27 találat az Indexről, és a környékéről.
Nagypénteken megemlékeztek a keresztúttal.
3 milliárd forintért vásárolta meg az állam Pákh Imrétől.
Pákh Imre tulajdonos azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy ennyiért kész megválni a Krisztus-trilógia utolsó darabjától.
A Golgota feltételezett helyén csodaszép templom épült.
A Golgota Debrecenben marad, és látható is lesz.
Hatályon kívül helyezte a festmény védetté nyilvánítását a Kúria. Egy történet, aminek soha nem lesz vége.
2016. szeptember 19., 14:33
Az állam olcsóbban akarta megvenni Munkácsy festményét, nem sikerült. A képet ezután védetté nyilvánították.
A Munkácsy-festmény bírósági tárgyalását elnapolták, Pákh Imre szerint a Forster Központ az időt húzza.
Ameddig védett a Munkácsy-festmény, addig letakarva marad a debreceni Déri Múzeumban.
A festményt csak külön engedéllyel lehet kivinni az országból, vagy a debreceni Déri Múzeumból elszállítani. Az állam élhet elővásárlási jogával.
A Munkácsy-festmény letakarva áll a Déri Múzeumban, amíg az állam és a tulajdonos vitatkozik rajta.
Megfellebbezte Pákh Imre a Golgota védetté nyilvánításáról szóló határozatot.
2015. augusztus 31., 21:54
Egyre bizarrabb az ügy: az állam erővel akarja megszerezni a képet, amire durva lépést tett a tulaj.
2015. augusztus 26., 20:04
Munkácsy festménye még négy napig látható Debrecenben, utána egy raktárba viszik. De ezzel még biztos nincs vége a bohózatnak.
2015. augusztus 3., 07:40
A Munkácsy-festményt a tulajdonosa most már kétmillió dollárért is eladná, de van egy feltétele.
Pákh Imre nem viheti külföldre a Golgotát. Bíróságon támadja meg az állam döntését.
2015.06.29. 08:01 Módosítva: 2016-03-08 06:45:00
Munkácsy Mihály Golgotájának korábbi tulajdonosa szerint az állam a 80-as években is rossz ajánlatot tett.
Az MNB nem adott érte annyi pénzt, amennyit a tulajdonos kért, ezért külföldre vitték volna. A kormány közbelépett.
A műgyűjtő 9 millió dollárért adná a híres Munkácsy-festményt, az MNB hatot adna érte.
9 millió dollárt kért érte, Matolcsy csak hatot adna. Orosz gyűjtőhöz kerülhet a Munkácsy-kép.
Pákh Imre 9 millió dollárt kér a Golgotáért, az MNB hatot adhat. De Pákhnak van egy másik vevője is.
Kedden megérkezett a Krisztus Pilatus előtt című kép is, két napig most csak pihen a kép.
A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel, több mint tíz járművel vonultak a helyszínre.
A kép tulajdonosa a Blikknek elmondta, 2,7 milliárdért már most el tudná adni a képet.
2011. augusztus 29., 12:13
Egy, az amerikai evangélikus egyházhoz közel álló csoport vinné a Krisztus-trilógia egyik darabját.
Debrecenből költözik Munkácsy Krisztus-trilógiája. Április 24-től fél évig az EKF-en látható.