Homonna városában történt.
Aggodalomra azonban semmi ok.
Megmérték a Higgs-bozon pontos tömegét.
A magyarok a saját kormányukban jóval kevésbé bíznak, mint az unióban. Ujhelyi István írása.
Az európai országokban stabil és nagy a jólét. Niger a legszegényebb.
A vizsgált városok többségénél emelkedő tendencia figyelhető meg.
Egerben és Nyíregyházán figyelhető meg emelkedés.
Megállíthatatlan a drágulás.
Olyan helyről is érkeztek bejelentések, ahol még nem indult el az 5G-szolgáltatás.
Az új tanévet sem kell megvárni, a nyári táborokba is bevonhatók a készülékek.
Csak 2015-ben és 2019-ben mértek melegebbet a mérések kezdete óta.
2021 augusztus 13., 21:56
A világóceán pontos mélységtérképe a klímakutatás szempontjából is kulcsfontosságú.
Magyarország a vizsgált 36 ország között az első negyedben végzett.
Több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezünk az űrhajósok űrbéli sugárterhelésének vizsgálatában.
2020.07.27. 08:03 Módosítva: 2020-07-28 10:14:36
Ha úgy érzi, hogy totál elszálltak az árak, miközben hivatalosan egész alacsony az infláció, akkor nem biztos, hogy önben van a hiba. Az inflációt nem túl ügyesen mérjük, igazából egyre gyengébben, most pedig különösen nehezen.
A repülőkről rengeteg adat érkezett, csak most épp nem repülnek, és egy darabig nem is fognak.
A digitalizáció és a big data korszakában igazán lehetne egy saját, korrekt, 21. századi módszereket használó mérésünk.
Szerintük ez azért lehet, mert a hivatalos mérőállomások a rendkívül apró részecskéket nem mutatják ki.
Az új vizsgálatok szerint nem haladja meg az egészségügyi határértéket a mérgező anyag.
A kilenc éven át tartó projekt során 739 blazár gammasugár jeleit figyelték meg.
2018 szeptember 10., 13:31
Tavasz óta nem csak oszlopokra szerelt fix traffipaxokkal vadásznak szabálytalan autósokra a rendőrök, de elővették a forgalomból két éve kivont FamaLaser III-at is, és több mint húsz példányával jelöletlen rendőrautókból mérnek, illetve videóznak. Elmentünk a gyártóhoz és élesben próbáltunk ki egy még át nem adott példányt.
2018.04.21. 23:28 Módosítva: 2018-04-22 13:07:09
Borotváltam, ragasztottam és villogtam, hogy megtudjam, miért nem alszom jól, és hogy mihez kezdjek a fitneszkütyükkel.
Önsanyargatással vizsgáltuk a digitalizálódó fitnesz és egészségügy helyzetét. A testsúly csökken, a vércukor rendben, de az appokon még bőven lenne mit javítani.
Magas-e a cukrod? Ha nem figyelsz, a csendes gyilkos dolgozik benned. Megszúrattuk magunkat és mindenkinek ajánljuk. Ezen ne múljon!
A mérések kezdete óta az idei volt a második legmelegebb szeptember, az átlag 30 éve magas.
2016 szeptember 1., 20:09
Elrendelték több kisebb település evakuálását. A cunamiveszély ellenére csak kisebb hullámok értek partot.
Vértesztet végez és életet ment a világ legintimebb okoseszköze. Vagy legokosabb intim eszköze.
2016.05.07. 17:16 Módosítva: 2016-05-26 16:39:15
Mégis, mi mást tehetünk, ha nem javítják a hibát? Persze nem muszáj helyettük dolgozni, inkább be kell hajtani rajtuk a kötbért.
Meglepő ötlet az okosotthonok világából: ha elég sok adatot gyűjtünk, a legegyszerűbb eszközök is segíthenek egészségesebb életet élni.
2015 szeptember 21., 13:04
Képek szivárogtak ki a Band 2-ről.
2015 szeptember 15., 10:30
Évi több ezer forintot hagyunk veszni, pedig pár mozdulat lenne kihúzni és kikapcsolni a dolgokat.
2015 augusztus 19., 11:12
Elindult a szelessav.net oldal, ahol az NMHH ad hiteles mérési adatokat.
2015.05.05. 08:47 Módosítva: 2015-12-21 14:45:19
Minden ötödik próbavásárlásánál a valódi súlynál többet mutatott a mérleg.
2014 augusztus 14., 15:43
2014 augusztus 14., 14:25
2014 augusztus 14., 11:46
2014 augusztus 14., 11:30
2014 augusztus 14., 09:07
2014 augusztus 14., 06:40
2014 augusztus 13., 22:56
2014 augusztus 13., 22:53
2014 augusztus 13., 17:02
2014 augusztus 13., 15:23
2014 augusztus 13., 14:03
2014 augusztus 13., 12:29
2014 augusztus 13., 11:01
2014 augusztus 13., 09:58
2014 augusztus 13., 08:40
2014 augusztus 12., 19:31
2014 augusztus 12., 19:30
2014 augusztus 12., 19:02
2014 augusztus 12., 15:35
Az 52-es úton kipróbáltuk a mobilos videózást a senkiföldjén. Leszereplő szolgáltatók és kurvák mobilnettúránk újabb epizódjában.
2014 augusztus 12., 11:58
2014 augusztus 12., 11:15
2014 augusztus 12., 09:35
2014 augusztus 12., 07:15
2014 augusztus 12., 06:17