Téli mese a szellemhalászról, hogy ne tűnjön el nyomtalanul

További Karácsonyi készülődés az Indexen cikkek
Miklós élt, Mikulás él, a jóság élni fog
Mert olykor a legösszetettebb dolgok a legegyszerűbbek.
Valamikor régen élt a Tiszán egy halász. Akkor, amikor még halászok lepték el a folyó partját. Amikor a folyó még megélhetést adott. Amikor a halak neveit azok is kívülről fújták, akik nem is halásztak.
Úgy tartották, ez a halász minden decemberben végigcsorog a folyón. Onnan indul, ahol a víz még csak ér, és odáig ereszkedik, ahol a Duna magába öleli testvérét. Ha a halászt valaki látni akarta, a parton kellett állnia, amikor a Nap korongja megrepeszti az ég alját. Ha ugyanis a fény megérinti a víz felszínét, a halász ladikostul eltűnik.
Gyerekként sokat dideregtem a folyó partján, de a halászt egyszer sem láttam. Pedig az öregek mondták, hogy ladikját mindig megrakta ajándékkal, játékokkal, és ahol kikötött, kitett egy-egy csomagot, pakkot, és ha valaki arra járt, és megtalálta, hazavihette.
Mondtam az öregeknek, hogy a hasonlóság a Mikulás és a láthatatlan halász között túlságosan feltűnő. Lehet, egykor, amikor még a Mikulás sem létezett, és ajándékot is akkor adtak, ha annak oka volt, ha azzal örömöt lehetett szerezni, a gyerekek elhittek mindent, legfőképp a mesék történetét.
De a szellemhalász talán mégiscsak túlzás.
Jó történet, kétségtelen. Hinni lehet benne, meseszerű, misztikus. Még akkor is, hogy a történet arról nem szólt, mi van akkor, ha a folyó befagy. Mert a tél korán, már novemberben érkezik, a karácsony meg jégpáncélként kopog, de legalábbis kásásra dermed a folyó felszíne.
Mégis, amikor eljött a december, voltak hajnalok, amikor kibringáztunk a folyóhoz, és dideregve bámultuk a lustán hömpölygő vizet. Hátha felbukkan rajta a ladik és benne a halász. Majd az iskolában, tízórait majszolva arról beszélgettünk, mi a fontosabb: elhinni a meséket, vagy azt remélni, hogy azok egyszerűen csak örömöt szerezzenek.
Az egyik évben, amikor már elég nagyok voltunk ahhoz, hogy tudjuk, a parton ülni, és a folyót nézni a hajnali, dermesztő csöndben az egyik legtökéletesebb meditáció, egy árny bukkant fel a folyókanyarban. Előbb foltnak látszott, majd ladikban ülő elmaszatolt emberformának. Végül megláttuk a halászt.
Úgy nézett ki, mint bármelyik más. A ladik végében ült, vattakabátban, téli sapkában, evezőjét a csónak oldalán a vízbe engedte. Azzal irányított. Nem lapátolt, hagyta, hogy a víz vigye lefelé.
A hajnali párában légies lénynek látszott, majd amikor elhaladt előttünk, bal kezét a magasba emelte. Mi pedig visszaintettünk, és néztük, hogyan siklik tovább a víz felszínén.
Mire a Nap felkelt, a halász alakja ladikostul eltűnt. Mintha a párával együtt az égbe szállt volna. Nyomában csak a tél marad, kékesen remegő levegő. És a gondolat, hogy bár ajándékot nem hozott, mégis csak láttuk a mesebéli, vagy legalábbis meseszerű ladikost. A halászt, akit a hajnal hoz és a napfény visz.
Azóta tudjuk, hogy minden mese, még a legképtelenebb is valóság. Minden csak azon múlik, hogy hiszünk-e benne, s hogy mennyit teszünk hozzá, ha másoknak is elmeséljük. És ha jó sokáig meséljük, a végén már magunk sem tudjuk, mi az, amit megéltünk, és mi az, ami csak a vágyaink, a képzeletünk miatt tapasztottunk hozzá. De a mesék már csak ilyenek. Mindet muszáj továbbadni. Különben nyom nélkül eltűnnek a semmiben.
(Borítókép: Shutterstock)
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Három településen is új polgármestert választottak
Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.
34 perce
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46