8 találat az Indexről, és a környékéről.
Túra bakancs nélkül.
Babos Tímea, Horgas Eszter, Charlie, Lovász László, Mészöly Kálmán, Vásáry Tamás. Posztumusz Burger Barna, Hazay István.
A héten lett volna 52 éves. Régóta küzdött az ALS betegséggel, ami ágyhoz kötötte. 23 éven keresztül volt Orbán Viktor fotósa.
2016. augusztus 18., 07:02
23 évig fotózta a miniszterelnököt, most a Heti Válasznak őszintén beszélt súlyos betegségéről.
Burger Barna két év alatt nyomta le a Kéktúrát, képeiből és emlékeiből állt össze a most megjelent Kék Vándor. Gyalogolni tök jó, és nagyon egyszerű is.
A Fókusz-Pókusz Kft. kilencmilliót kap egy év alatt.
2010. szeptember 7., 11:22
Meglepő és mulatságos: Hobo a fotót és az irodalmat összekapcsoló Photo Poetica című kiállításon tartott meglehetősen rendhagyó, fuvolaszó és „bűvészművész”-mutatványok által kísért nyitóbeszédet, majd egy túlsúlyos sztriptíztáncosnő is felbukkant.
2010. augusztus 11., 10:52
Már csak augusztus 20-ig lehet felvételeket küldeni a Photo Poetica című fotópályázatra. Lényege, hogy a játék honlapjára heti kétszer felkerült idézetek által ihletett fotókat várnak.