9 találat az Indexről, és a környékéről.
2014.02.12. 08:19 Módosítva: 2016-09-08 15:33:45
Kiderült, mi lett a sorsa a 2002-ben négymilliárdért vett rendszernek, amit soha nem üzemeltek be. Egy részét szó szerint kidobták, amit tudtak, eladtak. Nem fogja elhinni, mennyiért.
11 éve négymilliárdba kerültek. Állítólag egy raktárban porosodnak. Csak éppen senki sem tud róla, hol. Aki régen tudta, elfelejtette. Akinek most kéne tudni, annak sejtelme sincs.
A január végén befejeződő első fázisban hat stadionban szerelik fel a beléptető-, és biztonsági eszközöket.
A magyar találmány ötmillió ponton azonosítja a belépő tenyerét.
A parlament több törvényt módosítva, szigorúbban büntetné a sportesemények rendbontóit.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak október óta, ma három helyszínre mentek ki a rendőrök.
A gyanú szerint egymilliárdos kár érte a fővárost.