Az előválasztáson induló főpolgármester délután tartotta bemutatkozó programismertetőjét.
65 találat az Indexről, és 6 a környékéről.
2019 március 2., 07:56
Mészáros cégének földjeire senki nem akart licitálni Békés megyében
Ángyán József most a 3 évvel ezelőtti Békés megyei földárveréseket elemezte.
2018 június 26., 18:37
Újabb földekkel gazdagodott a Lázár-család
A legfrissebb Ángyán-jelentés szerint több mint 500 hektárt vihettek el a földárveréseken.
2017 szeptember 25., 12:33
Szolnok megyében is mutyigyanúsak a földügyek Ángyán új jelentése szerint
10 százalékhoz került a földek kétharmada, a nagy nyertesek már megint nem a helyi gazdák.
2016 augusztus 23., 15:08
Ángyán József kilép a Professzorok Batthyány Köréből
A volt földművelési államtitkár szerint nem keresztényekhez méltó közleményt adott ki a szervezet a népszavazás kapcsán.
Helyi gazdák sok településen egyáltalán nem jutottak földhöz. Felcsútiak vették a legtöbb földet Fejérben.
2016 február 18., 07:04
Földadóval csinálna rendet vidéken az LMP
Száz hektár fölött adóztatná a birtokokat a zöldpárt, a most privatizált földből pedig visszavásárolna, amennyit csak lehet, hogy gátolja a nagybirtokok kialakulását.
2015 október 5., 22:28
Ángyán: Ne szépítsünk, ez egy földrablás
Az LMP, az MSZP és a Jobbik közösen tiltakozott Fidesz ellen, amiért a kormánypárt kiárusítaná a magyar földet. És alig mentek el a tüntetésükre.
Az állami földekért felelős államtitkár szerint az nyert földet, akinek jó volt a pályázata. Bitay Márton Kishantost politikai csatának, Ángyánt pedig ellenzéki prófétának tartja. Interjú.
2014 február 18., 18:33
Horváth András: Az utolsó pillanatig vacilláltam
Ángyán mozgalma győzte meg, hogy induljon a választáson. A NAV-ügyet vinné tovább a parlamentben.
2014 február 18., 09:10
Papcsák ellen indul az ex-NAV-os Horváth
Az áfabotrány kirobbantója Ángyán mozgalmának a színeiben indul a választásokon.
2013 december 20., 09:39
Ángyán felmérte a teljes földmutyit
Nagybirtokosok, oligarchák, szélhámosok vagy nagy játékosok nyerték az állami földek 29%-át.
2013 november 28., 10:18
Egyesülnek a bilit kiborító fideszesek
A NAV-os ellenőr Ángyánékhoz csatlakozik. Negatív kampány és Mesterházy anyósa a hetilapokban.
2013 november 20., 21:32
Mindenki bízzon saját magában!
Mert a pártokban nem érdemes, állítja az Ángyán bábáskodásával létrejött Tisztesség és Emberség Szövetsége.
2013 november 18., 13:19
Az MSZP és a Fidesz együtt fúrta meg az áfacsalás-bizottságot
Ángyán szerint azért utasították el, mert kétpárti maffiahálózat kerítette be az államot. Harmadszor akadályozzák az LMP kezdeményezését.
2013 november 11., 16:12
Ángyán és Schiffer összefog a NAV-botrányban
Vizsgálóbizottságot kezdeményeznek, támogatja őket az Együtt-PM is. Az elmúlt 11 évet néznék.
Hanem azokkal a középbirtokosokkal, akik a helyieknek nem adnak munkát – mondta az Indexnek az agrárminiszter. A földtörvényre büszke, megszavazták volna ellenzékben, ha az MSZP nyújt be ilyet.
2013 július 4., 08:13
A Döbrögiknek coki? Nem teljesen!
Szembesítettük a kormány ígéreteit az elfogadott földtörvénnyel. A kiskapuk miatt szerezhetnek földet külföldiek és bankok is, és hiába a birtokmaximum, azt túl lehet lépni.
2013 június 27., 18:28
Ángyán: Jó lelkiismerettel ez vállalhatatlan
A Fideszből kilépett képviselő szerint az új földtörvényt mielőbb meg kell változtatni.
2013 június 27., 16:49
Elment a falig, de nem követi Ángyánt
A Fidesz másik kritikusáról, Bencsik Jánosról is azt gondolták a frakcióban, hogy elvágta magát.
Miért jó befektetés a föld? 300 hektár az hány focipálya? Hiába mondják, mégis vehet itt majd földet az osztrák gazda. És akkor most kit támogat a kormány? Szájbarágó.
2013 június 21., 16:01
Kinek mi baja az új földtörvénnyel?
