2013.07.07. 01:03 Módosítva: 2020-07-08 12:45:02
Közel tízezer ember és négyszáz cég vonult az idei Pride-on, ahol válaszoltak a parlamenti képviselők kifogásaira. Kell-e száz év a melegjogok érvényesítéséhez?
„Nincs szükség ilyen rendezvényre nálunk” – kommentált a városháza. Még sosem engedték.
Ezren sem voltak, mégis tiltakozott a püspök is.
A TASZ közlése szerint a bíróság idén is felülbírálta a BRFK tiltó határozatát.
A melegfelvonulás után állítólag a magyar homofóbokra támadtak. Szabadlábon védekezhetnek.
A magyarok nem szeretik a buzikat, mert a vonulásukkal provokálják őket. A Meleg Méltóság Menetén megszólalnak az ellenzők is.
A rendőrség ügyes taktikai húzással oldotta meg, hogy az ellentüntetők és a melegfelvonulás résztvevői alig találkozzanak egymással.
A 16. Meleg Méltóság Menete az elmúlt két év rövidített útvonala után ismét a fél belvároson áthalad. Ellendemonstrációk várhatók.
A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát.
2010. augusztus 26., 10:46
A 2008-as melegfelvonuláson meglökte az RTL operatőrét, és megdobta egy mikrofonszivaccsal.
Kordonok között fel és alá vonulhattak a melegfelvonulás résztvevői, legjobban idén is a szélsőséges tiltakozók érezték magukat.
2009.09.07. 00:07 Módosítva: 2018-07-04 12:52:53
Szexről, a felvonulás menekülő útvonalairól és a homofóbiára való nevelés nehézségeiről meséltek a steril meleg menet résztvevői.
2009. szeptember 4., 14:54
Az V., VI., VIII. és XIV. kerületben számíthatunk több rendőrre a hétvégén.
A melegfelvonulás megakadályozásra szövetkezett szélsőséges erők fenyegetése ellen kérik a köztársasági elnök kiállását.
Folyamatos atrocitások kísérték az Andrássy úton végigvonuló Meleg Méltóság Menetét.