Elkerülhetetlen volt a gázolás.
Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett egy nő.
Többek között gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást.
A skodás próbálta elkerülni az ütközést, de már késő volt.
A rendőrök szerint önszántából feküdhetett a sínre.
A mentősök szeme láttára gázolták el a madarat.
A 83 éves kerékpáros nem élte túl a balesetet.
Az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben.
A rendőrség jelenleg is vizsgálja a baleset körülményeit.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
A fiatal lány az érkező vonat elé lépett.
A baleset a kerékpárút vasúti átjárójában történt, a fénysorompó tilos jelzést mutatott.
Késésekre kell számítani.
A rendőrség keresi a sofőrt.
Telefonálgattak, beszélgettek, és még rá is gyújtottak.
Késésekre lehet számítani.
Nyolc ember meghalt, tizennyolc megsérült.
Két ember meghalt a balesetben.
A rendőrök később elkapták a sofőrt.
Szerintük az áldozat csak egy palack vizet szeretett volna venni.
Kettőből egy feladatot megoldottnak tekinthetnek a rendőrök.
Nem élte túl a balesetet.
A rendőrök nem csak a gázolót, hanem őket is keresik.
A rendőrség megkezdte a vizsgálatot.
Két nőt mentőhelikopterrel vittek kórházba.
A szörnyű baleset miatt hívták életre a programot.
A helyszínen elpusztult.
A férfi éppen az utánfutót pakolta, amikor a jármű elindult.
A 60 év körüli nő meghalt.
Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az M2-es vonalán történt a baleset.
A 26 éves férfi drog hatása alatt állt a balesetkor, ráadásul jogosítványa sem volt.
Piliscsabán és Hódmezővásárhelynél is halálos kimenetelű baleset történt péntek este.
Nem adott elsőbbséget egy busznak, amelynek nekicsapódott az autójával.
A BMW sofőrje elveszítette az uralmát az autó felett.
Több gyalogos is kénytelen volt elugrani a jármű elől.
A kontroll nélküli autó utat vágott a várakozó járókelők között.
Két sérültnek súlyos az állapota.
A szemtanú szerint több embert is elgázolt.
Gyalogost gázoltak el az autópályán.
Gyalogost ütött el egy személyautó.
A sofőr sokkos állapotban van.
Az út szélén tolta a kerékpárját.
Rendhagyó búcsúztatást terveznek a szülők.
A munkába menet ütötte el egy autó.
New York a példa.
Kiderült, hogy ki okozhatta a tragédiát.
A sztrádára befutó férfi súlyosan megsérült.
A férfi a baleset után hazament, és megpróbálta elrejteni az autóját.
A Budapest–Újszász–Szolnok vonalon megnőhet a menetidő.
Egyikük sem élte túl.
A baleset egy vasúti átjárónál történt.
A bíróság három évre a vezetéstől is eltiltotta.
Az út érintett szakaszán félpályás útlezárás van.
Mindketten meghaltak.
Kiskunmajsánál és Vecsésen történtek a tragédiák.
Hosszabb menetidőre lehet számítani a Budapest–Vác–Szob vonalon.
Az utasokért mentesítő járat érkezett.