9 találat az Indexről, és a környékéről.
Egy üzemben egy téves címke okozta a balesetet két évvel ezelőtt, a szülők azóta is a hatóságokkal hadakoznak kártalanításért.
A mentők szerint a három budapesti lány bevett valamilyen gyógyszert és rosszul lett.
Az MTI úgy tudja, hogy a gyermekek bevettek valamilyen gyógyszert, és attól kerültek bódult állapotba.
A kínai szülők a mellékhatások miatt tüntettek az óvoda előtt, ötüket le is tartóztatták.
Kiengedték a kórházból és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 47 éves asszonyt, aki hétfőn gyógyszerrel mérgezte meg három gyermekét Baján.
Egy 10 éves kislány meghalt, két testvérét pedig kórházba szállították, mert édesanyjuk gyógyszereket adott be nekik, majd ő is gyógyszereket vett be hétfőn Baján.
2010. szeptember 10., 17:29
A kórházba szállított diákok egy eddig ismeretlen gyógyszert oldottak fel gyümölcslében.
2010. szeptember 10., 16:02
Pénteken délután hazamehet öt diák abból a nyolc 16-17 éves tanulóból, akit még csütörtökön szállítottak a Zala megyei Kórházba gyógyszermérgezéssel.
2010. szeptember 9., 22:23
Kilenc tíz év körüli gyerek feltehetőleg nyugtatót evett, kórházban vannak, de nincs komoly bajuk.