7 találat az Indexről, és a környékéről.
Gere Ádámmal arra kerestük a választ, hogy milyen hatással lesz Obama vagy McCain megválasztása a gazdasági válságra.
A McCain-drukker újságíró, Seres László szerint botrány, hogy Obama ilyen kampánnyal tudott nyerni, és különben is túl balos a régi jó Amerikának.
Hány millió zsidó él Amerikában? Mindig támogatta az USA Izraelt? Mit szeretnek a zsidók Amerikában a fagylalton kívül? Bitter Brunó szociológussal beszélgettünk.
Beszélgetés Böszörményi Nagy Gergellyel az amerikai elnökválasztási stratégiákról.
Amerika számtalan népcsoportja közül a feketék az egyetlenek, akik nem önszántukból lettek amerikaiak. Százötven éve még rabszolgák voltak, ötven éve még nem ülhettek fehér ember mellé a buszon, most viszont egy fekete férfi lett Amerika első embere.
2008. augusztus 16., 10:30
Fejkamerás riportereink egyszerűen megijedtek a hepatitistől, majd ittak rá egyet, és elmentek vérvételre.
2008. augusztus 14., 21:17
Szent küldetésünk van: szórakozunk azok helyett, akik nem tehetik. Kollégáink agyába elektródákat szereltünk, ezek segítségével önök mindent látnak és hallanak, amit ők. Ez a film az elmúlt nap élő adásának összefoglalója. Mottója: "Elvinni a Sziget-élményt a kisebb vidéki háztartásokba is".