon örülnek, hogy Gyurcsány Ferenc ma már legfeljebb egy blognak parancsolgathat, kényelmetlenül érzik magukat.

Három hónappal az országgyűlési választások után az már egészen világos, hogy nagy csoda itt nem lesz. Minden nagyhangú ígérgetés meg az utólag belemagyarázott forradalmi fordulat ellenére egyre nyilvánvalóbb, hogy minden magyar nagy örömére radikális változásokra nem kell számítani. Minden úgy megy tovább, ahogy húsz év alatt mindenki megszokta, és majdnem mindenki meg is szerette.

Magyarország azonban furcsa hely, ahol mindenki ugyanazt a mocsarat szereti, ám valamilyen különös, szinte vallásos hevülettől fűtve csak az uralkodó osztály egyik felétől hajlandó eltűrni azt a bánásmódot, amit egyébként a másiktól is megkaphat. Magyarországon nagyon sokan őszintén hisznek abban, hogy van jó hatalom és rossz hatalom, ami Kelet-Európában különösen bizarr álláspont. Nálunk van, aki szerint a Habsburgok voltak tök jók, mások szerint Kun Béla, megint mások szerint Horthy, aztán Kádár, Antall, Horn Gyula, sőt, még Gyurcsány Ferenc is. (Ennél már csak a a viccesebb, amikor ezt a leegyszerűsítést sikerül távoli, szintén bonyolult vidékekre kiterjeszteni, és amellett érvelni magyarul, hogy Franco volt jó, meg Che Guevara volt jó, meg Szingapúr jó.)

Olyan árnyaltabb véleményre, amely szerint itt nálunk nem tengenek túl a szuperjó arcok, a még vállalhatóbb figurák nem nagyon vágynak vezető szerepre, és így a magyar vezető definíció szerint tele van hibával, nagyon kevesen fogékonyak. Nyolc éven át azt kellett hallgatni, hogy Orbán Viktor jobban csinálná, most meg egyre hangosabbak, akik szerint bezzeg Gyurcsány és Bajnai milyen szépen eldumcsiztak volna Robert Ficóval meg az IMF-fel.

Ahogy a vezetőkbe vetett hit nevetséges, ugyanúgy megmosolyogtató a meggyőződés, amely szerint Magyarországot majd valami hatalom megjavítja, vagy éppen elrontja. Ugyan már. Itt kormány és kormány között mindig csak nüansznyi különbség lesz. Az egyiket itthon nézik többen hülyének, a másikat külföldön. Az egyik a nemzet legrémisztőbb figurái közül Pintért és Simicskát, a másik Gyárfást és Puchot szponzorálja inkább. Az egyikben Hoffmann Rózsa kezébe adnak gyerekeket, a másikban Magyar Bálint nem tud levezényelni egy érettségit.

A vélemény, amely szerint itt három hónap alatt máris minden sokkal jobb lett – és a közvéleménykutatási adatok szerint ezt egészen rémisztően sokan gondolják –, cseppet sem szürreálisabb, mint a rettegés, hogy máris minden végérvényesen el lett cseszve, oda a demokrácia és a jogállam.

Senki nem lett gazdagabb, aki ne tartozna a Fidesz közvetlen holdudvarához. Senki nem lett szegényebb, aki ne tartozna az MSZP közvetlen holdudvarához (ó hogyne, a lakáshitelesek – hátha most mindenki megtanulja, hogy Kelet-Európában csak olyan pénzben veszünk fel hitelt, amilyenben a fizetésünket kapjuk). A szlovákiai magyaroknak semmivel sem rosszabb, mint fél éve. Teljesen mindegy, hogy Stumpf István az alkotmánybíró, vagy az az arcátlan csávó, aki Ungváry Krisztiánt perelte, mert szerinte a kommunista pártnak és az állambiztonságnak a rendszerváltás előtt semmi köze nem volt egymáshoz. A bankadó szimbolikus, jelentéktelen összegű kis sarc, aminek semmilyen hatása nem lesz se a piacra, se a magyar gazdaság általános helyzetére. Ráadásul nem eretnekség az az elmélet sem, hogy ha már valaki, akkor pont ezek megérdemelték. Az IMF mindenkori pártján állni meg olyan, mint őszintén rajongani a Tescóért.

Igen, a Fidesz sok ügyet úgy kezelt, ahogy csak igazi bunkók szoktak, de hát Magyarországon a rossz bőrdzseki, a nagy száj és a bunkóság kormányoktól függetlenül állandó. Kósa Lajos nagyhangú okoskodása az államcsődről, az állami intézmények megszállása a mobiltelefonok kikapcsoltatásáig bezárólag, vagy hogy egy Stumpf Istvánban nincs annyi elegancia, hogy megelégedjen valami kitömött kutatóintézettel, mind rossz ízlésre vallanak. Az viszont, hogy erre a sok neveletlenségre az MSZP válaszul legmodortalanabb politikusát, Szanyi Tibort tervezi bevetni válaszcsapásként, igen szórakoztató pillanatokat ígér.

De az isten szerelmére, ahogy az előző nyolc évben nem felejtettük el a koronaúsztatást meg a háromhetenkénti ülésezést, mint a diktatúra legbiztosabb jeleit, most se tűnjön még el a kollektív emlékezetből Hagyó Miklós városmenedzselési technikája és Nyakó István lénye.

Nincs abban semmi, ha valakihez közelebb áll egyik vagy másik politikai erő. De egy demokráciában őszintén azt képzelni, hogy a rendszer, a mi magunk által felépített rendszer keretei közt működő, a hatalomért versengő felek közt valódi élet-halál harc dúl, amelyben az egyik oldalé az igazság, a másiké meg a hazugság, ugyanolyan röhejes álláspont Amerikában és Magyarországon. Ne izguljon senki: Magyarországot megjavítani vagy elrontani a rendszeren belülről nem lehet, csak ha valaki meg meri kockáztatni annak teljes átalakítását.  Erre pedig – legalábbis eddig úgy tűnik – most sincs se akarat, se merészség.