23 óra az autópálya fogságában

Most értünk haza Budapestre, miután 23 órát töltöttünk az M1-esen, a 71-es kilométernél.

Pintér úrnak az alábbiakat üzenem:

Nyilvánvaló volt, hogy sok autó fog útnak indulni, mert a hosszú hétvége az utolsó igazi síelős lehetőség

Nyilvánvaló volt, hogy a kamionok akadályokat fognak képezni, mint ahogy ez mindig történni szokott. Vagyis nem csütörtök délután, hanem már reggel meg kellett volna tiltani nekik, hogy rámenjenek a sztrádákra, előre tudva, hogy rossz idő lesz. Irdatlan sok volt belőlük, és egy idő után mind a két sávot belakták.

Barátaink 3 órával korábban indultak útnak mint mi, de amikorra mi Tatabánya közelébe értünk, ők még mindig csak Győrnél jártak. Vagyis addigra már minden illetékesnek látnia kellett volna, hogy káosz lesz.

Mi próbáltunk előrelátóak lenni, és elindulás előtt felhívtuk az autópálya felügyeletet, és megnéztük a honlapjukat is. A telefonon csak automatát hallgattunk, ami 5 perc után mindig szétkapcsolt, a honlapon pedig 3-4 órával korábbi hírek voltak csak fenn.

Délután 3-kor már nem szabadott volna senkit ráengedni a sztrádára, legalábbis addig nem, amíg ki nem derül, hogy a megadugó feloszlik Győrnél, vagy még tovább romlik a helyzet. Mint tudjuk, ez utóbbi történt.

Mi délután 5-kor értünk Tatára. Már akkor felhívtam a rendőrséget, és javasoltam, hogy vágják át a szalagkorlátokat, és fordítsák vissza a forgalmat. Ezek szerint nekik 15 óra kellett ahhoz, hogy ezt eldöntsék, és hozzákezdjenek. Addig meg mindenki az autójába szorult.

Amikor láttuk, hogy araszol a sor, még tettünk egy bátor kísérletet, és 15 kilométert haladtunk egy alsóbbrendű úton, abban a reményben, hogy Győr előtt visszajutunk a sztrádára, és kikerüljük a dugót. Sajnos az egyik meredek szakasz le volt jegesedve az úton, és egy busz szemből belecsúszott az árokba, úgyhogy fordulhattunk vissza.

Negyed 8-ra értünk vissza ugyanoda, ahol letértünk a sztrádáról, és simán visszamentünk rá. Na ez nagy hiba volt, de nem tudtuk, nem tudhattuk, mert híreket sehol nem lehetett hallani, és NEM VOLT LEZÁRVA a feljáró. Felháborító!!!!!

Onnantól már nem volt visszaút, kb 2 kilométert araszoltunk még, majd ma reggel 11 óráig semmit nem mozdult a sor. Még késő este is össze-vissza telefonálgattunk, de senki nem tudott annál többet mondani, mint hogy kamiont mentenek, meg hófal miatt a katasztrófavédelem lezárta a sztrádát. Ekkor újra felvetettem, hogy vágják át a szalagkorlátokat, de látszólag csak reggelre sikerült megfelelő mennyiségű embert összeszedni ahhoz, hogy a feladatot szakszerűen és balesetveszély nélkül megkezdjék.

Nekem még külön szerencsém is volt, mert egy parkolóban lévő autósbüfében vészeltem át az egészet, ahol meleg volt, finom ételek voltak, és az ottragadt emberek is nagyon barátságosak voltak, nyoma sem volt ingerültségnek.

Reggel aztán olvastam az Indexen, hogy a TEK is elindult. Dél körül ért oda a konvojuk, és inkább PR-fogásnak tűnt, mint valós , hathatós segítségnek. Nyilván a két harci jármű , amit mikrobuszok kísértek elől-hátul, jól jön ilyen időben, de ahhoz képest, hogy mennyi helyen hallottam, olvastam a TEK-ről, a honvédségről pedig semmit, elég nevetségesnek és magamutogatónak tűnt.

Déltől indult meg araszolva a forgalom, és hozzánk 3-ra értek oda a katasztrófavédelmisek. Szerencsére mi addig magunk kiástuk a kocsikat, de ők nagyon készségesek voltak, mint ahogy azok a rendőrök is, akik a visszafelé úton, kb kilométerenként az átvágott szalagkorlátokat biztosították.

Miután hazaértem, kaptam meg a belügyminisztérium sms-ét. Csak 23 órát késtek el vele!!!!

Összefoglalva:

- a civilek a körülményekhez képest nagyon megértőek és türelmesek voltak

- a kirendelt segítők nagyon készségesek voltak, de nem ma reggel, hanem tegnap délután kellett volna megjelenniük.

- a kommunikáció hiánya botrányos volt . Sokkal botrányosabb, mint a bíróság elsőfokú ítélete rezsicsökkentés ügyben.

Na megyek aludni

István