239 találat az Indexről, és a környékéről.
Marco Rossi: Lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk.
2018. szeptember 4., 20:51
Nyilasi, Egervári, Dárdai, Hajnal, Gera, Lőw, Gellei és Szabics mellett a felcsúti akadémia igazgatója is a testületben.
2018. augusztus 30., 17:39
A 68 éves korábbi kapitány állapotáról nincs hír.
Dárdai Pál mellett volt még valaki. Inkább tennénk arra, hogy Storck Felcsúton köt ki, mint a Bundesligában.
2017.06.24. 17:39 Módosítva: 2017-06-26 13:44:51
Andorra apropóján visszanéztük, milyen válogatott állt fel legnagyobb bukásainkkor. Volt egy ember, aki égett Máltán, Izland ellen, és a hollandok elleni hetesnél is. Klausz két hetest is túlélt, és meglepő nevek kerültek elő, kik játszottak Csanknál, Bozsiknál.
Ha már az 1-8 nem tudta. Kiderült, milyen volt Egervári kapitány az öltözőben, és milyen Dárdai valamint Storck. A közhelyeket, a motyogást, a tudatlanságot felváltotta az elemzés, a tervezés a szünetben. Így is lehet milliókat keresni, nemcsak hümmögve és dadogva.
Intelligencia, szerénység, kifogástalan jellem. Ezért szeretjük a régebbi megbukott kapitányokat.
Egervári katasztrófa-párhuzama az 1-8-ról. Pintér szerint az élet őt igazolta a válogatottnál. Bravó!
2015. december 29., 17:18
A Diósgyőrön segíthet az exkapitány.
Érthetetlen, hogy a pótselejtező előtt kirúgták a stábot, 50% esélyt sem ad a csapatnak, és Storck egyébként is megosztó személyiség.
A 18 éves, 187 centis román centert bajnokin cserélte Mancini. Egervárinak nem kellett.
A volt szövetségi kapitány váratlanul megszólalt. Úgy érzi, segítségére lehet a magyar futballnak.
2014.10.14. 00:53 Módosítva: 2015-05-02 04:11:22
Szalai Ádámnak két napra volt hozzá szüksége, hogy átlássa. Elég-e az 5 nap csapatépítéshez, és ki lesz a magyarok Ibrahimovića Feröeren?
2013. november 13., 11:04
Egervári után a Győr edzőhadvezére osztotta ki Szalait, a csatár nem hiteles. A futballt is így értik.
2013. november 12., 11:11
Sem szakmailag, sem morálisan nem ért egyet a csatárral a bukott kapitány. Sokkolóbb szövege is van.
2013.10.31. 16:40 Módosítva: 2015-05-10 02:42:44
Kiosztja a magyar futballt a Videoton tulajdonosa, Garancsi István. A mostani semmit nincs értelme konzerválni, a piac iszonyú bizalmatlan a magyarokkal szemben. Orbán akadémiájával sem elégedett, pedig a partnere. De miben csal a Videoton?
A hannoveri szélső nem építené a generációjára a válogatottat, de nem lát tehetséges fiatalokat sem.
Kritizálták, de elfogadták a 30 hónapig sikeres volt szövetségi kapitány beszámolóját.
A lemondott szövetségi kapitány dolgozatban védte meg eredményeit, és a közszereplőket figyelmezteti.
Rágalom, Guzmics és Devecseri nem azért lett válogatott, hogy a Haladás drágábban adja el őket.
Összeszedtük, kikből kell kihoznia a maximumot a következő kapitánynak. Huszti komoly erősítés.
Andrusch József, a válogatott kapusedzője beszélt erről. Ébresztőt kiált, de nem elég tájékozott.
Egervárit a horvát és a lengyel szövetségi kapitány követte a vb-selejtezők végével.
Szalai Ádám beszédével nincs kifogása, Huszti beférne a válogatottba, Egerváritól már korábban is szabadult volna az MLSZ-elnök.
2013.10.14. 16:27 Módosítva: 2015-05-11 00:40:21
Megdöbbentő edzővizsgáztatás, a tehetségek helytelen gondozása, a kapitányi feladat rossz értelmezése, szakértők bugyutasága. Siralomház.
A romániai és a hollandiai kudarc miatt fogadták el a szövetségi kapitány lemondását az 1-8 után.
A szokásos közhelyek és dráma és feszültség.
2013.10.12. 13:00 Módosítva: 2015-05-11 00:50:12
Talán lesz remény, hogy az akadémiákat külföldi edzők lepik el, még ha a haveroktól is veszik el a helyet. Bölöni vagy Sousa is jöhetne, mindkettő ismeri Orbánt. A 16-os Eb a valós esély amúgy is.
A Bayern München-sztár sportszerű volt, elsőként ment oda az öngólt fejelt magyar védőhöz.
