Erzsébet
0 °C
7 °C

Önmagukért beszélő akadémiai tények

2008.03.07. 10:40
Kapcsolódó cikkek (1)

Re: Akadémikus az lesz, aki hallgat

Az Indexen 2008. március 5-én részletes interjúban fejtette ki nézeteit az Akadémia működéséről is Darvas Béla, az MTA tudományos főmunkatársa. A hazai K+F alulfinaszírozottsága és a fiatal kutatók sanyarú kilátásai miatti jogos indulatában azonban megismételte néhány, az MTA-t érintő ténybeli pontatlanságát:

- Az MTA kutatóhálózatára költségvetésének nem 20-44 %-át költi közvetlenül, hanem ez az arány a mintegy 32 Mrd Ft állami támogatás kétharmada, bérek és személyi juttatások, intézményfenntartás és projektfinanszírozás formájában.

- A rossz körülmények ellenére az Akadémia kutatói között a harmincöt éven aluli kollégák aránya meghaladja a 40%-ot, a korátlag pedig 43,7 év, tehát tőlünk legalábbis nem menekülnek a fiatalok.

- Darvas állításaival szemben az akadémikusi tagválasztás folyamata szabályozott, teljesítményhez kötött és nyilvános. A jelöltek teljes tudományos munkásságát közzétesszük az mta.hu-n, nyilvános meghallgatásokra kerül sor. A szavazás előtti akadémikusi ülés a tudományos osztályok által megszavazott szakterületenkénti sorrenden már változtatni nem jogosult, zárt formáját személyiségi jogi érvek indokolják. A szavazás természetesen titkos. Vagyis, a folyamat egyértelmű, a mércék teljesülése bárki számára ellenőrizhető és akár szakmai, akár nyilvános fórumokon szóvá tehető.

- Ennek fényében ki-ki eldöntheti, hogy az Akadémia levelező és rendes tagjainak (tanácskozási tag nincs, ez félreértés lehetett az interjúban) "egy része" a "hallgatással" vagy éppen sok-sok megszólalással, azaz kiemelkedő publikációs és kutatói teljesítménnyel érte el címét vagy sem? A konkrétumok ehhez könnyen beszerezhetők, ezért is sértő az általánosító negatív megfogalmazás azokra a nemzetközi hírű, a hazai és külföldi szakmai közvélemény megítélése szerint is élvonalbeli tudósokra nézvést, akik az elmúlt időszakban (pl. tavaly 56 éves átlagéletkorral!) lettek az MTA tagjai.

Talán joggal elvárható Darvas Bélától is, hogy vagy ne bántsa meg igaztalanul tudós kollégáit, vagy konkrétan támassza alá lebecsülő véleményét. (És jusson eszébe az a szintén elfogadhatatlan módszer, hogy az általa etalonként emlegetett akadémiai doktorok szakmai minőségéről sok fiatal kutató hasonló általánosságokat fogalmaz meg, mint ő akadémiai doktorként az akadémikusokról...)

A tudóspénzek ügyében Darvas Béla álláspontja (ami, ha jól értem, következő: az akadémiai tagságért ne járjon a jelenlegi mértékű juttatás) egyike a lehetséges megközelítéseknek. Mérlegeléséhez érdemes (a rendszert nem ismerő olvasók kedvéért különösen) néhány szempontot figyelembe venni:

- A magyar költségvetés mintegy háromezer vezető tudományos kutató számára összesen (közterhekkel együtt) évi 6 Mrd Ft-ot biztosít az egyetemi, kutatóintézeti, közgyűjteményi stb. fizetésén felül (ez a mintegy 240 Mrd-Ft-os éves K+F költségvetés 2,5%-a). Az MTA doktorainak havi 400, és az MTA tagjainak havi 1400 eurónyi (bruttó) tudóstámogatása csökkenti valamelyest béreik arcpirító lemaradását külföldi versenytársaikétól (merthogy ők egy nagy "multiban" dolgoznak, a tudományos világpiac szereplői). A forma valóban sajátosan magyar (nem sztálinista), a mindenkori döntéshozókkal kötött kompromisszumok egyike. Nem szenttehén ez, miért volna? Akadémiai vita zajlik ma is az ösztönzőbb és igazságosabb megoldásról, azonban az épeszű javaslatok mindegyike egyvalamihez ragaszkodik: ez a pénz maradjon benne a kutatói juttatások körében - és itt kell nagyon vigyázni! Hiszen komolyan gondolja valaki, hogy ha a mai Magyarországon biztosítékok nélkül, egyik napról a másikra nyúlnak hozzá egy ilyen közkiadási tételhez, akkor ez nem lesz nyílt vagy bújtatott elvonás mind a háromezer tudósnál? (Mert ne legyenek félreértések, az akadémiai doktori pótléknak és az akadémikusi tiszteletdíjnak ugyanaz a logikája, mégha különbség is van a mértékben.)

