Kályha, adj nekem mesét!

Jövőre angyal lesz a szamár, vagy csillag
Hagyományőrzők a jászolban.
Ezt a történetet egy asztalostól hallottam. Kamaszként az egyik nyáron nála dolgoztam, mert pénzre volt szükségem egy utazáshoz. Egészen addig, amíg meg nem ismertem a fűrészek, kalapácsok és ráspolyok világát, nem tudtam, hogy a mesteremberektől nem csak szakmabéli tudást lehet tanulni, de életszemléletet is.
A történet, amit két szék összeállítása között elmesélt, már akkor megérintett, amikor és ahogyan mesélte. Történetet így csak az tud mondani, aki nem csupán szemtanúja volt annak, amiről mesélt, hanem át is élte azt.
Az asztalos talán ezért is kezdte mindjárt a közepénél. Szavaival messzi időkben vitt, távoli földre, Szibéria egyik fogolytáborába. A huszadik században, és nem csak a közepén, sok magyar raboskodott ott embertelen körülmények között.
A történet telén a naptár karácsony közeledtét jelezte, és a rabtartók úgy döntöttek, hogy megvonják a tűzifát a barakk közepén álló vaskályhától. Adtak ugyan kevés hasábot, de amikor a rabok a tűz köré gyűltek, mindenki csak annyi meleget vitt magával, amennyi a tenyerén elfért.
Miután a tűz kialudt, a foglyok közelebb húzódtak egymáshoz. Körbeülték a kályhát, mintha az még fűtött volna, s hogy értelmet is adjanak az egésznek, kitalálták, meséket mondanak egymásnak. Azzal a testüket ugyan nem melegítették át, de a lelküket igen.
Szájról-szájra adták a szót, szóltak a mesék, és ha valakinél a lánc megakadt, annak oda kellett térdepelnie a kihűlt vaskályha szájához, és azt kellett ordítania, bele a vashengerbe, hogy Kályha, adj nekem mesét!
És a kályha mindig adott. Hol vidám történetet, máskor megsiratósat, és azok, akik körbeülték azt a néhány évet, ott, a huszadik század közepén, és a sorsuk végül úgy alakult, hogy hazatértek, minden alkalommal, ha megláttak egy vaskályhát, próbálták felidézni a meséket.
De egy sem jutott az eszükbe. Csak az, hogy mindenkinek volt egy története, amit elmondott, és amit otthagyott azoknak, akiknek még szüksége volt rájuk. Mert azok a mesék hordozták a rabok reményét, hogy életük kereke egyszer talán jobb napokra fordul.
(Borítókép: A Fehér-tenger-Balti-csatorna (Belomorkanal) építése. A csatornát 1931 és 1933 között építették Gulag rabjai kényszermunkájával. Fotó: Laski Diffusion / Getty Images Hungary)
Az oldalról ajánljuk
- Kultúr
Jelentősen megromlott Gene Hackman egészsége a halála előtti hónapokban
Újabb részletek derültek ki a rejtélyes körülmények között meghalt színész utolsó napjairól.
március 2., 09:33
- Kultúr
Időkapszulát hagyott a rab a hegedűben, és még a halál árnyékában is szabadkozott
A világon nincs még egy ilyen történet.
március 2., 09:34
- FOMO
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének
A színész igyekszik úgy élni, mintha mi se történt volna.
tegnap, 21:07
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Jégkorong
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Futball
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Kosárlabda
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Kultúr
Elvesztette a rák elleni küzdelmet a punkzene úttörője
David Johansen 75 éves volt.
március 2., 10:30
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Tudomány
Szenzációs magyar járványmodell született, ami sok kérdésünkre választ adhat
Gazdag és szegény nem ugyanúgy hal bele egy vírusba.
március 2., 10:27
- Cellanapló
Itt a Samsung válasza az új, „olcsó” iPhone-ra
Három új megfizethető telefont is bemutattak.
március 2., 06:09
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Futball
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Kultúr
Kétszáz diák vonult ki a szünetben, felemelő volt látni, amit tettek
A felettük köröző drón sem zavarta őket.
március 2., 10:27
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Kultúr
Mindent túlélt, és nem látszik rajta, hogy fáradna
97. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát.
március 2., 06:14
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Futball
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26