Mindnek ugyanaz. Kritikák a Fideszen innen és túl.
2013 június 21., 13:34
Ángyán kilépett a Fidesz-frakcióból
Elfogadták a volt államtitkárnak nem tetsző földtörvényt. Előre megmondta, így tesz, ha így lesz.
2013 június 21., 06:51
Itt a vége: Ángyán József ma szakíthat a Fidesszel
Ha ma elfogadják a volt államtitkárnak nem tetsző földtörvényt, lelép. Jön a romkocsmaadó is.
2013 június 10., 11:07
Ma szavazhatnak az új földtörvényről
Ángyán József korábban azt mondta, ha megszavazzák a törvényt, kilép a Fideszből.
2013 június 6., 19:11
Nem szól Enya Csányi teheneinek
Ángyán József pazarló luxusberuházásként emlegette a Bonafarm ormánysági telepét, a cég cáfol.
2013 június 3., 23:47
Nem akarom, hogy a gyerekemet külföldiek csicskáztassák
A földtörvény ellen tiltakoztak a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért szervezésében az Alkotmány utcában, mialatt az Országgyűlés a módosító indítványokról szavazott. Az árpádsávos és székely zászlókkal demonstrálóknak Ángyán József hozta a híreket a Parlamentből.
2013 június 3., 18:27
Átírták a földtörvényjavaslatot
Változtattak a földtulajdonjog, a haszonélvezeti jog megszerzésén és a kényszerhasznosításon.
2013 június 3., 15:27
Ángyán: A csatornában a patkány van előnyben
A volt államtitkár a trafik- és a földbérletügyek átfedéseivel kapcsolatban maffiózókról beszélt.
2013 június 2., 16:06
Milyen nemzet az, amelyik nem tud együtt ünnepelni?
Az ország utolsó közös élménye a 60 évvel ezelőtti 6:3 volt. Az LMP konferenciáján Sólyom és Ángyán is ott volt, kiderült: így nem lehet.
2013 május 29., 01:36
Bencsik: Kis előrelépés és kis visszalépés is történt a földtörvényben
A Facebookon írt a kedd délutáni parázs vitáról.
2013 május 28., 12:36
Kiábrándult fideszesekre hajt az LMP
Sólyom László volt államfő mellett Ángyán József is felszólal az LMP vasárnapi konferenciáján.
Júniusban valószínűleg kilép a Fidesz-frakcióból a kormányt többször is nyíltan bírálóló politikus. Szerinte a földtörvény a korábbi ígértekkel szemben nem a kisbirtoknak kedvez.
2013 május 22., 14:30
Ángyán: Hasonlóak a fideszes mutyik
Nem büntetik meg azokat a fideszeseket, akik a trafikügyben szembementek a kormánnyal.
2013 május 13., 14:33
Kamarai körhinta Áder Jánossal és zöldbárózással
Rejtély, miért enyhítették volna az agrárkamarai szabályozást, de azt sem érteni, mi volt ezzel az államfő problémája. Agrárlobbi, lejáratással vádolás és Ángyán-jelentés a történetben.
Vitatkozók vannak, de belső ellenzék nincs a Fidesz frakcióban. Ángyán feszíti csak végsőkig a húrt, nem is ült mellé senki a frakcióülésen. A sértettek veszélyesebbek mint a másként gondolkodók.
2013 február 6., 11:14
Ángyán Vonával egyeztetett a földügyekről
A Jobbik földvédő kerekasztalt alakít a termőföld védelmért, amiben kulcsszerepet szán Ángyánnak.
2013 január 31., 15:23
Szervezkednek az Ángyánt támogató gazdák
Az érdekképviseleti szervezet a volt államtitkár agrárpolitikáját végrehajtását követeli.
2013 január 25., 13:20
Negyvenheten dobják össze Ángyán fideszes büntetését
A volt államtitkárt 250 ezerre büntette a frakció szavazási engedetlenségéért.
2012 december 23., 22:00
Ángyán szerint alkotmányellenesen büntethette meg a Fidesz
A képviselő a földtörvénnyel összefüggő alkotmánymódosításnál ment szembe a frakcióval.
2012 december 20., 09:44
Ángyán József rekordbüntetést kapott
Nemmel szavazott a földügyekben, 250 ezret kell fizetnie a Fidesznek. Révész és L. Simon is fizethet.
2012 december 18., 23:25
Ángyán: Orbán ingerülten utasított rendre
A földtörvény ellen tiltakozó fideszes szerint a Fidesz és az MSZP nagykoalícióban döntött a földekről.