- Kitől elvenni, kinek odaadni? - minden rapid vagy/és populista megoldásnak erre a (szerintem csakis a tudományos kutatás és emberi tisztesség kárára megválaszolható) rossz dilemmára kell megfelelnie. Ezért nem mond sokat és nem is visz előbbre azt az általános életérzést rendszerkritikaként hangoztatni, miszerint vannak személyi összefonódások, a tisztségek és javadalmak elosztásában csoport- és egyéb érdekviszonyok is megjelennek, érdemtelenek is pozícióba/sarzsihoz jutnak. Persze, így van - de a cinikus/cinkos tudomásulvételnek nem termékeny alternatívája a neomaoista vagy menedzserista tisztogatóknak utat nyitó, általános elitellenes buzzwordökkel dobálódzás.

- És ki döntsön minderről? Nincs okom kételkedni sem Darvas Béla, sem a többi akadémiai doktor megméretésének hitelességében, ugyanígy az Akadémia tagjaiéban sem. Vagy ha lenne, akkor sem tanácsolom senkinek, hogy pl. nekem adjon jogot válogatni köztük, mert bár volnának ötleteim, bizony esetleges volna a döntésem, ahogyan Darvasé is, másé is. Akkor? Marad a tudományos világ önértékelése - ami most történik. Nem elég minőségérzékenyen, nem elég konfliktusvállalóan? A mechanizmus sem ösztönzi/védi az ilyen dinamizáló fellépéseket? Beszéljünk erről konkrétan, mind a doktori, mind az akadémikusi címek elnyerése kapcsán! De ne keltsük azt a hamis látszatot, mintha a tudomány világában hirtelen egy másik, érdemesebb csapattal le lehetne cserélni a mostani, állítólag érdemtelent! Darvas Béla nálamnál jobban tudja, hogy ez nem az a szakma - és hát miért is kellene?

Végezetül az interjú és az egész ügy egy személyi, ám lényegi intézményi hatású vonatkozásáról: sokan sokféleképpen reagálnak Darvas Béla fellépésére. Érthetően sért személyes érzékenységeket/érdekeket is. Ám engedtessék meg, hogy jónéhányan egyszerűen csak tartalmilag nem értünk vele egyet vagy kritikusan olvassuk gondolatfűzését/megfogalmazási stílusát, s ennek akár hangot is adunk.

Ezt látens vagy nyílt üldöztetésnek tekinteni nem más, mint megkérdőjelezni a másként gondolkodók tisztességes és autonóm intellektuális alapállását - vagyis azt, aminek elismerését önmaga számára joggal megköveteli Darvas Béla is.

Ám a vitakultúrán túl mindez rávilágít az Akadémia egy fontos jellemzőjére: magától értetődik, hogy sem személyes sértettség, sem egyet nem értés nem vezethet oda, hogy az Akadémia bármiféle módon "megtorolja" Darvas Béla (vagy akárki más) bármelyik megnyilatkozását is. Ilyesmit ugyan időnként vizionál Darvas, például legutóbbi ÉS-beli cikkében - amihez képest (maga számol be róla) magasabb fizetési kategóriában kötött vele szerződést munkaadója, az MTA. Még egyszer, és határozottan: az Akadémia semmiféle hatalmi retorziót nem alkalmaz egyetlen kutatójával szemben sem, bármilyen vélt vagy valós tudománypolitikai "különvéleményt" fogalmaz meg. Az erre való rájátszás egyszerűen médiafogás. De továbbmegyek: ha nem az MTA, hanem más szervezet valóban méltánytalan és a szakmai megfontolásoktól idegen eljárással sújt egy kutatót, akkor az Akadémia részint hivatalos (Tudományetikai Bizottság, tudományos osztályok) útjai, részint kommunikációs felületei arra vannak hogy megvédjék.

Ettől még sokmindenről, például az Akadémia úgynevezett sztálinista struktúrájáról, a külföldi példákról (külön kedvencem a Skót Akadémiaként emlegetett The Royal Society of Edinburgh), az intézeti struktúráról fogunk sokat vitatkozni, remélhetőleg erre mielőbb alkalmas fórumokat is teremtve. De ugye ez még nem üldözés és vadászat?

Fábri György

kommunikációs igazgató, MTA