őrizetbe vétel
Azt állítják, hogy a tárcavezető hazudott az eljárás körülményeiről.
A képviselő szerint mégsem vitték el őket bilincsben.
A rendőrség saját hatáskörben döntött a megafonos influenszer elleni akcióról.
Közlésük szerint a hatóságok önállóan, a jogszabályoknak megfelelően járnak el.
Úgy látja, kellemetlen és túlzás volt Szakács Istvánnál házkutatást tartani.
Az egykori képviselő úgy véli, az akció arra volt jó, hogy felkorbácsolja az indulatokat.
Az influenszer szerint bilincsbe verve vitték ki az utcára.
A rapper az influenszer szabadon bocsátását követeli.
A hatóságok egy Facebook-bejegyzése miatt intézkedhettek.
A volt kormányfő szerint szintet lépett az önkényuralom.
Őrizetbe vették kedd reggel a jobboldali influenszert.
Házkutatást tartottak a férfinál.
Több millió forintot kapott, amiért pozitívan bírált el pályázatokat.
A gyanúsítottak fellebbezést nyújtottak be.
Hidvégi Józsefet 72 órára tartják bent, a városüzemeltető cég körüli gyanús kifizetések ügyében.
A hat gyanúsított között ott vannak a kiemelt kollégium tagjai és az NKTK két vezetője is.
Tarr Zoltán is megszólalt a 17 milliárd forintot meghaladó támogatások ügyében.
A művész a retorziók miatt menekült Lengyelországba.
Forradalomra készültek a csoport tagjai.
A racaki mészárlás ügyében korábban már huszonegy szerb férfi ellen emeltek vádat.
A terrorizmusellenes törvény alapján intézkedtek ellene.
A magyar közélet egyik legnagyobb botránya körvonalazódik.
Házkutatást tartottak Gy. Tamás luxusvillájában.
Felfoghatatlan borzalom Nyíregyházán.
A délutáni órákban hallgathatják ki őket.
Ügyvédje kifogásolja az átvizsgálás körülményeit.
Az édesanyjáért kiabált, mielőtt a negyedik emeletről a mélybe zuhant egy 17 éves lány Szentlőrincen.
A pár közötti konfliktusok többször fajultak tettlegességig.
Az Országgyűlés Hivatalát 14 millió forintos kár érte.
Emberrablás gyanújával vett őrizetbe öt embert a rendőrség Vasban.
A terrorszervezet több tagját fogták el.
Nagy Barnabás visszatérhetett a Csepel-szigetre.
Magyarországon korábban hatéves börtönbüntetést szabtak ki rá.
A gyanú szerint elintézte, hogy egy hozzátartozója munkavégzés nélkül kapjon fizetést.
Az áldozat 57 éves volt.
Bátyja már börtönben ül gyermekpornográf tartalom birtoklása miatt.
Ittas vezetés miatt emeltek vádat ellene.
Földre teperik és megbilincselik a nőt kisgyermeke szeme láttára.
A 29 éves férfit őrizetbe vették.
A vétlen jármű utasát és egy gyalogost súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
A klub jogorvoslattal él a döntéssel szemben.
2026.02.26. 11:42 Módosítva: 2026-02-27 06:20:56
Sokszor keverednek a fogalmak, pedig azok legtöbbje nem szinonimája a másiknak.
Az incidens Terézvárosban történt.
Az Epstein-botrány sem segít, hogy ne lássuk zavarba ejtőnek a felvételt.
Ököllel ütötte az egyik vendéget, mert kért az illegális szerből.
A feltételezett elkövető a kihallgatásakor beismerő vallomást tett.
A gyorshajtó szűkszavúan nyilatkozott a sajtónak.
Állítólag befolyásos családból származik.
Buszmegállónak csapódott, több várakozót elütött.
Az idős nő még mindig nem került elő.
A támadást Afganisztánban tervezték meg, és a merénylőt is ott képezték ki.
A sérült egyenruhást Giorgia Meloni is meglátogatta a kórházban.
A gyanúsítottak anyagi juttatást ajánlottak fel.
Elszámolási vita lehetett az indíték.
Az áldozatot a rendőrség találta meg egy fás-bokros területen.
Mihail Scserbakot pénteken hallgatták ki.
Betörték az amerikai alelnök házának ablakait.
2025.12.18. 10:02 Módosítva: 2025-12-19 06:59:23
A nevelőnő a fiatalkorúakkal szemben többször használt becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket, illetve testi fenyítést.
2025. december 14., 13:20
A halálos áldozatok, valamint a súlyosan megsérült nyolc személy mind az egyetem hallgatói voltak.
2025. december 10., 15:04
Közülük hármat gyanúsítottként hallgattak ki.