48 találat az Indexről, és a környékéről.
Korábban a Fidesszel egy politikai családba tartozó párttal lett kormányfő Iveta Radicová, aki szerint sok az EU-t támadó, gyűlöletkeltő populista a térségben. Az LMP EP-képviselője mégse izgul.
900 közéleti személyről, akik 1992-ben kiálltak a Csehszlovákia mellett. Állami lapban jelent meg.
A demokrácia szar, a választó semmiről nem tud, mondta a Penta-csoport egyik tulajdonosa. A cég titkosszolgálati iratok szerint az egész szlováki politikai elitet kezében tartotta. A Gorilla-papírok egy része biztosan igaz.
2011. november 23., 11:04
A Novy Cas nevű pozsonyi napilap egy Dáma nevű titkosszolgálati dokumentumra hivatkozik.
Teljes felelősséget vállal megbukott kormánya minden lépéséért.
Ivan Gasparovic az előrehozott választásokig ügyvezető miniszterelnökként azért számít a politikusnőre.
A szlovák államfő előbb egyeztetni akar a parlamenti pártokkal, hogy miképp tovább.
Pozsonyban hagyománya van a zsarolásnak, de Radicovát saját pártjából is megvezethették. Az előrehozott választások esélyese Fico: lehet, hogy Dzurindával állna össze koalícióba, aki kijjebb tudná saját pártjából a bukott Radicovát.
A bukott szlovák kormányfő nem vesz részt a négy visegrádi ország miniszterelnöki csúcstalálkozóján.
Szinte biztos, hogy előrehozott választások jönnek Szlovákiában elemzők szerint. Fico úgy nyert, hogy nem csinált semmit.
A miniszterelnök bizalmi szavazással kötötte össze az eurós mentőcsomagról szóló döntést, de nem lett elég támogatója. Gasparovic államfőn múlik a következő lépés.
Dzurinda nyomasztó közelségétől megszabadulva akár új pártot is alapíthat, és 2014 az ő éve lehet.
Az SaS kormánypárt nem szavazza meg az eurós mentőcsomagot, amely egyben bizalmi szavazás.
2011. szeptember 14., 06:35
Reggelig tartó, óriási vita alakult ki az Iveta Radicová elleni korrupciós vádak vitájában.
2011. szeptember 8., 16:35
Robert Fico azzal indokolt, hogy Radicová közvetlen munkatársai korrupciós ügybe keveredtek.
Radicová miniszterelnök lemondással fenyegetett, ha az ellenzéki jelölt győz a több mint fél éve húzódó főügyészválasztáson, de a koalíció ezúttal összezárt.
A mai titkos főügyészválasztás akár Iveta Radičová lemondását is magával hozhatja.
Az oroszoktól elszenvedett hokivereség után lökte el a sportcsarnok liftjénél, szóvivője szerint a jelenet "nagyon vicces volt".
Nem tetszik neki a magyar alaptörvény kisebbségi jogokról szóló része. Radicová nem ugrana mindenre.
A Szabadság és Szolidaritás három képviselője bejelentette: támogatják Radicovát.
Orbán Viktor és Iveta Radicová megállapodott arról, hogy kétoldalú egyezmény megkötéséről kezdenek hamarosan tárgyalásokat.
2010. december 27., 14:07
Közülük csak egy ember akart a szlovák mellett magyar állampolgárságért is folyamodni.
2010. december 14., 19:51
A pozsonyi találkozón kiderült, a két ország álláspontja nagyon messze van egymástól.
Megvásárolták-megzsarolták a főügyészválasztáson az átszavazó koalíciós képviselőket. Három próba után átvágják a gordiuszi csomót: nyílt szavazás lesz.
2010. november 27., 12:39
Szimbolikus helyeken dőlhet el az önkormányzati választás, a kisebb városokban és falvakban túlzottan összemosódnak a párttámogatottságok. Mečiar végleg búcsúzhat, az MKP falusi bázisába kapaszkodhat.
2010. november 10., 21:25
A szlovák miniszterelnök szerint az előző szlovák kormány reagálása nem volt bölcs az ügyben.
A kormány elégedetlen a tévé gazdálkodásával, óriási eladósodásával. Az új modell januártól működne.
2010. szeptember 6., 09:59
A szlovák miniszterelnök cáfolta a rasszista indítékot, bár sokáig élt ez a verzió.
2010. augusztus 17., 17:25
Horvátországi szabadságát szakította félbe a halálos áldozatokat követelő áradás miatt.
2010. augusztus 13., 13:01
A pozsonyi parlament elutasító döntése miatt háborgókat csillapítaná a szlovák miniszterelnök.
2010. augusztus 10., 18:41
A 145 jelen lévő képviselő közül 79 szavazott igennel.
Radičová és Orbán jó hangulatban beszélgetett, a vitatott kérdésekről a bizottságok tárgyalnak.
A V4 szorosabb együttműködését szorgalmazta, de a kétoldalú konfliktusokat is figyelembe kell venni.
Iveta Radicová Brüsszelben nem erősítette meg Ficoék döntését, ez a szlovák parlamentre vár.
Radičová külügyminisztere Mikulás Dzurinda volt kormányfő. A Híd három posztot kapott.
Az új szlovák miniszterelnök után az államfő pénteken a minisztereket is kinevezi, feláll az új kormány.
A leendő szlovák miniszterelnök szerint is elfogadhatatlan a kettős állampolgárságról szóló törvény, mert nem tárgyaltak róla.
A négy párt személyi kérdésekben még nem egyezett meg, csütörtökön tovább tárgyalnak.
A szlovák kormánykoalíciónak hetvenkilenc képviselője lesz a százötven fős parlamentben.
A szlovák-magyar viszony jövőjéről még nem sokat tudni, és más viták is vannak. Ami biztos: nem nőnek az adók.
Nem sikerült új koalíciós partnert magához édesgetnie, így a négy jobbközép párt jöhet. Kormányzásukat belső ellentéteik mellett Fico szalámizása is nehezítheti, mindent megtehet, hogy ne húzzák ki a négy évet.
Szűk többsége lesz az új szlovák kormánynak, akárki is lesz a miniszterelnök. Az MKP-val rossz lóra tett Orbán.
A trianoni döntés évfordulója után egy héttel választ Szlovákia, rajtunk is múlik szomszédaink kampányhajrája.
A szlovákiai elnökválasztás második helyezettje más helyett nyomta meg a gombot a parlamentben.
A Szlovákia déli részén terjesztett röplapokon Iveta Radicová elnökjelölt támogatását kérik cserébe.
Radicová szerint vetélytársa megfélemlíti a lakosságot a választási kampányban.
Slota pártja szerint nem normális, hogy egy szomszédos ország ennyire támogatja az egyik elnökjelöltet.
A szlovák elnökválasztáson hatalmas meglepetés lenne, ha Gasparovic veszítene a magyarok által is támogatott Radicová ellen. Igaz, Gasparovic 2004-es győzelme is csodaszámba ment.