13 találat az Indexről, és a környékéről.
Ez volt az első ilyen eset az Egyesült Királyságban.
2017.06.06. 14:07 Módosítva: 2017-06-21 12:40:17
A NEC japán IT-óriás az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának technológiáját vette meg, amivel tűzhányókat, hidakat és alagutakat fognak átvilágítani.
A nőknek szánt nyári kollekcióba került be az NEC kevésbé melegedő okostelefonja.
Az új csoport Japán teljes pc-piacának közel 25 százalékát tudhatja majd magáénak.
Az EL után a bajnokságban sem nyert a PSV, Dzsudzsák egyenlített, csendre intett, kifütyülték.
Egy mikrofon felveszi a hangot, azt egy távoli szerver felismeri és lefordítja.
A PSV Nijmegenben nyert 4-0-ra, a magyar szélső az első percben szép gólt lőtt válogatott társának.
2009. augusztus 2., 20:01
A PSV már két góllal is vezetett, mégsem tudott nyerni. Babosék kikaptak, Fehérék idegenben nyertek.
A NEC-Hamburg UEFA-rangadón megdobták a játékvezetőt. Tehette volna, mégsem fújta le.
A japán elektronikai óriásvállalat 20 ezer fős létszámleépítést hajt végre a világ különböző helyein működő cégeinél.
2008. december 27., 19:29
A 34 esztendős magyar kapus 2012 nyaráig írt alá a NEC-nél.
A NEC hazai pályán kapott ki az Utrechttől a holland labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.
A NEC az UEFA-kupában a magyar kapussal hátrányból fordítva, az utolsó percekben szerzett gólokkal nyert a Szpartak ellen.