57 találat az Indexről, és a környékéről.
Összeesett a tárgyalásán. Ő volt Egyiptom első demokratikusan megválasztott elnöke, akit aztán megpuccsoltak.
A főmuftinál pattog a labda a 2013-as vérengzésbe torkolló tiltakozások perében. Egy fotóriportert is elítéltek.
2017. december 30., 12:27
Ugyanis korábban már elítélték 20, utána meg 25 évre.
Az egyiptomi bíróság újratárgyalta a 2013-as támadást, amelyben egy tucat rendőr halt meg.
2016. november 22., 10:20
Mohamed Murszi ügyében a semmítőszék perújrafelvételt rendelt el.
Ugyanebben a kémkedési ügyben Mohamed Murszi volt elnököt gyakorlatilag életfogytiglanra ítélték.
2015. augusztus 31., 09:52
Újévre felállhat az új parlament a forradalmaktól és katonai puccsoktól megtépázott országban.
Egyiptom első demokratikusan választott elnökéről kedden döntenek Kairóban.
Terrorszervezetek segítségével szökött meg a börtönből, szól a vád.
Hatalommal való visszaélés és békés tüntetők megkínzása miatt ítélték el.
Ítéletei ellen nemcsak a jgvédők, hanem az ENSZ, Amerika és Németország is tiltakozott.
A Muzulmán Testvériség mozgalom támogatói szabadulásuk után is felügyelet alatt maradnak.
Muhamed Murszi támogatóit emberöléssel és erőszakkra buzdítással vádolták.
A Muzulmán Testvériség 528 tagját hétfőn halálra ítélték, a mai tárgyalást elnapolták.
Az elítéltek Mohamed Murszi elűzött elnök támogatói. Rendőrök elleni erőszak volt a vád.
Terroristák lehettek. Így tesz rendet az új elnök?
Nem tudott felszállni a helikoptere, így nem kezdődhetett meg a volt egyiptomi elnök pere.
2013. november 20., 09:48
Legalább tíz egyiptomi katona meghalt és 35 megsérült, amikor bomba robbant a félszigeten.
Nem akart börtönruhába bújni, a vádlottak pedig azt kántálták, a tárgyalás illegális.
A volt egyiptomi elnök nem hajlik a kompromisszumra, államcsínnyel vádolja a hadsereget.
2013. szeptember 2., 06:52
A volt egyiptomi elnököt halálos áldozatokkal járó erőszakra való felbujtással vádolják.
2013. augusztus 16., 15:13
Összecsapások és lövöldözések országszerte, Moszkva már az oroszok kimenekítésével foglalkozik.
Legalább hetven halottja van a harcoknak a megbuktatott Murszi hívei és ellenfelei között.
Az egyiptomi hatóságok kémkedéssel és azzal vádolják, hogy együttműködött a Hamásszal.
30 napja van egy testületnek a javaslatok kidolgozására, közben egymást érik a tüntetések.
Az országba érkezett Bill Burns amerikai külügyminiszterhelyettes, lehűteni a kedélyeket.
Kémkedéssel és tüntetők meggyilkolására való felbujtással gyanúsítják a volt egyiptomi elnököt.
A laktanyához mentek, ahol a megbuktatott elnököt őrzik, addig maradnának, amíg visszatér.
48 órát adott a hadsereg, miután megint százezrek vannak Kairó utcáin, az elnök lemondását követelik.
Betörtek a Muzulmán Testvériség székházába.
Már legalább heten meghaltak a Murszi elnök elleni megmozdulásokban. Az elnök kész tárgyalni.
A Tahrír téren ezrével néznek farkasszemet az iszlamista elnök támogatói és ellenfelei.
Ketten meghaltak, száznál többen megsérültek az összecsapásokban. A katonák újra átvennék a hatalmat, ha a politikusok nem bírják kezelni a helyzetet.
Mohamed Murszi rendeletét az alkotmánybíróság nem hagyta jóvá, ezért érvénytelenítették a kiírást.
Április 27-én kezdődnek a választások, a felügyelők hiánya miatt országrészenként külön időpontban.
Mubarak elnöksége alatt ez elképzelhetetlen lett volna, a két ország viszonya 1979 óta hűvös.
Köveket és benzines palackokat dobtak a rendőrökre.
A halálos áldozatokat követelő zavargások miatt az elnök 30 napos vészhelyzetet léptetett életbe.
A forradalom két éves évfordulóján az elégedetlen tüntetők összecsaptak a rendőrökkel.
A tüntetők elégedetlenek a két éve elkezdődött forradalom eredményeivel, fosztogattak is.
2012. december 23., 13:28
71 százalék volt az igenek aránya a szombati népszavazás nem hivatalos eredménye szerint.
2012. december 17., 00:45
Súlyos erőszak nem volt, csak kisebb csalások. A Muzulmán Testvériség szerint ők nyertek.
Murszi egyiptomi elnök konzultációkat javasolt, de a referendumból nem engedett. Obama aggódik.
Véres összecsapások robbantak ki az elnöki palotánál, öten meghaltak, romhalmaz az utcán.
A könnygáz sem állította meg a Mohamed Murszi elnök ellenzékéből álló protestálókat.
2012.12.03. 00:52 Módosítva: 2012-12-16 12:42:34
Szélesedik a konfliktus Murszi elnök és az igazságszolgáltatás között, a legfelsőbb bíróság felfüggesztette munkáját. Az ellenzék és a Muzulmán Testvériség is tízezreket hívott utcára a héten.
2012. november 30., 06:26
Kész az új egyiptomi alkotmány tervezete, de a baloldal nem támogatja az iszlamisták verzióját.
2012. november 26., 16:56
A gázai konfliktusban jól közvetített az egyiptomi elnök, de a belpolitikában túlságosan erőszakos.
2012. november 25., 00:09
Amíg nem vonja vissza a jogkörét bővítő rendeletet, nem dolgoznak. Ellenzéki egységfront jön Egyiptomban.
2012. november 23., 17:10
Az ellenzéki csoportok azután mentek az utcákra, hogy az államfő jelentősen kibővítette jogkörét.
2012. november 23., 06:40
Az egyiptomi elnök nagyvonalúan kibővítette saját jogköreit. Az alkotmányos rend aláásása címén indulhat eljárás, az ellenzék tiltakozásra készül.
2012. november 16., 08:10
Egy éjszaka alatt 130 bevetést repült az izraeli légierő, az övezet határán már tankok gyülekeznek.
Baráti egyezséget kötöttek Mohamed Murszival.
Kairóban Mohamed Murszi államfő hívei és bírálói csaptak össze, pedig eleinte ugyanazért tüntettek.
Mohamed Murszi közkegyelemben részesített mindenkit, aki támogatta a forradalmat, és a Hoszni Mubarak rendszerét megdöntő felkelés kezdete és 2012 júniusa között vettek őrizetbe.
2012. augusztus 23., 23:00
Az elnök gyorsan rendeletben tiltotta meg, hogy vizsgálati fogságba zárják az őt megsértőket.
2012. augusztus 12., 18:45