A 90-es években mindenki tudta, hogy „nincsen jobb, mint a mi bobcsapatunk”.
Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó szeretné befejezni a matematika szakot az ELTE-n.
Olyan lenyomatot hagyott a sportágban, ami felejthetetlen, és egy életre elkísér sokakat.
Krueger John-Henry ezüstérmet nyert 1000 méteren a lengyelországi Gdanskban rendezett Eb-n.
2020.07.22. 23:35 Módosítva: 2020-07-23 23:59:58
Minden úgy történt a rövidpályás koriváltó 2018-as olimpiai döntőjében, ahogy eltervezték a mieink. A nagy hatást kiváltó győzelmet a négy taggal idéztük vissza. Kijutás, öltözői zene, üvöltés. Az utolsó olimpiai mese.
Megállapították a fegyelmi és etikai vétséget.
Nincs még fegyelmi ítélet a Kínát sértegető Burján Csaba ügyében.
2019. december 10., 19:41
Burján Csaba a korcsolyázó szövetség honlapján kért ismét bocsánatot a szavaiért.
Burján Csaba elnézést kért a szerencsétlen megnyilvánulásért, nem Kínát és nem a kínaiakat akarta szidni.
A gyorskorcsolyázó Burján Csaba bejegyzése után lemondott a magyar csapat kínai vezetőedzője. A szövetség fegyelmit indít, a sportolónak haza kell térnie.
A magyar csapat sorozatban az ötödik vb-ről tér haza éremmel.
Veszélybe került a magyar válogatott első világkupa-győzelme.
A férfi és a női váltó is jól szerepelt a hollandiai rövidpályás gyorskorcsolya Eb pénteki játéknapján.
2018.04.16. 19:02 Módosítva: 2018-10-07 16:32:09
A férfi gyorskorcsolya-váltó történelemírása hétfő este fejeződött be. Érzelmes délutánon iktatták őket az olimpiai bajnokok klubjába. Liuék a hatodik testvérpár a klubban, Burjánról kiderült, hogy matekszakos az ELTE-n, Knoch diplomata is lehet.
Végtelenül szimpatikus csapatnak nevezte a téli olimpián történelmet író magyarokat Orbán Viktor.
A kínai edzőnő, Csang Csing megosztotta, mit mondott a győztes váltónak a futam előtt.
2018.02.25. 11:04 Módosítva: 2018-06-06 12:36:21
A reptéren átvágtak a tömegen, a csarnokban viszont óriási ünneplés fogadta a phjongcshangi hősöket.
30 éve még szó szerint körhátrányban volt az olimpián a magyar short track. Kemény munkával, ázsiai edzői segítséggel lépett szintet, de van magyar találmány is. Bánhidi Ákos kapitány higgadt akart maradni, nem tudott.
Az olimpiai bajnokság olyan, mint a doktori cím? Kiírhatom a nevem elé, az ajtómra? Nagyon jókedvű értékelés a váltó tagjaitól életük legnagyobb napja után. Vb-t nem nyertek így együtt, az olimpiával kezdték.
2018.02.22. 14:48 Módosítva: 2018-02-24 00:03:49
Mit kell tudni a történelmi magyar aranyat nyerő négyesről, Liu Shaolin Sándorról, Liu Shaoangról, Knoch Viktorról és Burján Csabáról?
Három körrel a vége előtt egy nagyszerű váltással, remek taktikával átvettük a vezetést, és Kína ugyan nagyon jött az utolsó métereken, kitartott az előny. A győztesek: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor.
2016. november 14., 09:16
Liu Shaolin 5. lett 500 méteren.
A férfi váltó Montrealban szerzett érmet.
44 ezreden múlt az arany, de Kína nyert. Ez a második magyar érem ezüst a moszkvai vb-n.
Kínai, dél-koreai és japán váltót győztek le a magyarok, elődöntősök a drezdai világkupán.