14 találat az Indexről, és a környékéről.
Humorának köszönhetően minden korosztállyal megtalálta a közös hangot.
Ezeket a klasszikusokat a mai gyerekek is imádják.
Ma lenne 93 éves a Lúdas Matyi, a Vuk, a Szaffi, A nagy ho-ho-ho-horgász és a Pom Pom meséi alkotója, Dargay Attila.
Az 1981-es rajzfilm felújított változata június végétől látható. Vuk-nap is lesz az Urániában.
A Vuk digitalizált, felújított változata június 22-től lesz országszerte ismét látható.
Henrik Irén több mint 50 éven át szerette férjét és alkotótársát, Dargay Attilát.
2009. november 13., 20:46
Megsárgult úttörőlapokból bányásztuk elő a Vuk alkotójának képregényfiguráit. Dargay Attila ebben is a műfaj első magyar nagyjai között volt.
A Farkasréti temetőben búcsúztatják a rajzfilmest.
Vuk és Szaffi megalkotlója, a hazai rajzfilmipar elhunyt atyja 2007 óta volt Budapest díszpolgára.
Dargay Attila nevéhez olyan mesék fűződnek, mint a Ludas Matyi, a Szaffi vagy Az erdő kapitánya.
A legendás animációs rendező 83 éves korában halt meg.
A Vuk és a Lúdas Matyi alkotója 83 éves volt.
Először láttuk moziban, eredeti kópiáról gyerekkorunk meghatározó rajzfilmjét, a
Vukot a szombat esti
indexes vetítésen a Cinema City Arénában, ahová nagyon sok olvasónk is eljött.