Jó volt nézni, hogy a csapat szétszedi a világranglista 30. helyezettjét, írták a holland lapok.
Nem világos, hogyan szerezhettünk volna szerinte vezetést 0-0-nál, a csőd jobban érhető.
12 év alatt 3 nemzetközi kupameccset nyert klubjaival. A szerencse viszont sokáig repítette.
Ha vicces és groteszk is, ki lehet matekozni a magyar pótselejtezőt.
Van Gaal holland kapitány nyomást akart végig.
Ritka megalázó meccsen, egy visszafogott holland válogatott is nyolcat vágott. Szánalom és szégyen, Egervári újraírta a rekordot, lemondott.
2013.10.11. 00:10 Módosítva: 2015-05-11 01:05:12
Ünnepelni akarnak, de van Gaal megtalálja a tétet a már vb-résztvevő csapatának. Elképesztő a különbség a két keret között.
Két éve, az 5-3-as amszterdami kudarcnál voltunk a legjobbak, mondta a kapitány. Az esélyeink a mostani vb-selejtezőn sem jobbak.
A Schalke centere lázas, nem játszhat a hollandok elleni pénteki vb-selejtezőn.
Egervári stabilizálná a védekezést, két meccsből hat pont kell, hogy meglegyen a vb-pótselejtező.
A válogatott kényszerűségből kapust cserélt a vb-selejtezők előtt.
2013. szeptember 20., 12:38
Egervári számít a csatárra az októberi selejtezőkön.
2013. szeptember 17., 09:47
A Videoton exedzője, Paulo Sousa a legesélyesebb.
2013. szeptember 12., 09:22
A vízilabda, a veszprémi kézi ezért is sikeres. Hét pontot ajánlunk az önkritikus, de nem küszöb alatt közlekedő szakmai stáb figyelmébe.
2013. szeptember 11., 16:12
2013. szeptember 11., 10:40
Szurkolói veréstől tartott, sokáig csendben volt, eddig bírta. Szörnyű, hogy 5-1 után nincs pacsizás.
2013.09.10. 22:29 Módosítva: 2015-05-11 02:12:50
Az észtek 5-1-es legyőzésével megvan a 2. hely újra, a már kijutott hollandokat verve kellene megtartani a vb-pótselejtezős pozíciót.
2013. szeptember 10., 12:52
Gellei korszakát ők zárták le. Ha a keddi vb-selejtezőn szétesünk, már az Eb-selejtezőre szívunk.
2013. szeptember 9., 15:23
Mentegetőzni se. A szövetségi kapitány szerint észtek ellen türelmes játékra lesz szükség.
2013. szeptember 8., 11:23
Egervári azt mondta másfél éve: a négy pont nem bravúr a románok ellen. A 0-3 ezért is kényelmetlen.
2013. szeptember 7., 10:33
A Haladás védője a 2. percben gólpasszt adott Maricának. Valahogy mindig előbb értek oda a románok, mondta az elbukott vb-selejtező után.
2013. szeptember 6., 23:03
Egervári sajnálja a szurkolókat, de a súlyos égés nem kérdőjelezheti meg az elmúlt 3 év eredményeit.
2013.09.06. 16:52 Módosítva: 2015-05-11 02:19:23
Például a legveszélyesebb emberünk, Vanczák Vilmos. 11 hónapja nem nyert a magyar válogatott, azóta nem volt gólt érő, tudatos támadásunk. Az év meccse következik.
2013. szeptember 5., 20:05
Egervári kapitány úgy bízik, hogy nem bízik.
2013. szeptember 4., 23:06
Nincs olyan centerük, mint Szalai. Dzsudzsák jobb, mint a szélsőjük. Piturca megosztó, túl védekező, szétzilálta a védelmet, sztárok mondták le miatta a válogatottságot. Vb-selejtező jön, hasonlítunk.
2013. szeptember 2., 22:04
Egervári szerint a játékosoknak el kell bírniuk a bukaresti poklot, győzni kell a vb-selejtezőn.
2013. szeptember 2., 15:01
Piturca szerint soros vb-seletezős ellenfelüknek van egy nagyon erős magja. Ez van - jelentette ki.
2013. augusztus 23., 22:29
A hétvégén még megnézi a kiszemelteket.
2013.08.14. 22:44 Módosítva: 2015-05-11 02:35:09
Hiába volt harcias a második félidőben a magyar támadósor, a védelem végig átjátszható volt. A csehek röhejeseket hibáztak a kapu előtt. Ezért is jó nekünk a felkészülési meccsen elért 1-1.
2013. augusztus 14., 10:33
Egészhátas Egervári, Tornyi a nyakra, vagy Szepesi Niki a derék fölé?
2013. augusztus 13., 13:28
Egervári már a románokra van kihegyezve, de a FIFA-ranglista miatt minden mérkőzést nyerni kell.