2014 szeptember 15., 11:38
Soron kívüli eljárás indul indul a kamaránál az elfogultság gyanújába került két szakértő ellen. A kamara készül levonni a tanulságokat az ügyből.
2014.08.26. 09:08 Módosítva: 2014-09-08 14:28:36
A találomra kiválasztott műszaki szakember újragondolta, hogyan történhetett a négy halálos áldozatot követelő baleset.
Az anyagi helyzete miatt a bíróság szerint fennáll a szökés veszélye.
Kivittek az M3-asra egy BMW-t, egy Fiat Puntót és egy kamiont a bizonyítás kedvéért.
2014.05.05. 10:32 Módosítva: 2014-05-12 11:00:03
A milliomos is lehet beteg, mondta a bíró. A másodfokú per emiatt csak május 22-én kezdődik.
Négy ember halt meg a balesetben, a vád szerint a szlovák asszony ittasan száguldozott.
A politikus híres rezesovázós beszéde szerintük a bíróság befolyásolásának a látszatát keltette.
Bőrbaja rontotta a börtöntűrését, ezért került fogházba. Másnak ehhez az amputált láb is kevés volt.
Amíg az eljárás folyamatban van, gyerekei Magyarországra költöznének, itt járnának iskolába.
Az egyik vádpont megdőlt, így 3 évvel csökkent a plafon, és 5 enyhítő körülményt is talált a bíró. Hasonló ügyben volt már súlyosabb ítélet is.
A szlovák milliomosnőt ittas vezetésért ítélték el, a közúti veszélyeztetés alól felmentették. Négy év után feltételesen szabadulhat.
nononono
Nem az a lényeg,hogy hihető-e a története – a szlovák milliomosnő ügyvédje három órán át győzködte a bíróságot erről. Pénteken ítélet jön.
A szlovák milliomosnő nem bírta ki szó nélkül, amikor anyaként bírálták. Gyerekeire hivatkozva próbálta kikönyörögni a házi őrizetet, de hiába.
Korábban ezt kérte az áldozat rokonait képviselő ügyvéd és a Pest Megyei Főügyészség.
Az áldozatok rokonai szerint elfogultság miatt ki kéne zárni az eljárásból.
A Rezešová-per egyik tanulsága: a rendőrök azért nem vizsgálták a telefont, mert nem tudták kivenni a SIM-kártyát. Tisztelt hatóság, segítünk!
De a rendőrség a SIM-kártyát nem tudta kivenni az iPhone-ból. Elképesztő hibákra derült fény.
2013 szeptember 25., 13:20
Új, a szlovák milliomosnőre kedvező műszaki szakvéleményt szerzett a védelem. Ősz végére csúszik az ítélethirdetés. Házi őrizetért küzdenek.
2013 szeptember 13., 17:18
Vizespalacknak lehet nézni a vodkás üveget? A szlovák milliomosnő szerint így jutott a vérébe alkohol. A másik oldal vodkával fog demonstrálni.
2013 szeptember 11., 16:58
A szlovák milliomosnő azt állítja: a baleset után első dolga volt meghúzni a víznek vélt vodkát. A szakértők szerint életveszélyben nincs szomjúság.
2013 szeptember 5., 15:40
Hiányosak a vérvételi jegyzőkönyvek, nehéz kideríteni, mikor és mennyit ivott a szlovák milliomosnő.
2013 szeptember 3., 16:07
A műszaki szakértők egyetértenek: nincs ütközés, ha a milliomosnő nem száguld, és időben reagál.
2013 augusztus 27., 15:15
A négy ember halálát okozó balesettel vádolt szlovák milliomosnő fehérbe öltözött, és csak annyit mondott: nem érzi magát bűnösnek.
2013.08.26. 07:47 Módosítva: 2013-08-27 13:50:06
Négy ember halt meg a tavaly augusztusi tragikus balesetben. A vád szerint Eva Rezešová ittasan száguldott a BMW-jével, ő a felelős a halálukért. A nő tagad, és az áldozatokat okolja.
A 4 ember haláláért felelős milliomos szerint nem az alkohol ütötte ki, hanem az erős gyógyszerek.
A nyomozók szerint bizonyítható, hogy a szlovák nő ittasan okozta négy ember halálát az M3-ason.