25 találat az Indexről, és a környékéről.
Az ENSZ hágai törvényszéke szerint nincs jog az életfogytiglan enyhítésére, Srebrenicáért is felelős.
Eredetileg 40 évet kapott.
Ötven jogalapra hivatkozva fellebbez a 40 év börtön ellen, szerinte démonizálni akarták.
2014. november 11., 14:16
A boszniai Szerb Köztársaság parlamentjébe apja pártjának színeiben jutott be Szonja Karadzsics-Jovicsevics.
A háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök szerint őt nem büntetni, hanem kitüntetni kellene.
Sátáni bíróságnak nevezte Hágát, a népirtás vádját pedig hamisnak. Állítólag memóriazavaros.
Korábban ejtettek egy vádpontot ellene Hágában, most újra felelnie kell ezért is.
A népírtással vádolt volt boszniai szerb vezető állítja, mindent megtett a háború elkerüléséért.
A II. világháború óta a legsúlyosabb tettekkel gyanúsított volt politikus tagadja bűnösségét.
A hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészei szerint a felmentő ítéletben a bíróság tévedett.
A volt boszniai szerb vezetőt egy vádpont alól felmentették, de Srebrenicáért felelnie kell.
A népirtással vádolt Karadzsics szerint manipulálták a hangfelvételt.
A februárban talált 3500 oldalnyi kézzel írt feljegyzés bizonyíték lehet Karadzsics ellen is.
A kedden meghallgatott Ahmet Zulic tanúja volt annak, hogy a szerb katonák muzulmánokkal megásatták saját sírjukat, majd megölték őket.
A háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb politikus eddig sikerrel húzta az időt.
A boszniai szerbek volt vezetője szerint a holttesteket máshonnan vitték oda.
A volt boszniai szerb vezető nem kért ügyvédet, Hága mégis kirendelt mellé egyet.
A bíróság szerint a csütörtökön kirendelt jogi képviselőnek idő kell a felkészülésre.
A háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb vezető időt akar nyerni, hogy előkészítse védelmét.
A népirtással vádolt volt boszniai szerb elnök perét rögtön el is napolták keddre.
Adminisztratív okok miatt csúszik a népirtással vádolt volt boszniai szerb vezető elleni eljárás.
2009. augusztus 5., 13:42
A háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb politikus kárpótlást kér a háromnapos fogságért.
Azt hangoztatta, hogy a hágai törvényszék nem jogosult ügyének elbírálására.
A szarajevóiak sokáig hittek abban, hogy mindaz, ami - legalábbis a felszínen - jellemezte Jugoszláviát, a multikulturalizmus, a viszonylagos tolerancia, szabadság és jólét, az államszövetség összeomlása után is megmarad Boszniában, de legalábbis a városukban.Hogy mekkorát tévedtek, arra 1992.
Két népszavazást is tartottak 1992 februárjának utolsó napján az egykori Jugoszláviában.