2012 december 18., 17:29
Ángyán pénzbírságot kap a kiszavazásért
Nemmel szavazott a földtörvény sarkalatos törvénnyé tétele ellen.
2012 október 29., 21:26
Ángyán átírná a földtörvényjavaslatot
Csak azok juthatnának termőföldhöz, akik valóban azon a településen élnek, ahol a föld is van.
2012 október 13., 08:49
Fazekas: Nem bontjuk fel a földszerződéseket
Valótlanságot állít az, aki azt mondja, hogy a földpályázatokon oligarchák nyertek, mondja a miniszter.
A kormány földpályáztatási gyakorlata miatt lemondott vidékfejlesztési államtitkára az Ökopolisz Alapítvány rendezvényén mondott beszédet, ahova meghívták José Bové francia parasztvezért és Szabó Rebekát, az LMP képviselőjét. Ángyán elmagyarázta, miért nem mindegy, hogy a nagytőkések vagy a helyben lakó családok kapják meg a földeket, és mi köze mindennek az EU szent teheneihez.
2012 október 3., 17:02
Ángyán: Csőd felé viszik a vidéket
Egy paraszthajszál választotta el Ángyán József volt államtitkárt attól, hogy nem jelentett be egy új mozgalmat, de így is olyan keményen beszélt a kormányról, mint fideszes még soha. Szakmailag és morálisan is fáj, nem ezt ígérték.
2012 szeptember 18., 13:36
Csak Ángyán ment tudatosan szembe Rogánnal
Tévedésből támogatta hétfőn hat fideszes az ellenzéki vizsgálóbizottságok megalakulását.
2012 szeptember 18., 00:05
Leszavazták a vizsgálóbizottságok felállítását
Ellenzéki képviselők a földbérletpályázatok és az állami megrendelések ügyével foglalkozó bizottság felállítását sürgették, de leszavazták őket.
2012 június 19., 10:25
Egyedül a Fideszben
Milyen érzés a Fideszen belül egyedül maffiakapcsolatokról beszélni, és hogy látják a párton belül a magára maradt Ángyán Józsefet? Ért a földhöz egy vidéki ügyvéd? Riszpekt Ház.
2012 június 14., 11:25
Tállai: Hiba, hogy Ángyán tagja a frakciónak
A belügyi államtitkár naiv, hiszékeny embernek nevezte képviselőtársát a borsodi napilapban.
2012 június 1., 08:18
Ángyán: Budai ismerte a háttérkapcsolatokat
A kormánybiztos egy földhaszonbérlet-pályázat leállítása után egyeztetett a minisztériumban.
2012 május 15., 07:16
Ángyán: Ha a maffiahálózatokat nem tudjuk felszámolni, baj lesz
Ángyán József exállamtitkár a pártjához való viszonyáról, a politikában szokatlannak tűnő nyíltságáról.
2012 május 10., 22:01
Gazdák, diákok és szimpatizánsok tüntettek az ex-államtitkár mellett
Ángyán Józsefet nagyon szeretik a diákjai, politikáját pedig azok a gazdák, akik a kisbirtokban hisznek. Az ex-államtitkár politikája azonban úgy tűnik nem egyezik a kormány álláspontjával, ezért janurában távozott posztjáról.
2012 május 10., 21:20
Árpádsávos-raszta-gazda egységfront Ángyán mellett
Mi kell ahhoz, hogy egy nemzeti radikális belenyugodjon abba, hogy olyan tüntetésen van, ahol Mózes-idézeteket lát? Ángyán József és az oligarchák.
2012 április 26., 14:56
Itt vannak Ángyán József oligarchái
A földpályázatokon nagyot kaszálók között több olyan ember van, aki szorosan kötődik a Fideszhez.
Szép, nehéz és független sors ez, mondja a lepsényi kisgazda, aki a kormány ígéretei ellenére nem pályázhatott a falu földjeire, pedig a család erre tenné fel az életét. A pályázatra váró állami földet közben a nagyok mégis bevetették.
2012 március 27., 11:06
Kitört a harc a magyar földért
Maffiavádak repkednek a parlamentben, és már van olyan képviselő, aki azt mondja, őt akár ki is csinálhatják. Új értelmet kapott Orbán szlogenje, a nem leszünk gyarmat. Riszpekt Ház.
2012 március 22., 19:41
Ángyán: Elveszítjük a vidéket
A lemondott államtitkár vehemensen beszélt arról, elfogadhatatlanok bizonyos eredményei. Szerinte ki kell állni az emberek elé.
2012 március 12., 18:17
Először szólal meg az oligarcházó exállamtitkár
Ángyán József az oligarchák és maffiacsaládok miatt távozott államtitkári posztjáról. Azóta most nyilatkozott először.