22 találat az Indexről, és a környékéről.
A második héten 71 százalékkal kevesebbet hozott, mint az amúgy sem acélos premierhéten.
Az amerikai nézők viszont kevésbé jöttek lázba a Prometheus folytatásától.
2017.05.21. 11:26 Módosítva: 2019-03-01 12:19:20
Jed Kurzel zeneszerzőnek két filmjét mutatták be eddig idén: az egyik az új Alien, a másik pedig cannes-i versenyprogram magyar filmje, a Jupiter holdja. A premierje előtt beszélgettünk vele Cannes-ban.
Ridley Scott mégsem az az öntörvényű mester, akinek a Prometheus után tűnt. A folytatás, az Alien: Covenant mintha csak a rajongók elvárásai alapján készült volna. Nagyon véres és nagyon kiszámítható. Kritika.
Az sci-fik és akciók uralják a következő hónapokat, jön az Alien: Covenant, A galaxis őrzői 2, az új Guy Ritchie-film, A múmia Tom Cruise-zal és az első női szuperhősfilm, a Wonder Woman. Melyik filmet várja a legjobban tavasszal? Szavazzon!
Ami tulajdonképpen az Alien: Covenant előzményeit meséli el. Kiderül, hogy mi történt Elizabeth Shaw-val és a lefejezett Daviddel.
A rendező spoilerrel is felérő részleteket kotyogott ki az Alien franchise-ról: az új film címét, és azt is, hogyan illeszkedik majd a többi közé.
Amikor az emberek azt hiszik, megtalálták az otthonukat, de csak a halál vár rájuk.
Egy hivatalos prológusban James Franco, Michael Fassbender és a többiek összegyűlnek egy utolsó vacsorára, mielőtt lefagyasztják őket.
2016. december 25., 10:12
Az első előzetes szerint brutális és akciódús lesz, tojásokkal, xenomorfokkal, és a Prometheusból visszatérő Daviddel.
2016. december 21., 12:11
Előzetes viszont még mindig nincs az új filmhez, de legalább pár képet már kiraktak a netre.
2016. november 29., 07:13
A Prometheus folytatása jobban fog kapcsolódni az Alien-filmekhez, a Marvel pedig meg sem áll három Deadpool-film előtt.
Nem mi mondjuk, hanem Michael Fassbender, az egyik főszereplő.
A svéd színésznőt a forgatások helyszínén, Ausztráliában látták.
A Fox egy új szuperhősfilm miatt hozta előrébb az Alien: Covenantra átkeresztelt Prometheus 2-t.
Az előzetes hírek szerint Danny McBride is feltűnhet az Alien: Covenantben.
Ridley Scott megint össze-vissza beszél, semmi sem biztos a 2017-es Alien: Covenant környékén.
Ridley Scott már A nyolcadik utas: a Halál tesztvetítésén is rosszul volt. Most valami még rosszabbra készül.
2015. december 14., 12:44
Ridley Scott Alien: Covenant címmel forgatja le az új részt, A nyolcadik utas igazi előzményfilmjét.
2015. november 25., 07:08
Neill Blomkamp filmjét ugyan ideiglenesen parkolópályára tették, de most az egyik szereplő kikotyogta, hogy miről is szólna.